Tedd rá a kezed, mert megérdemled!

A Vizso Art Kft. és a Bonus Party Service, Magyarországon páratlan, egy eddig még meg nem rendezett állóképességi verseny megrendezésére készül. A verseny elnevezése: Tedd rá a kezed!

Nem kell mást tenni, csak egy helyben állni, amíg bírja a résztvevő, és aki a legkitartóbb, az hazaviheti a páratlanul magas fődíjat, a 30 millió forint értékű aranytömböket. A második 3 millió, a harmadik helyezett pedig 2 millió forint értékű aranytömbökkel távozhat.

A verseny folyamán óránként 10 perc pihenőidő áll rendelkezésre, amit szabadon lehet eltölteni. A Bonus Party Service által biztosított étellel és itallal, valamint az izotóniás italokkal pótolható az elveszett energia. A sportszerű játék érdekében versenybírók lesznek segítségünkre. A versenyzők egészségi állapotára orvosi csapat felügyel.

Lehetőség van arra is, hogy csapatok, illetve cégek is állítsanak versenyzőt, és hogy a lelátók se maradjanak üresen, szeretettel várunk minden érdeklődőt, szurkolót. Amennyiben szívesen rátenné a kezét az aranyra, nem kell mást tennie, mint benevezni a versenyre és eljönni 2011. május 21-én Budapestre, a Megyeri úti Sportcsarnokba.

A rendezvény a leukémiás gyermekekért is összefog, a nevezéssel az indulók is támogatójává válnak e nemes célnak! Az eseménnyel támogatjuk a Madarász utcai Gyermekkórház Gyermekkor Alapítványán keresztül a leukémiás gyerekek gyógyulását és a Gyermek Intenzív részlege használatba vételét!

Jöjjön és valósítsa meg az álmait, itt a lehetőség a 35 milliós "Állásra"!

 


Cikkajánló
- BBQ-magasiskola a Budapest Barbecue Company-ben
- 7. Magyar Sajtmustra
- Kóstold meg a világ ízeit október 5-én, az AsiaCenterben!
- Disznótoros Kolbászfesztivál 2019.
- Randi Gasztrohősöknek

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing