Saturnalia az Aquincumi Múzeumban

Saturnusnak, az idő ősi urának vidám ünnepét, a modern karácsony ősét, az antik hagyományok felelevenítésével kívánja megünnepelni az idén immár negyedik alkalommal az Aquincumi Múzeum és az Aquincum Baráti Kör.

A Saturnalia/A karácsonyi ünnepkör gyökerei az antikvitásban című rendezvényre december 6. és 9. között, valamint 11-én kerül sor - tudatta az MTI-vel az Aquincumi Múzeum.

A Saturnalia a saturnusi Aranykor felidézésévé vált az antik világban: a bőség, a szabadság és az egyenlőség érzetét adta. Időpontja eleinte december 17-e volt, majd a császárkorban csaknem egyhetessé vált. A Saturnalia alatt szünetelt a bíráskodás, elhalasztották a kivégzéseket, tilos volt hadat üzenni, sőt szünetet tartottak az iskolákban is. A nyilvános áldozat számított az ünnep állami, kultikus elemének, amelyre első napján, december 17-én került sor. Az áldozat végén hangzott el az "Io Saturnalia!" felkiáltás, s ekkor kezdődött az ünnep vidám, gyakran túlontúl kicsapongó része.

E napokon a kisemberek valóban megpróbálták az élet minden örömét kiélvezni: megajándékozták egymást, ünnepi lakomákat tartottak, ahol szolgáikkal együtt étkeztek, vagy kisorsolták az ünnep királyát, aki tréfás, gyakran kínos parancsokat osztott "alattvalóinak".

"Antik stílusú ajándékok készítésével a korabeli hangulatot idézzük meg, mindezt erősíti az ókorban is megszokott örökzöld díszítés" - emeli ki a közlemény.

A Saturnalia első négy napján (december 6-9.), amely hétköznapra esik, elsősorban iskolai szervezésben érkező diákcsoportok számára tartják a rendezvényeket, amelyeken előzetes bejelentkezés alapján vehetnek részt az érdeklődők.

Az ókori Saturnaliát bemutató előadás után a kézműves foglalkozásokon örökzöldekből és szárított virágokból asztali díszeket állíthatnak össze, római ínyencségeket, vagy filcből díszeket készíthetnek a résztvevők.

A vasárnapi rendezvénynapon (december 11) családi programokra várják az érdeklődőket. A kézműves foglalkozáson és előadáson túl a résztvevők megtekinthetik az Állatmesék és Saturnalia című mesejátékot Halmágyi Sándor közreműködésével. Hagyományőrzők (Nova Roma) elevenítik fel az ókori római ünnep tradícióit. Az ünnepi aquincumi rabszolgavásáron pedig a látogatók akár saját családtagjaikat is eladhatják, de vehetnek a program idejére saját Részletesen a programról az Aquincumi Múzeum honlapján (http://www.aquincum.hu/) olvasható.

MTI 2011. december 2., péntek 12:36


Cikkajánló
- Beethovennel a szabadban a mester születésének 250. évfordulóján
- Tokaji Tavasz Tállyán
- Ötven séf, ötven történet a 10. Electrolux Gourmet Fesztiválon
- KONCERTÁRIÁK / VIVALDI, HAYDN, MOZART, BEETHOVEN ÉS MENDELSSOHN MŰVEI
- HŐSI ÉLET - 2020.március 5. 19.30. MÜPA

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing