VI. Budapesti Mangalica Fesztivál

Új helyszín: Budapest, Szabadság tér 2013. Február 8-10.
A rendezvény látogatása ingyenes.  

A Mangalica Fesztivál 2008-óta, öt budapesti (2008, 2009, 2010, 2011, 2012) három debreceni (2010, 2011, 2012), két szombathelyi (2010, 2011), egy székesfehérvári (2012), valamint egy szegedi (2012) fesztivállal országos fesztiválsorozattá nőtt, márka lett a gasztronómiai rendezvények sorában. A fesztiválsorozat 2010-ben vált országos rendezvénnyé. Eddigre az érdeklődés a mangalica termékek iránt olyan mértékű lett, hogy szükségessé vált további helyszíneken is megjelenni, és lehetővé tenni az érdeklődők számára a közvetlen találkozást a tenyésztőkkel.

A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, amely eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő, így a kereskedelmi láncok kiiktatásával mindenki jobban jár. A vásárló nem kap hamisítványt, csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen, mely szakmai felügyeletét az egyesület garantálja. 

A rendezvényeken a kiállítók egységes megjelenéssel, faházakban árusítanak. 2011-től a fesztivál szervezői felvállalták a hazai kistermelők (sajtkészítők, házi lekvár-szörp, méz, olaj, fűszer, stb.) támogatását, így szokássá vált minden rendezvényen, hogy kiemelt helyen termelői piacteret biztosítanak számukra, mely óriási sikert aratott a vásárlók, és az így lehetőséget kapott hazai kisgazdálkodók, családi vállalkozások között is.

2013-ban hatodik alkalommal rendezzük Budapesten a Mangalica Fesztivált, a belváros szívében az V. kerületi Szabadság téren.

A fesztiválok egyik legnépszerűbb pontja általában az élőállat kiállítás, ideiglenesen felépített karámokba költözik a három fajtából (szőke-, vörös-, fecskehasú) 1-1 példány és egy koca malacokkal.

A tenyésztők, kistermelők mellett minden alkalommal lehetőséget kapnak magyar kézműves termékek készítői, iparművészei a bemutatkozásra, a rendezvényen belüli kézműves utcában.

A helyben sült egész malac mellett a kilátogató vendégek egyéb helyben sült mangalica ételek közül válogathatnak, melyeket a legkiválóbb magyar borok és pálinkák kíséretében akár helyben is elfogyaszthatnak az estig tartó könnyűzenei programok alatt.

A kilátogató vendégek számára a legnagyobb vonzerő főként a megjelenő, kiváló minőségi termékek, de a megfelelő szórakozásért egész napos színpadi műsorral készülünk. Napközben a fesztivál hangulatához illeszkedő népzenei programok, vásári komédia, gasztro bemutatók (kolbásztöltés, sajtkészítés, lekvár főzés). Kora délutántól könnyűzenei koncertek. Szombaton hagyományosan bográcsban készült ételek főzőversenyét tartjuk, melyre várjuk a csapatok jelentkezését!

A terület alatti 800 férőhelyes mélygarázsban kedvezményes parkolásra van lehetőség a kilátogatónak, de leginkább a tömegközlekedést ajánljuk a fesztiválra látogatóknak.


Cikkajánló
- Ne csak pihenj, mozogj is a strandon!
- Kontrasztok és meglepetések
- Káprázatos választék a Pezsgő Június Nagykóstolón
- Közeledik a Balaton ünnepe
- Aranytíz 2019 július-augusztus

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing