Programok 2013 december

Advent és Karácsony Keszthelyen, Adventi programsorozat Nagyvázsonyban,  Adventi Forgatag, Mikulás Napi Éjszakai Fürdőbuli, X. Forralt Bor főzőverseny, Balatonalmádi Adventi Vásár, Karácsonyi játszóház, Mikulás túra, Adventi Gesztenyesütés, Nyitott pincék, Előszilveszteri Éjszakai Fürdőbuli - és még sok egyéb program. Tartson velünk!

Advent és Karácsony Keszthelyen        

2013. december 01. – 2013. december 24.

Keszthely

www.balatonszinhaz.hu

 

Keszthely az adventi, karácsonyi időszakban is gazdag programkínálattal várja a városba látogatókat. A belváros díszkivilágítása, a sétáló utcában felállított városi betlehem, és az adventi vásározók mellett templomi koncertekkel, játszóházakkal, ünnepi gyertyagyújtással, jótékonysági koncertekkel és az ünnepkörhöz kapcsolódó színházi és ismeretterjesztő előadásokkal, kiállításokkal várják nem csak a helyi lakosságot, hanem a városba érkező vendégeket. Az adventi gyertyagyújtások alkalmával magas rangú egyházi személyiségek osztják meg gondolataikat az érdeklődőkkel és helyi művészeti csoportok bemutatói színesítik az ünnepi alkalmakat.

 

VII. Adventi örömök - programsorozat Nagyvázsonyban

2013. december 01. – 2013. december 22.

Nagyvázsony
www.nagyvazsony.hu

 

Nagyvázsonyban az idén is állni fog az életnagyságú szalmabábfigurákkal felállított betlehem, amely körül helyi összefogással gazdag program várja a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt a közel egy hónapig tartó rendezvénysorozat alkalmain! A programokra kilátogatókat egy pohár teával, illetve forralt borral vendégeljük meg, helyet kínálunk a meghitt hangulatú beszélgetéseknek is. Programok: Ünnepi gyertyagyújtás a négy adventi vasárnap hozzá kapcsolódó műsorokkal, VI. Adventi Dalos találkozó, kézműves foglalkozások, templomi koncertek, kiállítások, irodalmi –est, Mikulás napi műsor, táncbemutatók.

 

Adventi Forgatag

2013. december 06. – 2013. december 08.

Balatongyörök 

www.balatongyorok.hu

 

A Közösségi Ház kertjében rendezett karácsonyi vásáron mindenki beszerezheti a fára és a fa alá való díszeket, ajándékokat. A kézművesek portékái mellett megkóstolhatja a helyi német közösség hagyományos ételeit, pl. a thüringiai kolbászokat, valamint a helyben sütött langallót. Szombaton Jazzmikulás játszik, és Szent Miklós is tiszteletét teszi. Forralt borból sem lesz hiány!

 

Mikulás Napi Éjszakai Fürdőbuli

2013. december 06.      
Zalakaros

www.furdo-zalakaros.hu           

 

Éjszakai fürdőzés a zalakarosi fürdőben.

Rendezvény időtartama: 20:30 és 02.00 között.

 

X. Forralt Bor főzőverseny

2013. december 10.

Badacsonytördemic

www.badacsonytordemic.hu

Helyszín: Badacsonytördemic, Faluház udvar       

A hagyományoknak megfelelően 10. alkalommal versenyre hívják a forralt borok készítőinek legjobbjait, és természetesen a forralt bort kedvelő vendégeket.       
A rendezvényt szórakoztató programok, kézművesek és a környékbeli gazdák vására színesíti.

 

Adventi Vásár

2013. december 07. – 2013. december 22.

Balatonalmádi

www.balaton-almadi.hu            

 

Az év utolsó hónapja az ünnepre való készülődés jegyében zajlik Balatonalmádiban. Karácsonyi műsorokkal, forralt borral, adventi finomságokkal és hangulattal várunk mindenkit az Almádi adventi Vásárba! Időpont: 2013. 12. 07-08; 14-15; 21-22.

 

Karácsonyi játszóház

2013. december 07.      

Tihany

www.bfnp.hu  

 

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel várja kézműves foglalkozásra az érdeklődőket Tihanyba, a Levendula Ház Látogatóközpontba. A látogatók nap folyamán ajándéktárgyakat, ajtódíszeket készíthetnek termesztett nádból, levendulából.   A foglalkozáson a részvétel ingyenes.

 

Mikulás túra       

2013. december 07.      

Zalaszántó

www.bfnp.hu

 

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre bemutatja a Kovácsi-patak – Hollókő – Sztúpa - Kotsy-malom útvonal bejárásával a terület természeti és kultúrtörténeti értékeit.

Szükséges felszerelés: Időjárásnak megfelelő ruházat és lábbeli, esőkabát, enni-innivaló, távcső.

Túra hossza: 12 km, időtartama 6 óra, szintkülönbség 280 m.

Időpont: 2013. december 7. 9 óra

A túra 10 fő jelentkezése esetén indul.

 

Adventi vásár

2013. december 14.                      

Alsóörs

www.alsoors.hu             

 

Kézműves foglalkozás és vásár, süteményverseny és kulturális műsor a karácsonyi készülődés jegyében.

 

Adventi Gesztenyesütés és Karácsonyi Vásár

2013. december 14. – 2013. december 15.

Gyenesdiás

www.gyenesdias.info.hu           

 

Advent alkalmából színes programokkal (adventi gyertyagyújtás, betlehemesek előadása, mézeskalács házikók versenye, halászlékóstolás) jó hangulattal, sült gesztenyével, tombolával és forralt borral várja Önt és kedves családját a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület a Községháza előtti téren! A kétnapos programot karácsonyi kézműves vásár kíséri.

 

Adventi koncert

2013. december 15.

Alsóörs

www.alsoors.hu             

 

Gyertyafényes komolyzenei koncert kicsiknek és nagyoknak.

 

Nyitott pincék   

2013. december 27. – 2013. december 30.

Lovas

www.lovas.hu

 

Négy lovasi pincét lehet meglátogatni karácsony és szilveszter között. Finom borokkal, pálinkával, ételekkel várják a kedves vendégeket.

 

Előszilveszteri Éjszakai Fürdőbuli

2013. december 27.                      

Zalakaros

www.furdo-zalakaros.hu  

 

Előszilveszteri éjszakai buli a zalakarosi fürdőben.

 

Szilveszteri bál 

2013. december 31.      

Alsóörs

www.alsoors.hu             

 

Hagyományos szilveszteri bálunk élőzenével, tombolával, virslivel hajnalig.

 

Városi Szilveszter

2013. december 31.      

Keszthely

www.west-balaton.hu                  

 

4. alkalommal kerül idén megrendezésre Keszthelyen, a Fő téren, a városi szilveszter. Jó hangulatú, éjféli tűzijátékkal és különböző programokkal tarkított vigasság forralt borral, pezsgővel és egyéb finomságokkal.

 

Szilveszteri Éjszakai Fürdőbuli

2013. december 31.                      

Zalakaros

www.furdo-zalakaros.hu

Búcsúztassuk együtt a 2013-as esztendőt a zalakarosi fürdőben.

 

 

 

Dél-Alföld – 2013. december

Dóm téri Advent

Szeged, Dóm tér            
2013. november 28 – december 24.      
www.domter.hu

 

Közép-Európa egyik legszebb terén, a szegedi Dóm téren kézművesek sátrai és egy 200 személyes bálaszínház kap helyet november végétől négy héten át. Nemcsak az adventi hangulat, a folyamatosan égő máglyák, meleg harapni való és forró italok melengetik a vásározók testét s lelkét, hanem igényes zenei és színházi előadások is költöznek a bálaszínházba.

A szegedi Dóm téren olyan portékákkal és előadásokkal találkoznak, amelyeket a modern kor embere talán csak olvasmányaiból, tévéből ismerhet. Az ördögszekeres vásárok és fesztiválok sajátja a hagyományőrzés, ugyanakkor nem „népies” hangulatra kell számítani: olyan portékát, környezetet és élményt kínál a szegedi Dóm tér, melyek természetes anyagokból, eredeti forrásból készülnek-épülnek, ám a korszellemmel sem állnak ellentétben.

 

FLORA 2013 – XXVII. FLORA Virágfesztivál és XI. Fazekas kiállítás

Kecel
2013. december 13-15.
www.kecel.hu

 

Az országos hírű fesztivál Dél-Magyarország legnagyobb szakmai bemutatója, kiváló lehetőséget teremt a virág-, dísznövénytermelők és kereskedők bemutatkozására. A szakmai programból kiemelkedik a kötészeti verseny, amely az ifjúsági korosztály számára színvonalas bemutatkozási lehetőséget, a szakiskolák számára komoly megmérettetést kínál.

A virágfesztivál társrendezvénye a Keceli Fazekas Kiállítás, amely mellett számos kísérő program várja a háromnapos esemény látogatóit: képzőművészeti kiállítások, népi mesterségek bemutatói, kedvezményes virág- és dísznövényvásár, karácsonyi ajándékvásár, a legkisebbek részére pedig kézműves foglalkozások, mikulásfogatok.

 

Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál

Gyula
2013. december 13-15.
www.gyulaimezesfesztival.hu

 

Három nap, amikor minden a mézről szól! Egy hosszúhétvégén át, számtalan helyszínen, csábítjuk a látogatókat mézédes élvezetekre: méz, mézeskalács, cukrászati különlegességek bemutatójára, kóstolására és vásárára. Méhészeti kiállítás és vásár, mézzel készített különleges ételek készítése, kóstolása is a program része. Adventre készülődünk, a gyerekeket kézműves programokra várjuk. Lehetőség lesz múzeumi látogatásra kedvezményesen és mézkóstolásra. Hangulatos gálaműsor, Luca napi meglepetés színesíti a gazdag programot.

 

Petőfi Szilveszter

Kiskőrös
2013. december 31.      
www.petofimuzeum.hu

 

A Petőfi-kultusz ápolásának kiemelkedő eseménye a Petőfi-szilveszter. Az év utolsó napja színvonalas kulturális műsorokkal és gasztronómiai különlegességekkel várja a vendégeket. A hagyomány szerint csak ezen az éjszakán tekinthető meg az evangélikus templomban a költő eredeti születési anyakönyve. Kiskőrös egyedülálló kezdeményezése, hogy minden gyermek, aki Magyarországon Petőfi Sándorral azonos napon született, névre szóló Petőfi-kötetet kap ajándékba a várostól. A verseskötet ünnepélyes átadását szilveszter napján tartják, a gyermekek egy éves korában. A meghitt eseményre több száz kilométerről is érkeznek családok.

 

 

Dél-Dunántúl -2013. december

Harmadik Pécsi Adventi Művészeti, Kézműves és Mesevásár

Időpont: 2013. november 29. – december 24.

Helyszín: Széchenyi tér, Kossuth tér

 

A hagyományos adventi készülődés része a kézműves vásár és a téli ízeket kínáló vendéglátók sora, s emellett az igényes szórakozási lehetőség koncertekkel, bemutatókkal, meglepetésekkel, gyermekprogramokkal az advent jegyében.

Pécsi Advent – 2013. december 7-20. A hagyományoknak megfelelően a város, megyei fiataljai, művészei, kisiskolásai, középiskolásai, gimnazistái, tanárai vesznek részt az adventi készületben, hogy „elhozzák ajándékaikat” (koncertek, szólóestek, kórusok, adventi műsorok) a Székesegyházba.

Információ:

Internet: www.pecs.hu, www.pecsiadvent.hu

 

 

Kaposvári Advent

Időpont: 2013. december 1-21.

Helyszín: Kaposvár

 

A Kaposvári Advent rendezvényei évek óta a város kiemelt programjai közé tartoznak. 

Az advent idején itt tartózkodó látogatók a karácsonyi pompába öltözött belváros, a szabadtéri eseményeknek helyet biztosító Pajtaszínház és Mikulásház, a hangulatos sétáló utcák látványán túl az igényesen összeállított programkínálatból válogathattak.

A Kaposvári Advent a kulturális turizmus kínálatát erősíti a régióban. A „versenytárs” adventektől a zene és a hagyományőrző programok gazdag választéka különbözteti meg. Életben tartja a vallási és népi hagyományokat, ugyanakkor helyet ad napjaink művészeti irányzatainak is.

Célunk, hogy a keresztény ünnep, a népi hagyományok értékét erősítsük. Ebben nagy szerepet vállalnak a város művészeti egyesületei, az egyházi kórusok, az oktatási intézmények, valamint a civil szerveződések, élükön a nyugdíjasokat összefogó társulásokkal.

A programsorozat az első adventi gyertya meggyújtásával kezdődik és az Újévi Koncerttel zárul. A hétköznapok délutánjain a fő téren felállított fenyőfa szomszédságában meghúzódó Pajtaszínház előadásai késztetik megállásra a városlakókat. Az adventi vasárnapok színes, az ünnepvárás méltóságához illeszkedő kulturális programokkal kínálnak tartalmas családi kikapcsolódást.

A szervező Együd Árpád Kulturális Központ a hagyományok ápolása és a szakrális értékek mellett a játékosság, a közösségi élmény nyújtásának igényét tűzte „zászlajára”.

A téli népszokások bemutatása, a karácsonyi hangversenyek, a játékos vetélkedők, a kézműves foglalkozások, a „Daloló Pajta” előadásai, a helyi kézművesekre építő Karácsonyi Vásár és a kisiskolások munkáiból „gazdálkodó” Peták Vásár programjai évek óta népszerűek.

Az ide látogató vendégek itt létük idején meglátogatják a város és a városkörnyék kiránduló és kiállító helyeit is (Rippl-Rónai villa, Kaposszentjakabi Bencés Apátság Romkert, Szennai Falumúzeum, Patca, Bőszénfa – Szarvasfarm, stb. ).

A programzáró Újévi Hangverseny magas művészeti értékével, elsöprő lendületű repertoárjával igazán derűs, fergeteges hangulatú telt házas koncertet garantál évek óta.

A Kaposvári Advent – Zene szárnyán az Új évbe c. programsorozat 2013-ban is az érték, a minőség, az összefogás és összetartozás jegyében valósul meg.

Információ:

Internet: www.egyud.somogy.hu

 

 

Szekszárdi Karácsonyváró

Időpont: 2013. december 2-22.

Helyszín: Szekszárd, Garay tér, Művelődési Ház

 

Karácsonyi kirakodóvásár a Garay téren, este zenei és irodalmi műsorok az advent jegyében. A rendezvénysorozat a december 20-i Karácsonyi koncerttel zárul.

Információ:

Internet: www.babitsmuvhaz.hu

 

Pécsi Advent

Időpont: 2013. december 7-20.

Helyszín: Pécs, Szent István tér

 

A Szent István által alapított Pécsi Püspökség az idei évben is adventi programmal vár minden érdeklődőt. A Pécsi Egyházmegye immár tizenegyedik éve nyitja meg a Székesegyház és a Dómkőtár kapuit a Pécsi Advent rendezvénysorozat helyszíneként. A fellépők felkérés nélkül ajánlották fel ünnepi előadásukat, így mindkét helyszínen szebbnél szebb műsorokkal örvendeztetik meg a város lakóit és vendégeit. A Pécsi Advent ideje alatt a programok ingyenesen látogathatók.

 

A rendezvénysorozat helyszíne a korábbi évekhez hasonlóan a Szent Péter és Pál Bazilika és a Dómmúzeum, melyek estéről estére megtelnek a különböző művészeti ágak jeles képviselőivel, akik a magyar és egyetemes kultúra szebbnél szebb alkotásaival ajándékozzák meg a város lakóit és látogatóit. A Püspöki Palota előtt kerül felállításra az a szalmából készült betlehem, mely már a korábbi években is megörvendeztetett kicsiket és nagyokat egyaránt.

Karácsonyi dallamok csalogatnak és apró égősorral díszített fenyőfák mutatják az utat a templom felé. Vasárnaponként közös gyertyagyújtásra hív mindenkit a harsonaszó, majd adventi vers és köszöntő kíséretében felgyúlnak az adventi koszorú gyertyái. A Pécsi Advent ideje alatt ingyenesen látogatható a Bazilika és a Dómmúzeum.

Információ:

Internet: www.pecsiadvent.hu

 

 

 

Észak-Alföld- 2013. december

Debreceni Advent

december 1-22.

Debrecen, Kossuth tér, Kölcsey Központ

www.fonixinfo.hu

 

Debrecen városa, intézményei, az egyházak, valamint civil szervezetek gazdag programkínálattal várják a családokat. Advent négy hétvégéjén hagyományosan egy-egy keresztény felekezet és az önkormányzat képviselőjével együtt lesz gyertyagyújtás, majd közös ünnepség a város főterén.

 

Karácsonyi forgatag

december 1-31.

Nyíregyháza, Kossuth tér

www.nyiregyhaza.info.hu

 

Adventi gyertyagyújtás, kulturális programok, vásár

 

VI. Vasútmodell Fesztivál

december 6-8.

Debrecen, Vasutas Egyetértés Művelődési Központ

www.vmuvhaz.hu

 

 

Zöld Mikulás      

december 7-8. 

Hortobágyi-halastó       

www.hnp.hu

 

A Hortobágy-halastavi Kisvasút átalakul Mikulásvonattá. A gyerekek a Zöld Mikulás házáig úgy juthatnak el, ha a kisvonat megállóhelyén a rájuk váró játékos feladatokat teljesítik. A jól megérdemelt munka gyümölcse a Zöld Mikulás Zöld csomagja. Előzetes bejelentkezés szükséges!                                                                                                                                                               

Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok XV. Túri Találkozója      

december 8.

Mezőtúr

www.szivarvanycitera.hu

 

Gyermek és ifjúsági citerazenekarok jubileumi, meghívásos találkozója

 

Csokiparádé - kicsiknek és nagyoknak

december 8.

Debrecen, VOKE Egyetértés Művelődési Központja

www.vmuvhaz.hu

Csoki kicsiknek és nagyoknak. Tavaly játszóház, ugrálóvár, csoki készítés, papírtechnikák, karácsonyfadíszek készítése, vásár, kakaóbár, csoki szökőkút, egyéb programok várták a közönséget..

 

Nemzetközi Betlehemes Találkozó

december

Debrecen, DMK Belvárosi Közösségi Háza és a város több pontján

www.debrecenimuvkozpont.hu

 

December a meghitt adventi közösségi programok hónapja. Számos rendezvényük közül kiemelkedik a XXII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó, amely a Kárpát-medencei magyar hagyományőrző együttesek téli ünnepköri játékainak rangos szemléje. A rendezvény elsődleges célkitűzése, hogy a betlehemezés hagyományát életben tartsa, a kulturális identitást erősítse, a közös szellemi haza kincseit, szakrális hagyományait bemutassa, illetve a környező országokban élő magyarság kulturális cseréjét, az európai népek közötti

 

 

Nyíracsádi Betlehemes Játékok

december

Nyíracsád

www.nyiracsad.hu

 

A településen őrzik a hagyományokat, ilyenkor idézik fel a csillagozás, kántálás, betlehemezés hagyományait. Az óvodások misztériumjátéka, a születés evangéliumának felolvasása igazi Karácsony váró hangulatot teremt, melyet minden korosztálynak ajánlanak.

A helyi néphagyományon alapuló Nyíracsádi Betlehemes találkozó templomi körmenettel kezdődik, majd misztérium játékot láthatnak és a Betlehemes csoportok előadását.

 

 

 

Múltidéző Advent

december 14.

Nyíregyháza- Sóstógyógyfürdő, Múzeumfalu

www.muzeumfalu.hu

 

A szabadtéri programok sorát múltidéző karácsonyi készülődéssel zárják.

 

 

Karácsonyi Halnapok

december 21-22.

Debrecen

www.barabasetterem.hu

 

A karácsony jelképes eledele kerül terítékre a legkülönféleképpen elkészítve. Halfüstöléssel, roston sült különlegességekkel, kóstolóval, vásárral és egész napos rendezvényekkel várják a családokat Debrecen főterére.

 

 

Állatok Karácsonya

december 27.

Debrecen, Nagyerdei Kultúrpark

www.zoodebrecen.hu

 

Az állatkerti állatok és az erdő madárvendégeinek etetése, Állatkerti nevelőszülők találkozója

 

Óévbúcsúztató szilveszteri csergetés

december 31.

Hajdúszoboszló

www.szoboszlokultura.hu

 

Évszázados történelmi hagyományokra épülő utcai felvonulás!  Úgy tudjuk, hogy elődeink 1559. dec. 31-én kolompszóval és ostorpattogtatással ijesztették el a Szoboszlót fenyegető török hadsereget. Az új attrakciókkal kiegészülve minden év utolsó estéjén csikósok hada űz el a " gonosz erőket", majd nagyszabású koncertekkel és tűzijátékkal búcsúztatjuk az óévet!

Az évről évre tradícionálisan megszervezett rendezvény a török időkig visszanyúló esemény hagyományos felelevenítése. Az 1660-ban induló török támadások során hódító sereg egy része, könnyű prédára számítva kerítette be a várost, ahol valóban nem volt annyi fegyverforgató, hogy felvegye a harcot, ám a város lakói a sötétedés érkeztével cselhez folyamodtak: az előrenyomuló törökök ellen induló fegyveres csapat mozgásával egyidőben a lakosok óriási lármát csapva azt a látszatot keltették, mintha a törökök óriási túlerőbe futottak volna. A megzavarás sikerrel járt, a hajdúk csapata a szomszéd településen túlra kergette az oszmánokat, amikor sűrű köd szállt a térségre, visszafordulásra kényszerítve a hajdúkat, megnehezítve a hazatalálást. A helyben maradottak ezért mindenütt fényeket gyújtottak, félreverték a harangot, ezzel segítve a kint lévők tájékozódását. www.szoboszlokultura.hu

 

 

 

 

Közép-Dunántúl- 2013. december

Országos Mikulás Fesztivál

Nagykarácsony, 2013.11.15-12.22.,

www.mikulasfalva.com

 

A nagykarácsonyi Mikulásház 1995-ben nyitotta meg kapuit, s attól kezdve töretlen népszerűségnek örvend. A Mikulás Fesztivál ideje alatt a dolgozó szobájában várja látogatóit, kicsiket és nagyokat egyaránt a Magyar Mikulás. A Mikulásház udvarában parkol a „Csillagjáró Szán” melyre mindenki felülhet, és a képzelet szárnyán az ajándékosztó éjszakán érezheti magát, bejárva az egész Földkerekséget.

Mikulásház története:

A nagykarácsonyi Mikulásház 1995-ben nyitotta meg kapuit, s attól kezdve töretlen népszerűségnek örvend. A Magyar Posta „Tervezz karácsonyi bélyeget” címmel pályázatot hirdetett 1994-ben. A nyertesek jutalma többek között egy nagykarácsonyi táborozás volt a következő esztendőben. A tábor során vetődött fel az ötlet, hogy lakjon a magyar Mikulás Nagykarácsonyban. Ugyanabban az évben a gondolat valóra vált. A nagykarácsonyi önkormányzat és a Magyar Mikulás Alapítvány szervezésében, egy bérelt intézményben megnyitotta kapuit a Mikulásház. Már az első évben több ezer látogatót vonzott a Ház. Ebben az évben lett a község a Mikulás-levelezés központja. A címzés nagyon egyszerű: Mikulás, 2425 Nagykarácsony.

Többszöri költözés után, 1997-ben kapott állandó helyet a Mikulás. A Ház és udvara folyamatosan fejlődött. Ma már Játékszobában szórakozhatnak a gyerekek a Mikulással való találkozás előtt. Az udvaron megtalálható a Csillagjáró Szán, míg a szánhúzó szarvasok a kertben tekinthetők meg. Emellett Ajándékládika-Fal és a Jóság Kútja nyújt szórakozást a látogatók számára. A Mikulásfalva Nonprofit Kft., illetve elődje a Kht. üzemelteti a házat és a Mikulás Fesztivált 2003 óta. A társaság célja a Szent Miklós legendán alapuló, egész évben nyitva tartó Mesefalu létrehozása és üzemeltetése.

 

Illatos Advent, Veszprém,

 Veszprém, Vár, Óváros tér 

2013.11.30-12.22.

www.vmkveszprem.hu

http://www.veszpreminfo.hu

 

Veszprém családbarát önkormányzata az Illatos advent családi programsorozatával már több mint fél évtizede hívja és várja karácsonyi készülődésre, ráhangolódásra a helybelieket és az idelátogatókat. A kísérőprogramok során állatsimogatóval, forralt borral és frissen sült kürtöskaláccsal várnak a szervezők kicsiket és nagyokat az Veszprémi Várba.

Látogasson el hozzánk, készüljön Ön is Veszprémmel a szeretet ünnepére!

 

 

Adventi gyertyagyújtások Móron és Csókakőn

December, adventi hétvégéken

 

Helyi hagyományőrző és iskolai csoportok előadásával fűszerezett ünnepi gyertyagyújtás. Helyi vásári forgatag és forralt bor várja a karácsonyi készülődésben az érdeklődőket.

www.mor.hu

www.moriborvidek.hu

 

Advent Pápán,

Pápa,

2013. 12.01-22.

www.papa.hu

 

Ünnepi hangulat a megújuló Fő téren!
Kézművesek utcájában egyedi kézműves portékák, helyi termékek, ékszerek, bőrműves, szalma fonott és fazekas tárgyak, gyertyák, szappanok, kerámiák és karácsonyi díszek várják Kedves Vendégeinket.
Akik esetleg megszomjaznak Ők forralt borral, meleg teával csillapíthatják szomjúságukat, emellett még finom ételek, italok közül választhatnak az ide látogatók, várja őket a kürtös kalács, a sült gesztenye, a mézeskalács, házi gyümölcslekvárok, gyógynövény szörpök, gyümölcslevek, sültek, krampampuli és méz.           
Színpadi programokat minden adventi hétvégén.          

 

Fehérvári Advent,

 2013.12.01-24.

 Székesfehérvár, Városház tér

 http://www.szekesfehervar.hu

 

A karácsonyi készülődés alatt a belvárosban ünnepi kézműves- és ajándékvásár várja a látogatókat. Szabadban sütött hagyományos ételek, és a forralt bor a hangulatról gondoskodik, a gyerekfoglalkozások, koncertek, és kiállítások pedig a lelki töltekezésről.

 

 

Adventi hangverseny

2013. december 1. vasárnap

 (Szomód, Katolikus templom)

 

Szervező: Szomód Község Önkormányzata, Katolikus Egyház

 

A Tata és Térsége Kézműves Egyesület alkotóinak adventi tárlata

2013. december 5. csütörtök

 (Naszály, Művelődési Ház)

Szervező: Naszály Község Önkormányzata

 

Vadlúd les a tatai Öreg-tavon

2013. december 7. szombat

 (Tata, Öreg-tó partja)

 

Csillagos égbolt túra a téli napfordulón

2013. december 7. szombat

 (Tata-Agostyán, Ökofalu)

Találkozás: Ökofalu parkoló

 

Szervező: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

 

Mikulás futás a Cseke-tó körül

2013. december 7. szombat

 (Tata)

 

Téli madáretetés és madárgyűrűzés a Dinnyési-fertőn

2013. december 7.,  szombat  09:00

Dinnyés, Rákóczi u. - Rózsa u. sarok      

 

Madáretetés, madáretetési módszerek tanulmányozása, és jó idő esetén madárgyűrűzés.

Találkozás Dinnyésen a Rózsa utca - Rákóczi utca sarkán, a gólyafészek alatt.   
Időtartam: 3 óra                             
Szeretettel várunk mindenkit, aki a közvetlen környezetünk iránt érdeklődik. Indulás előtt érdemes érdeklődni, bejelentkezni a programra.

 

Karácsonyi koncert

2013.12.14 - 2013.12.14 

Helyszín:  Veszprémvölgy - Veszprém

 

Karácsonyi koncert a Jezsuita kolostorban. Veszprémben évente sok híres és elismert művész lép fel és ad koncertet. A komolyzene kedvelői éppúgy találnak maguknak programot, mint a könnyedebb műfajért rajongók. A koncertek egy része a művészeti és zenei fesztiválokhoz kötődik. 

www.veszpremvolgy.hu

 

Diótörő c. musical

2013.12.21 - 2013.12.21 

Helyszín: Veszprém Aréna - Veszprém

www.veszpremarena.hu

 

Advent a múzeumban

2013. december 14. szombat

 (Tata, Vár)

 

Helyi termelői piac, forraltbor főző verseny és kóstoló

2013. december 14.,  szombat 

2485 Dinnyés, Gárdonyi Géza u. 25.      
Webcím: www.gardonykultura.hu

Szeretettel várunk mindenkit forraltbor főző versennyel és kóstolással egybekötött helyi termelői piacra a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központba, illetve a Velencei-tó körüli borospincékbe.

 

Falukarácsony

2013. december 20.,  péntek 

Dinnyés, Gárdonyi Géza u. 25. 
Webcím: www.gardonykultura.hu

Sok szeretettel várunk mindenkit csángó táncházzal egybekötött karácsonyi rendezvényünkre 2013. december 20-án a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Turisztikai Központba valamint a Velencei-tó körüli borospincékbe!

 

Karácsonyi „Bejgli Túra”

2013. december 26. csütörtök 

 (Tata környéke)

 

Szilveszteri túra

2013. december 30. hétfő

 (Szomód)

 

Szilveszteri futás a Cseke-tó körül

2013. december 31. kedd

 (Tata)

 

Szilveszteri futás az Öreg-tó körül

2013. december 31. kedd

 (Tata)

 

 

 

Tisza-tó- 2013. november - december

Madárvonulás a Tisza-tónál

2013.  november 02.

Szabics Kikötő, Tiszafüred-örvény

www.szabicskikoto.hu

 

A Tisza-tavon átvonuló és táplálkozó szürke gémek, nagy kócsagok,  récék, ludak megfigyelése a tanösvény kilátójából távcsövekkel és spektívvel. Természetjáróknak, madarászoknak, kikapcsolódni vágyóknak ajánljuk! A túra előzetes egyeztetéssel 10 órakor indul.

 

 

Halloween hétvége

2013. november 2-3.

Poroszló. Tisza-tavi Ökocentrum

www.ttoc.hu

 

Töklámpás készítés a Tisza-tavi Ökocentrumban!

 

 

Tisza-tavi vadlúd-dömping

2013.  november 09.

Szabics Kikötő, Tiszafüred-örvény

www.szabicskikoto.hu

 

Az átvonuló és táplálkozó szürke gémek, nagy kócsagok,  récék, ludak megfigyelése a tanösvény kilátójából távcsövekkel és spektívvel. Természetjáróknak, madarászoknak, kikapcsolódni vágyóknak ajánljuk! Előzetes egyeztetéssel 10 órától indul a túra.

 

Márton napi Libaságok

2013. november 9-10.

Poroszló. Tisza-tavi Ökocentrum

www.ttoc.hu

 

Két nap a libákkal  sülve-főve a Tisza-tavi Ökocentrumban !

 

 

Színház Határok nélkül

2013. november 9. és 23.

Tiszaújváros, Derkovits Kulturális Központ

www.tujvmkvk.hu

 

Határon túli magyar színházak vendégszereplése, felnőtt színházi előadások, közönségtalálkozó, kiállítás.

 

 

TEHETSZ  Ökoturisztikai Klaszter nyílt napjai az Ökocentrumban

2013. november 15-16.

Poroszló. Tisza-tavi Ökocentrum

www.ttoc.hu

 

Szakmai programok, bemutatók, közönségjátékok a Mátra – Bükk - Tisza-tó klasztertagok részvételével.

 

 

Szederkényi Ősz

2013. november  16.

Tiszaszederkény,  Művelődési Ház

www.tujvmkvk.hu  

 

Hivatásos művészek fellépése, filmvetítés, gyermekprogramok.

 

Késői gomba-túra

2013.  november 23.

Szabics Kikötő, Tiszafüred-örvény

www.szabicskikoto.hu

 

Az ártéri erdő kései gombafajaival, zuzmóival, moháival és itt maradt énekesmadaraival ismerkedhetünk meg a túra során. A túra előzetes egyeztetéssel 10 órakor indul.

 

 

 Első madáretető séta

 

2013. november 30.

Szabics kikötő, Tiszafüred-Örvény

www.szabicskikoto.hu

 

 Kell-e etetnünk télen a madarakat? Vélemények Pro és Kontra

Előadás a téli madáretetés fontosságáról. Megtudhatjuk, mivel, mikor, meddig etessünk? Milyen etetőtípusok vannak stb. Kötetlen beszélgetés. Saját tapasztalatok, vélemények, ötletek megosztása forró tea és forralt bor mellett. Gyalogtúra a Tiszavirág Ártéri Sétaúton. Kb. 3 órár program Indulás 10 órától előzetes egyeztetéssel

 

Mikulás túra

2013.  december 07.

Szabics kikötő, Tiszafüred-Örvény

www.szabicskikoto.hu

 

Kalandos Mikulás-keresés gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt az ártéri erdőben a Krampusz által hátrahagyott jelek segítségével. Forralt borral, forró teával és sok- sok édes meglepetéssel! A túra 10 órától indul előzetes egyeztetéssel.

 

Luca túra

2013. december 14.

Szabics kikötő, Tiszafüred-Örvény

www.szabicskikoto.hu

 

A nevezetes nap alkalmából az erdei kalandtúra mellett felelevenítünk párat az egykori népszokásokból is. Mindenki kap például egy pár szem búzát a belépőhöz, ugyanis erre az időszakra tehető a ún. Luca-búza keltetése. Megtudjuk mi is volt az a "Lucázás". Miért tojtak jobban a tyúkok "Lucázás" után.  Milyen fából és milyen céllal készült a Luca széke.  Miért ne hagyjunk e napon a lakásban seprűt. Mi a Luca naptár és miért fontos egy mákkal teli zseb az éjféli misén? A hideg ellen gyerekeknek forró tea, felnőtteknek pedig forralt bor a túra végén. 

 

 

Karácsonyi Hangverseny

2013. december 20.

Karcag, Déryné Kulturális Központ

www.karcag.hu

 

A közelgő ünnep  jegyében zajló zenei eseményre szeretettel várunk minden karácsonyi hangulatra vágyó, zeneszerető érdeklődőt.

 

 

Tél köszöntő ökotúra és madárkarácsony

2013. december 21.

Szabics kikötő, Tiszafüred-Örvény

www.szabicskikoto.hu

 

A Karácsony közeledtével egy különleges kirándulást teszünk a téli erdőben. A kilátókból a tavon táplálkozó gémeket, és pihenőjüket töltő vadludakat figyelhetünk meg. Kisétálunk a tanösvény után található "Megnyugvás kútjához" is és különböző csemegékkel örvendeztetjük meg a madáretető vendégeit is! Forró tea és forralt bor természetesen dukál a túrához.

 

Óévbúcsúztató és Újévköszöntő zenés est

2013. december 21.

Tiszaszőlős, Általános Iskola Tornaterme

www.tiszaszolos.hu

Karácsony előtt várjuk Tiszaszőlős lakóit és minden kedves érdeklődőt egy meghitt zenés estre, ahol méltó módon búcsúztatjuk az Ó esztendőt és egyben köszöntjük a 2014. évet. A forralt bor illata, a forró tea zamata teszi kellemesebbé rendezvényünket.

 

 

Karácsonyváró ünnepség

2013. december 21.

Polgár, Ady Endre Művelődési Központ

www.polgar.hu

 

Karácsonyváró kulturális rendezvénnyel szeretnénk meghittebbé tenni az ünnepet minden érdeklődő számára.

 

Év végi forralt boros kalandok

2013. december 28.

Szabics kikötő, Tiszafüred-Örvény

www.szabicskikoto.hu

 

Séta a téli ártéri erdőben túravezetéssel, ahol az Ó évet a téli ruhájába öltözött természettel búcsúztatjuk, majd forralt boros melegedés a kemencéből frissen kivett kenyérlángos mellett beszélhetjük meg a kiránduláson tapasztaltakat.


Cikkajánló
- Ne csak pihenj, mozogj is a strandon!
- Kontrasztok és meglepetések
- Káprázatos választék a Pezsgő Június Nagykóstolón
- Közeledik a Balaton ünnepe
- Aranytíz 2019 július-augusztus

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing