Sikerrel célba ért a XX. Magyar Borok Útja Rallye

2015.09.01. | Kategóriák: Bor, Rendezvények, teljes cikkgyűjtemény, Hírek

Sikerrel és biztonságban ért célba a gyöngyösi Fő téren vasárnap délután a jubileumi, XX. Magyar Borok Útja Rallye 100 autóból álló mezőnye. A versenyzők a 3 napos bortúrán közel 1000 kilométert teljesítettek, és felfedezték hazánk 3 történelmi borvidékét. A gyöngyösi befutón díjakat adott át dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Rallye egyik fővédnöke is.

Augusztus 28-án pénteken hajnalban Budapesten, a Városligetből vágott neki a XX. Magyar Borok Útja Rallye az első napon teljesítendő mintegy 470 kilométeres távnak, hogy felfedezze a Tokaji borvidéket. Az ügyességi feladatokkal és vetélkedőkkel tarkított első napon a Gróf Degenfeld, Basilicus, Götz, Naár, Harsányi és Patricius borászatok meglátogatása után a Hunguest Grandhotel Galyába érkeztek a résztvevők, ahol az esti bulihoz többek között az Irigy Hónaljmirigy szolgáltatta a talpalávalót. A második napon a bodrogkeresztúri Füleky valamint a mádi Holdvölgy és Szent Tamás pincészetek után a Rallye az Egri borvidéket vette célba, és meglátogatta a Demeter, az Ostorosbor, valamint a Gróf Buttler  borászatokat. A levezetett 350 kilométer és a parádi szerpentinek hamisítatlan rali hangulata után ismét Galyatetőn pihent meg a csapat. A záró nap egy kicsit könnyebb volt, hiszen mindössze 60 kilométeres út vezetett az abasári Borrendelőn és Pálinkás Attila Pincészetén keresztül Gyöngyösre, ahol a befutó előtt a Danubiana és a Borpalota borászatok látták vendégül a versenyzőket, majd a teljes mezőny biztonságban megérkezett Gyöngyös főterére.

Gyöngyösön egész délután színes kulturális programok szórakoztatták az érdeklődőket, 16:00 órakor pedig Czippán Anett, a jubileumi Rallye háziasszonya, a TV2 műsorvezetője és versenyzőtársa, Váczi Gergely felkonferálta az eredményhirdetést, ahol köszöntőt mondott többek között dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Rallye egyik fővédnöke, továbbá Hiesz György, Gyöngyös város polgármestere. Regőci Attila, a Magyar Borok Útja Rallye alapítója és elnöke, nemcsak a 3 napos közös élményt köszönte meg az együttműködő partnereknek, a csapatnak és a sajtó képviselőinek, hanem az együtt töltött 20 esztendőt is, majd jókívánságait tolmácsolva hivatalosan is átadta a stafétabotot utódjának, Megay Róbert Péternek.

„Úgy gondolom, méltó módon sikerült együtt megünnepelnünk a Magyar Borok Útja Rallye 20. születésnapját. A számok tükrében is sikeresnek ítélem a rendezvényt: 3 nap alatt 3 borvidéket látogattunk meg, ami 20 helyszínt és mintegy 30 kisebb családi pincészetet és nagyobb borászatot jelent. A mezőny 100 induló autót (köztük 40 db, a Ford, Opel, Peugeot és Citroën DS szponzorautót) és összesen 230 résztvevőt számlál, akik közel 1000 versenykilométert teljesítettek a 3 napos bortúra alatt. Örömmel tölt el, hogy a résztvevők nemcsak a teljesítendő ügyességi feladatokra és vetélkedőkre koncentráltak, hanem a vidám versengés felhőtlen hangulatában új barátságok és üzleti kapcsolatok is köttettek.” – értékelte a rendezvényt Megay Róbert Péter, a rendezvényt szervező Regő Kft. tulajdonosa

„Gratulálok a verseny győzteseinek kitartásukért és kiváló eredményeikért. Emellett köszönetet mondok minden versenyben résztvevőnek, hogy a közlekedésbiztonság alapvető elveinek szem előtt tartása mellett balesetmentesen, felelősségteljesen teljesítették a távot. Továbbra is dedikált célunk a hazai borok, borvidékek, gasztronómia, turisztikai vonzerő, biztonságos közlekedés és környezetvédelem népszerűsítése, ezért is örülök, hogy a Magyar Borok Útja Rallye történetében először egy elektromos autó is indult, és zéró emisszióval, sikeresen teljesítette a távot. Köszönjük az együttműködést a partnereinknek és támogatóinknak, akik közül többen személyesen is részt vettek a bortúrán. Nagy örömmel jelentem be, hogy jövőre is megrendezzük a Rallye-t, melynek helyszínét még nem áruljuk el, de érdemes már most felírni az időpontot: 2016. augusztus 26-28-át!” – tette hozzá a főszervező.

 

A verseny eredményei:

1996 óta minden évben új gazdára talál a Magyar Borok Útja Rallye nagydíja, vagyis az a vándorserleg, amit a versenyünk abszolút győztesének ítélünk oda. A díjat az abszolút 1. helyezett páros kapja, azaz a jubileumi, XX. Magyar Borok Útja Rallye

  • nyertes párosa: 69. rajtszám - Fekete László, Polyóka Mihály, Tóth Róbert
  • Abszolút 2. helyezett: 76. rajtszám - Horváth Zoltán és Pásztor Tamás
  • Abszolút 3. helyezett: 15. rajtszám - Turcsi Zsolt, Sudár András, Molnár Attila

Különdíjak

  • Fővédnöki díjak

Egy-egy díjat ajánl fel az egyéni szempontrendszere alapján legeredményesebb csapatnak a két fővédnök, Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr és Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úr. Méltán töltheti el büszkeség azokat a versenyzőket, akik ebben az elismerésben részesülnek.

  • A Földművelésügyi Minisztérium különdíja

a díjat kapja: Fazekas Tamás

  • A Belügyminisztérium különdíja

a díjat kapja: Pánczél Ottó Péter és Turcsi Zsolt

  • Gyöngyös Város polgármesteri díja

a díjat kapja: Benei Anikó, Abasár polgármestere

  • Fair Play díj

Az a csapat kapja, aki akár önfeláldozással, (verseny) idejét, energiáját nem kímélve támogatja társait. Idén a mezőny egyik párosa nagyon példás cselekedetet hajtott végre. A verseny alatt az úton egy kisfiú leintette a Rallye egyik autóját, mert édesapja túrázás közben rosszul lett a nagy melegben. A leintett versenyzők azonnal félreálltak és addigi jó pozíciójukat feladva az apuka segítségére siettek. Megitatták, hazavitték és azóta is minden rendben van vele. Ezt a példás magatartást nem más, mint Orondán Sándor és Győrfi Pál hajtotta végre, így idén ők kapják a Fair Play díjat.

  • A kóborlók kupája

A versenynek van egy különleges díja, a Kóborlók kupája, melyet az a csapat viheti haza, akik bár nagyon igyekeznek, de a legtöbb hibapontot gyűjtik össze úgy, hogy egyetlen feladatot vagy állomást sem hagy ki a három nap során. Ez az egyik legkönnyebben megszerezhető díjnak tűnik, de évről évre egyre többen szállnak harcba érte. A díjat kapja: 35. rajtszámmal és 17 869 hibaponttal Juhász Gábor, Czipó Balázs

  • A legjobb Női Páros

Idén az induló hölgyek közül a díjat kapja: 71 rajtszámmal, Gyenes Viktória, Suda Alexandra, Vaspöri Eszter, Erdei Krisztina

  • Túlélők díja

Idén új díjjal bővült a rendezvény. A verseny hőse, aki minden megpróbáltatást túlélt: Varga Zoltán


Cikkajánló
- Szeretnél sok pénzt keresni? Legyél blokklánc fejlesztő!
- Ne csak pihenj, mozogj is a strandon!
- Leforgatták a Pesti Balhét
- Külön utakon folytatja a Coca-Cola HBC és a Lavazza
- Kontrasztok és meglepetések

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing