Olaszrizling Október

Októberben az olaszrizlingé lesz a főszerep, egyhónapos programsorozat indul
Erről kérdeztük Harsányi Dávidot, az Olaszrizling Október egyik szervezőjét.

Miért olaszrizling? Mitől különleges ez a fajta?

Az olaszrizling a legnagyobb területen termesztett fehér szőlő hazánkban. Egyik legfontosabb terroirfajtánk, amely szinte mindenhol előfordul Magyarországon. Az olaszrizlingnek nagyon sok arca van, a könnyed, gyümölcsös tételektől egészen a nagy potenciállal rendelkező, összetett, hordós érlelésű borokig.
Célunk, hogy megmutassuk: az olaszrizling nemcsak a mindennapok bora, hanem dűlőszelektált és válogatás tételei a különleges alkalmak méltó kísérői is lehetnek.
Láttatni szeretnénk e meghatározó fajta hatalmas potenciálját, termőtájanként, stílusonként eltérő karakterisztikáját.

Mi az Olaszrizling Október koncepciója?

Korábban is voltak már kezdeményezések a fajta bemutatására, mi most igyekszünk egy olyan összefogást megvalósítani, amellyel országosan is el tudjuk érni nemcsak a hozzáértőket, hanem a nagyközönséget is. A fajta értékeinek bemutatásán túl a fogyasztás növekedését is szeretnénk elősegíteni mind rövid, mind hosszú távon.

Az Olaszrizling Októbernek három alappillére van: egy országos kommunikációs kampány számos médiamegjelenéssel, a társult programok sorozata, valamint több saját rendezvény. Utóbbiak közé tartozik az a zártkörű szakmai vakkóstoló, amelyen – reményeink szerint – legalább 100 olaszrizlinget bírálnak majd neves szakemberek. Emellett egy fogyasztói kóstolót és egy borbulit is szervezünk a nagyközönségnek.

Az Olaszrizling Október csúcspontja a Nagy Olaszrizling Kóstoló lesz október 19-én, Budapesten, a Gerbeaud házban. Itt már a szakmai megmérettetés eredményeinek ismeretében tesztelhetik a borokat az érdeklődők. A sétáló kóstolót megelőzi 9.30-tól három mesterkurzus, kiemelkedő előadókkal. A kóstolót követően pedig este 10 órától egy fergeteges borbulira invitáljuk a NU Bisztróba a közönséget, ahol lazább keretek között folytatódhat az este.

Összefoglalva: októberben egy teljes hónapon keresztül a figyelem középpontjába állítjuk az olaszrizlinget.

A kóstolón és ennek kísérőrendezvényein túl máshol is zajlanak majd programok?

A programsorozatot nyitottra terveztük, így örömmel vesszük a csatlakozókat. A kezdeményezés alulról építkezik, egyik legfontosabb eleme az összefogás. Idáig 57 borász igazolta vissza kiállítói szándékát, továbbá 37 borbár, borszaküzlet, kereskedés, étterem, hotel vagy boriskola jelezte, hogy részt vesznek a programban. Utóbbiak önálló, olaszrizlinggel foglalkozó eseményt vagy programot szerveznek október 1. és 31. között. Természetesen egészen októberig várjuk az újabb partnereket, akik számára csupán egy fontos szempont van: az olaszrizling kapjon kiemelt helyet egy hónapig a kínálatban.

A borászok, borkereskedések például a fajta ajánlásával, tematikus kóstolók rendezésével, kedvezőbb vásárlási lehetőségek nyújtásával tudják hozzátenni a saját részüket a kezdeményezéshez. A vendéglátóhelyek (éttermek, bárok, hotelek) szintén ajánlhatják a fajtából készült borokat; az a célunk, hogy lehetőség szerint ne csak üveggel, hanem pohárra is lehessen kapni olaszrizlinget minél több helyen. Emellett kóstolók rendezése, borvacsorák szervezése is szóba jöhet. Persze mindenki a saját lehetőségei szerint vesz majd részt a kezdeményezésben. Mi csupán azt kérjük tőlük, hogy feltétlenül jelezzék csatlakozási szándékukat, mert csak így tudjuk feltüntetni őket az esemény honlapján, ahol az érdeklődők könnyen megtalálják az őket érdeklő programot.

A fentiek mellett természetesen köszönettel tartozunk azoknak a szakembereknek, újságíróknak, bloggereknek is, akik a népszerűsítésben vesznek részt. A kezdeményezés fő szakmai és médiabázisát a Borászportál és a Vinoport biztosítja, médiapartnerként pedig a Borigo, illetve a Juventus Rádió bólintott rá leghamarabb az együttműködésre.

Milyen eseményekből áll a rendezvényhez tartozó nagy kóstoló?

A sétáló kóstoló 4 órakor kezdődik, és – illeszkedve a széles kínálathoz – a belépő már tartalmazza a borok kóstolását. Szeretnénk tematikusan berendezni a termeket, egymás mellett felvonultatni a régiók, borvidékek kínálatát. Már a helyszínválasztás is mutatja, hogy fontosnak tartjuk a minőséget. A Gerbeaud egyébként finom falatokkal is készül, amit megvásárolhatnak a látogatók. A hasonló kóstolókhoz képest viszonylag későn, 10 órakor zárjuk a kapukat, hogy minél tovább élvezhessük a remek borokat. Ezzel azonban még nem ér véget az este, mert a látogatókat egy igazi borbuliba invitáljuk, ahol tovább ízlelgethetik a borokat, valamint a borászok és természetesen a borbarátok társaságát is. A helyszínül választott NU Bisztro kínálatával és miliőjével jó szórakozást ígér egész éjszakára.

A fogyasztói kóstoló előtt egyébként 2 órától fogadjuk már a szakmai látogatókat. Aki pedig elmélyülne a témában, és kiemelkedő szakemberektől szeretne tanulni, annak ajánljuk a fél 10-től, illetve 11-től induló mesterkurzusokat.

Mik lesznek az előadások témái?

Az előadásokat úgy állítottuk össze, hogy a borok iránt komolyabban érdeklődők minél sokoldalúbban mélyíthessék el ismereteiket az olaszrizling kapcsán. Ennek érdekében több szempontból is megvizsgáljuk a fajtát. Jásdi István csopaki borász segítségével az egy termőtájon belüli eltéréseket keressük. Josef Schuller MW az osztrák és a magyar olaszrizlingek összevetésével helyezi nemzetközi perspektívába a kérdést, Mészáros Gabriella AIWS pedig az olaszrizlinget két másik meghatározó fehér fajtával veti össze: az itthon kevésbé ismert chenin blanc-nal és a nagy népszerűségnek örvendő furminttal.

Milyen módon lehet jegyet vásárolni?

Tapasztalataink szerint a hasonló boros eseményekre sokan már elővételben meg szeretnék venni a jegyet. Ezért biztosítunk számukra előzetes vásárlási lehetőséget egyrészt közvetlenül (www.olaszrizlingoktober.hu, illetve info@olaszrizlingoktober.hu), másrészt internetes jegyértékesítő rendszeren keresztül. A Gerbeaud ház méltó helyszíne az eseménynek, de sajnos a befogadóképessége korlátot jelent, így mindenkinek azt ajánljuk, hogy mielőbb vegye meg jegyeit. Ráadásul ezek nagy részére kedvezményt is biztosítunk (a normál bruttó 7.900 forintos ár helyett bruttó 6.900 Ft-ért lehet majd megvásárolni). A rendezvény különlegessége miatt azt reméljük, hogy már elővételben elfogynak a belépők.

Hol tájékozódhatunk az eseményekkel kapcsolatban?

Egy kiinduló honlap, a www.olaszrizlingoktober.hu már elkészült, ahol a legfontosabb információkat megtalálhatják az érdeklődők. Ezt szeretnénk októberig folyamatosan bővíteni, hogy minden kérdésre választ kapjanak a látogatók. Természetesen azért is szükséges a folyamatos frissítés, mert a mai napig csatlakoznak a programsorozathoz a vendéglátóhelyek, valamint a Nagy Olaszrizling Kóstolóhoz a borászok, kiállítók. Emellett telefonos és e-mailes kérdezési lehetőséget is biztosítunk, valamint a szervező Winelovers facebook-oldala is él már (www.facebook.com/winelovers.hu).


Cikkajánló
- Nem látott bravúrt mutatott be egy badacsonyi olaszrizling a fajta tesztjén
- VinAgora érmes borok NÉBIH kontrollja
- A 100 legjobb magyar borból 75-öt kóstolhatsz
- Szüreti Gördülő Dűlők a Villányi borvidéken
- Közösségünk, közös jövőnk

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing