Pénzügyileg is sikeres a XXXI. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

2015.08.10. | Kategóriák: Rendezvények, teljes cikkgyűjtemény, Hírek, Turizmus

Nyolc országból mintegy ezer fellépő vett részt a Dunakanyar turisztikai régió legnagyobb hagyománnyal rendelkező nemzetközi kulturális eseményén, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokon. A 31. alkalommal megrendezett középkori történelmi fesztivál már külföldön is egyre nagyobb ismertségnek örvend: idén a rendezvény az Európai Fesztivál Szövetség „Michelin-csillagát”, a legjobb európai fesztiváloknak járó EFFE minősítését is megkapta.

2015. augusztus 10., Visegrád – Idén 31. alkalommal rendezte meg Visegrád városának önkormányzata a Visegrádi Nemzetközi Palotájátékokat. Az esemény, amelyen generációk nőttek fel, és amelyet első alkalommal 1985-ben rendeztek meg, mára jelentős látogatottságú tömegrendezvénnyé nőtte ki magát, amely alkalmas arra, hogy nemzetközi szinten is ráirányítsa a figyelmet a magyar, és egyben az európai kultúra legfontosabb történelmi helyszíneire.

Fontos mérföldkőnek számított a fesztivál történetében, amikor az egyik fő helyszínéül szolgáló történelmi műemlék, a visegrádi Királyi Palota 2009-ben megkapta az Európai Kulturális Örökség címet. A díj az európai történelemben kiemelkedő szerepet játszott épületek, emlékhelyek, parkok, kulturális javak európai dimenzióját kívánja előtérbe állítani. Az épületegyüttes gyümölcsöskertjével, vízvezetékkel táplált és ma is megtekinthető csorgókútjával, a lovagi torna rendezésére alkalmas terével valaha messze földön híres lakóhelye volt olyan királyainknak, mint Károly Róbert vagy Hunyadi Mátyás. Így a cím megszerzése méltó helyére emeli a múlt politikai központjának legjelentősebb építészeti emlékét.

A fesztivál számára idén újabb fontos előrelépés történt az Európa kulturális térképére való felkerüléshez vezető úton: az Európai Unió legfontosabb kulturális és művészeti eseményeket összefogó intézménye, az Európai Fesztivál Szövetség a legjobb fesztiváloknak járó EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) minősítést a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékoknak is odaítélte.

Minden bizonnyal ezeknek az elismeréseknek is köszönhető a palotajátékok határainkon túl is folymatosan növekvő ismertsége, ami mára a látogatószámban is megmutatkozik. Idén már nyolc országból: Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Olaszországból, Németországból, Szerbiából, Szlovéniából és Romániából érkeztek a fellépők a több mint 100 féle programot, lovagi tornákat, zenei produkciókat, solymász bemutatókat, csatajeleneteket és számtalan korabeli műsorszámot felvonultató mulatságra.

A fesztivál népszerűségét ugyancsak jól jelzi, hogy a turisztikai célú felmérések résztvevől a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat a második legismertebb Visegrádhoz kapcsolt nevezetességként említik meg, közvetlenül a Visegrádi Vár után.

Ugyanakkor a három napos kultúrtörténeti fesztivál nem jöhetne létre a helyiek összefogása nélkül, mivel a jegyértékesítésből származó bevételből (az első számítások szerint idén 8000 belépőjegy értékesítésével 16.500.000 Ft bevétele keletkezett Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat szervező - 100%-ban önkormányzati tulajdonú - Pro Visegrád Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.-nek) és a pályázati forrásokból finanszírozott rendezvény nem lenne fenntartható, ha az 1800 lelkes Visegrád lakosságának egyharmada nem segítené évről-évre önkéntes munkájával a szervezést és a lebonyolítást.

„A visegrádi emberek méltán büszkék több ezer éves természeti és történeti értékeikre, de ezek megőrzése egyben nagy felelősséget is jelent számukra. Úgy gondolom Visegrád városa, az önkormányzat, a várost meghatározó intézmények jó gazdái közös kincsünknek, és igyekeznek megmutatni mindenkinek itthon, és a nagyvilágban a ránk hagyott páratlan örökséget. Az EFFE minősítés megszerzésével a fesztivál felkerült az európai fesztiváltérképre, ami fontos előrelépés a település és a fesztivál által képviselt értékek nemzetközi ismertségének növelésében” – monta el Félegyházi András, Visegrád polgármestere.

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok része egy nemzetközi hagyományörző fesztiválokból álló hálózatnak, amelynek tagjai fellépőként kölcsönösen vesznek részt az egyes fesztiválokon.

„Célunk, hogy belföldön és külföldön, kicsikkel és nagyokkal, történelmi egyesületekkel, civil szervezettekel, kultúrpolitikai döntéshozókkal, hagyományörző csoportokkal, a média munkatársaival, röviden minél több emberrel megismertessük a hely szellemét és kultúrtörténeti örökségét, illetve, hogy közös erővel ápoljuk azokat az időtálló értékeket, amelyek az elmúlt ezer év során Visegrádon felhalmozódtak. Ennek jegyében a palotajátékok után a Szent György Lovagrend Katonai Hagyományőrző tagozata lép fel műsorával azokban az országokban, ahonnan az önkéntes alapon fellépő hagyományőrző csoportok érkeznek Visegrádra a palotajátékok idején.” – mondta el Cseke László, főszervező, a Pro Visegrád Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.


Cikkajánló
- Nemzeti Filharmonikusok: Kobayashi Ken-Ichiro vezényel
- Az AsiaCenter nyuszija Húsvétkor is kedveskedik!
- Hegyvidéki KRESZ-indítványok
- Megtelnek a fővárosi szabadtéri kondiparkok
- Dalnoki Bence képviseli hazánkat az ifjúsági szakács világbajnokságon

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing