Szent Donát a szőlő és a bor ünnepén Győrben

Megemlékeznek Szent Donátról, a szőlőskertek védőszentjéről a hétvégén Győrben a Káptalandombon, ahol egyebek között a Püspökvár tornyának több kiállítása, továbbá a bazilika és a Múzeumház kínál gazdag látnivalót a látogatóknak.

A szőlő és a bor ünnepén egy pohár borra vendégül látják a Győri Egyházmegye hivatalos borából azokat a látogatókat, akik a Püspökvár 209 lépcsőjén felkaptatva feljutnak kilátóba – mondta Szabó Péter, a Győri Egyházmegye 1000 éves szakrális-kulturális örökségét bemutató látogatóközpont turisztikai vezetője az MTI-nek.

A torony legmagasabb pontján a város páratlan panorámája fogadja az érdeklődőket, akik rövid ismertetőt is kapnak a borról és a borvidékről. A toronykilátó pénteken és szombaton éjszakába nyúlóan fogadja a vendégeket, akkor a látogatók a város éjszakai fényeiben is gyönyörködhetnek.

A Káptalandombon péntektől vasárnapig óránként tárlatvezetést tartanak a barokk jegyében. A helyiek és a várost felkereső turisták egyebek között Zichy Ferenc püspök életéről és munkásságáról hallhatnak. A győri bazilikát építtette át barokk stílusban a barokk püspök, akinek emlékét elnevezésében is őrzi a látogatóközpont.

Nyitott kapukkal várja a látogatókat a Káptalanház is. A középkori részleteket őrző klasszicista műemléképület egyebek között az egyházmegye templomi építészetéről ad áttekintést és felvonultatja II. János Pál pápa győri látogatásának emlékeit. A zenekedvelőket szombat este a bazilikába invitálják, ahol Cziglényi László orgonaművész ad koncertet.

A Káptalandomb korábban rejtett értékei az Európai Unió és a magyar állam támogatásával a közelmúltban megvalósult fejlesztés eredményeként tárulnak fel az érdeklődők előtt. A Püspökvár tornyát is a beruházás során tették látogathatóvá. Az építmény termeiben kiállítások nyíltak és a bazilikában is kiállításokkal bővültek a látnivalók.

 

MTI 2013. augusztus 7., szerda 5:00


Cikkajánló
- Aranytíz 2019 december
- Hamarosan érkezik a Mikulás az Avalon Parkba
- Zöldülnek a vállalatok!?
- Glass of Jazz vol. 7. Special Edition
- Cabernet franc és terroir Villányban

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing