Uniós támogatással épül mesevilág az őrségi Szalafőn

Meseparkot épít európai uniós támogatással az őrségi Szalafőn a Népi Mesterségek Műhelye. Olyan mesevilágot terveznek, ahol a látogatók tündérekkel, sárkányokkal és a vasorrú banyával is találkozhatnak.

Egy közel 10 ezer négyzetméteres területen, hét épületből áll majd a park, amely a rövidesen megkezdődő építkezés befejezése után színes programokkal várja a turistákat, nemcsak a gyerekeket, hanem az idősebbeket is. A programok szervezői azt ígérik, hogy a csodálatos természeti környezetben mindenki találhat érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot.

A mesepark aktív részvételt biztosító élményelemekben bővelkedik majd: népmesetúra, érzékszervi túra, mesekaland, filmkészítés, kiállítás, makett-terem, díszletkészítés, drámajáték, filmvetítés, kézművesség adja a programok széles választékát.

A beruházás során felújítják, berendezik a műemlék parasztházat, valamint hat másik épületet, amelyek különböző programok helyszínei lesznek. Az udvar szabadtéri programoknak ad majd helyet, külön hangsúlyt kap a látogatók interaktív tájékoztatása.

 

Forrás: -MTI-


Cikkajánló
- Korok Fesztiválja Balatonfüreden
- Paprikafesztivál Székesfehérvárott
- Lengyel különdíj Zalakarosnak
- Pénteken kezdődik a Kékfrankos Nyár Sopronban
- A táncházmozgalom előtt tiszteleg a Csillagszemű Táncegyüttes

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing