Nyári fesztivál Győrött

Az Omega együttes koncertjével nyílik június 15-én a győri nyári fesztivál két és fél hónapos programja, amelynek keretében megrendezik egyebek között a IX. Magyar Táncfesztivált, a lovagkort megidéző Szent László napokat és a fröccsnapokat.

Az eseménysorozatot beharangozó keddi sajtótájékoztatón az Omega három tagja, Kóbor János (ének), Benkő Lászlót (billentyűk)és Debreceni Ferenc (dob). Kóbor János elmondta: két nagy fellépésük lesz a győri Városház téri ingyenes fellépést megelőzően. Most csütörtökön moszkvai vendégszereplésre indulnak, a győri koncert előtt közvetlenül pedig Németországban lépnek fel. A Négy Évszak Fesztivál nyári programjai közül Borkai Zsolt polgármester kiemelte a IX. Magyar Táncfesztivált. A műfaj széles palettáját felvonultató esemény június 17. és 23. között lesz. A Szent László napokon június 28-30. között a lovagkor jellegzetes rituáléit, a lovagi tornákat, legendákat jelenítenek meg. A Győrkőcfesztivált immár hatodszor rendezik meg július 5-7. között: az ország minden részéből érkező "győrkőcöket" ezer ingyenes program várja, mint ahogy valamennyi szabadtéri rendezvényt térítésmentesen látogathatnak az érdeklődők – közölte Domanyik Eszter, a Polgármesteri Hivatal osztályvezetője. A Győrhöz kapcsolódó legendákat, a vaskakast, a vastuskót, a lőcsei fehér asszonyt, illetve a frigyládát összekapcsolják a fröccs feltalálásával, amely ugyancsak Győr nevéhez fűződik. Valamennyi történetet egy közös hétvégén elevenítik fel július 19-21. között a fröccsnapokon. Az augusztusi programok közül kiemelkedik a barokk esküvő rendezvénysorozata. Augusztus 9-11. között koncertek, színházi előadások, táncházak színes kavalkádját követően lesz a csúcspont, a barokk felvonulás és a 17. századi erdélyi főúri szokásokat felidéző esküvői ceremónia.

A nyári rendezvénysorozatot klasszikus zenei koncertek és kiállítások teszik teljessé. Rákász Gergely húsz évvel ezelőtti első fellépése helyszínén, a révfalui templomban ad jubileumi orgonahangversenyt június 16-án, az Esterházy-palotában pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem modern rajzgyűjteményéből látható kiállítás a nyári fesztivál idején.

 

MTI 2013. május 28., kedd 16:15
Fotó Mándi Emese cseppek.hu 


Cikkajánló
- VINO Bor és Zene Ünnep 2020.
- Budapest Borfesztivál Limited - 2020 egy kivételes évjárat!
- Aranytíz 2020 szeptember
- Farmer Expó: állatbemutatókkal fűszerezve
- Igazi hungarikummal, lélegzetelállító környezetben ünnepelhetik a borok szerelmesei az államalapítás ünnepét.

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing