Turizmus Summit 2017 - Orbán: a turizmus a hazaszeretet egyik formája

2017.10.16. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Hírek, Turizmus

A kormányzati gondolkodásban a turizmus nem csak pénzkereseti forrás, vagy a magyar gazdaság saját erején felül teljesítő ágazata, hanem a hazaszeretet egyik formája, ami misszió - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, az első Turizmus Summit 2017 konferencián hétfőn Budapesten.

Szavai szerint a rendezvény résztvevőiben közös, hogy úgy gondolják: Magyarország szép, élhető, biztonságos hely, ahol vendégszerető emberek élnek. Nem elég, hogy a szemünkben saját országunk szépsége önmagáért beszél, ennek mások számára is érthető módon hangot kell adni - mondta.

A magyar turizmus megállíthatatlan, már 2016 is rekordév volt, de az eddigi adatok alapján az idei még ezt is meghaladja majd - mutatott rá Orbán Viktor.

Jó esély van, hogy a most bemutatott stratégiával Magyarország elfoglalja méltó helyét a világ turizmusában - jelentette ki a miniszterelnök.

Kijelentette: a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 helyesen fogalmaz, miszerint turizmus elmeséli Magyarország történetét, és az ágazat fejlesztése biztosítja az ország gyarapodását. Szerinte a rendszerváltás után még két évtizedet kellett várni arra, hogy a turizmus megkapja az azt megillető tiszteletet és elismerést, mivel akkoriban "divat volt leszólni, lebecsülni saját hazánkat".

Orbán Viktor szerint ugyanakkor 2010-ben visszanyertük a saját magunkba vetett hitet, hiszünk abban hogy Magyarország a világ egyik legszebb helye, és a magyarok sikeresek lehetnek a modern világban. Kiemelte: az ország a kivételes természeti látnivalókban bővelkedik, a magyar emberek vendégszeretőek, világhírű a gasztronómia, a borkultúra, a gyógyfürdők. Magyarországot a Jóisten is arra teremtette, hogy a turizmus legyen a gazdaság egyik húzóágazata - mutatott rá.

Hiányzott az átfogó, modern, egész országra kiterjedő stratégia, ezért azt az ágazat szereplőivel közösen alkották meg - közölte. A kormányzaton belül a Magyar Turisztikai Ügynökség lett az szervezet, amely a turizmus irányítását és koordinálását végzi. Feladata Magyarországot az egyik legkeresettebb hellyé tenni az utazók körében. A 2016-os ágazati törvényben kijelölték a kiemelt térségeket, a fejlesztendő területeket, és a megfelelő forrásokat. Közölte: 2010-ben 7,6 milliárd forintot biztosított a költségvetés közvetlenül a turizmus fejlesztésére, idén 21 milliárd forint, majd 2018 rekordév lesz, mivel több 53 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A fejlesztési források pedig további 100 milliárdokat jelentenek majd. A Kisfaludy-programban a vidéki szálláshelyek bővülnek, kiépül a családbarát magyar turizmus is.

A miniszterelnök emlékeztetett, elsőként öt kiemelt térség fejlesztését indították el, de tervek szerint középtávon Magyarország minden szegletét be akarják vonni a turizmusba.

Az eredmények közül kiemelte, tavaly vendégéjszakák száma 50 százalékkal nőtt 2010-hez képest, a bevételek pedig 115,5 százalékkal megugrottak. A legfontosabbnak nevezte, hogy az ágazat több mint 360 ezer embernek ad munkát, és a GDP 10 százalékát adja.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a sikerek záloga a biztonság, ami kulcskérdés lesz a jövőben. Magyarország és az egész visegrádi térség Európa egyik legbiztonságosabb helye - szögezte le.

A turizmus forradalmi változáson megy keresztül, az utazás nem a gazdagok kiváltsága, hanem a tömegek kikapcsolódása. A legtöbb turista Kínából, Délkelet-Ázsiából, és Indiából érkezik Európába, a következő években több millió turistára lehet számítani a keleti féltekéről - jelezte. Rámutatott: a tömegturizmus konfliktusokat is szül, amire fel kell készülni, és a nemzetközi terrorizmus is veszélyt jelent.

Kitért arra, hogy a rendrakás után eljött a megfontolt és tudatos építkezés ideje, amihez új stratégiára van szükség. A 2030-ig szóló stratégia alkalmas a célok elérésére, hogy új lendületet adjon a növekedésnek, és kiküszöbölje a kockázatokat. A stratégiában szereplő célok szerint 2030-ig a turizmus GDP hozzájárulása a jelenlegi 10-ről 16 százalékra emelkedik, a turizmusban dolgozók száma pedig 364 ezerről 450 ezerre. A célok valamennyi fejlesztés zsinórmértékéül szolgálnak, csak olyan fejlesztésre jut forrás, ami összhangban van a stratégiával.

Orbán Viktor elmondta: a stratégia mellé 828 milliárd forint fejlesztési forrást rendeltek.

A stratégia három fő területet jelöl meg, sportturizmust, kulturális turizmust, és az egészségturizmust, Magyarországot a sport, a kultúra és az egészséges környezet teszi vonzó hellyé - állapította meg. A jövőben a belföldi turizmus felé mozdul el a mérleg, hiszen a bérek nőnek, az infláció nem emelkedik, egyre több pénzük van az embereknek. Elmondta, hogy a V4 országok közös stratégiát fogadtak el arról, hogy az Egyesült Államokban, Oroszországban, orosz utódállamokban, Dél-Koreában, Latin-Amerikában, Indiában, Kínában, és Délkelet-Ázsiában közös régiós kampányt folytatnak.

Orbán Viktor kijelentette: az új stratégiával jó esély van arra, hogy Magyarország elfoglalja méltó helyét a világ turisztikai térképén - mondta

 

 

 

 

MTI 2017. október 16., hétfő 14:01

Fotó magyaridok.hu


Cikkajánló
- Márton-napi libalakoma a Várban
- Egészségesen, Tománosan. Megjelent Tomán Szabina első szakácskönyve
- Aranytíz 2017 december
- Kiváló évjárat a pincékben. Dél-balatoni évjáratjelentés 2017
- Tavaszig a kormány elé kerülhet az egészségturisztikai stratégia

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing