Versenyhátrány a nagy kapacitású konferenciaközpont hiánya

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese szerint a konferenciaturizmus továbbra is fontos szegmense a magyarországi beutazó turizmusnak, amíg azonban nem épül meg egy nemzetközi színvonalú, nagy kapacitású konferenciaközpont, Magyarország továbbra is csak a 300-400 fős eseményekért versenyezhet érdemben.

Horváth Gergely erről szerdán a Business Travel Show szakmai konferenciáján beszélt a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Az üzleti turizmus legnagyobb szakmai seregszemléjére az MT Zrt. szervezésében 16 országból 42 külföldi szakmai meghívott is érkezik, hogy közvetlen tárgyalásokat folytassanak a magyar turisztikai szolgáltatókkal.

A vezérigazgató-helyettes a nemzeti marketingszervezet közleménye szerint a rendezvényen elmondta: az MT Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) több jelentős konferencia és szakmai rendezvény Magyarországra hozatalában vállalt szerepet az elmúlt három évben, amelyek több százezer vendégéjszakával gazdagítják a magyar kereskedelmi szálláshelyeket.

Magyarország számára a legnagyobb lehetőségek a szövetségi konferenciák piacában rejlenek, ezért az MKI bővítette eszköztárát, új konferencianagyköveti programot dolgozott ki, folytatta a nemzetközi tudományos kongresszusok felkutatását és maximálisan kihasználja a nemzetközi konferenciák elnyerését célzó pályázati lehetőségeket. Kiemelt figyelmet fordít a tudományos élet, az egészségipar, a kutatás-fejlesztés, az orvostechnológia és a gyógyszeripar területére.

A konferencia- és rendezvényszektorban a MICE tevékenység (MICE - Meetings, Incentives, Conferences and Events) kiemelt célpiacai 2013-ban Nagy-Britannia, Franciaország, Észak-Európa, az Egyesült Államok, Németország és Svájc. Ezeken a piacokon az MKI a külképviseleti hálózat bevonásával számos értékesítési és marketingakciót szervez.

Magyarországon 2013 első félévben 1081 konferenciát rendeztek, összesen 249 420 résztvevővel. A konferenciák közül 461 nemzetközi volt, átlagosan 306 résztvevővel, 620 pedig magyar, átlagosan 166 résztvevővel. A konferenciák 61,1 százalékát Budapesten, 38,9 százalékát vidéken rendezték. A nemzetközi rendezvények esetén 70,1-29,9 százalék volt Budapest és a vidék megoszlása, a magyar konferenciák esetében 52,1-47,9 százalék.

Az idén májusban Budapesten rendezték meg a Routes Europe konferenciát a légitársaságok, repülőterek részvételével. Magyarország az idén több nagy eseményt is megnyert. Itt rendezik meg többek között A Feledékeny (Alzeheimer-kórral és más emlékezetzavarral élő) Emberek Hozzátartozóinak Társaságának találkozóját (2017., 1500 fő), a Magyar Reproduktív Immunológiai társaság kongresszusát (2014., 650 fő) vagy például az UIA (Union Internationale des Avocats - Ügyvédek Nemzetközi Egyesülete) találkozóját (2016., 1000 fő). Sportrendezvények is lesznek, mint például az íjász-világbajnokság (2015., Gödöllő, 1200 fő) vagy az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (2017., Győr, 3000 fiatal sportoló).

 

MTI 2013. október 2., szerda 20:28

 

 

 


Cikkajánló
- 4 millió eurós fejlesztés a Thermia Palace Spa szállodában
- Cabernet franc és terroir Villányban
- Eddig nem érvényesül a papírforma – Félidőben jár Az Év Fürdője szavazás
- Megújult Etyeken Magyar-kút
- Új élménymedencével ünnepelte 50 éves jubileumát a füredi Marina

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing