Nemzeti Színház - Exkluzív kultúra ínyenceknek

A Duna parti panorámás miliőben elhelyezkedő új Nemzeti Színház az a rendezvényhelyszín, ahol az elegancia, a kultúra találkozik egy csipetnyi gasztronómiával fűszerezve!
A hatalmas, mintegy húszezer négyzetméter alapterülettel bíró, mégis kecses épülettel büszkélkedő új Nemzeti Színház 2001. március 15-én nyitotta meg kapuit a nagyérdemű közönség számára. Belső terét tekintve a tervezők a természetes és mindazonáltal időtálló anyagok felhasználására törekedtek, így a kialakítás során gránitot, mészkövet, fát, gyapjút, valamint üveget alkalmaztak. Hangulatát az elegancia jellemzi: a kék, az arany és a sötétbronz színvilág érvényesül.

Az épület meghatározó központi részét a nagyszínpad 619 férőhelyes, három szinten megoszló nézőtérrel, valamint a földszinti előcsarnok alatt helyt kapó stúdiószínház alkotja, mely utóbbi kb. 150 fő befogadására alkalmas széksoros elrendezéssel. E kisebb teremben a székek mozdíthatóak, így akár 80 – 120 fő vendéglétszámú körasztalos díszétkezések, ültetett fogadások is lebonyolíthatók benne. A színház teraszára 100 fős elegáns koktélpartik, szendvicspartik, állófogadások is szervezhetők. 

November 1-je és 7-e között a színház elődadási szünet miatt konferenciák, kongresszusok, tréningek, továbbképzések részére is teret enged. Melyhez előre egyeztetetten akár kulturális program, előadás is társulhat, mint kiegészítő. Az év közben futó színházi darabokkal, a színházzal történő egyeztetést követően színesebbé teheti rendezvénye programját!

Egy rendezvény elmaradhatatlan elemei az ízletes fogagások és finom italok. A Bonus összeállítja Önök számára a programhoz leginkább illeszkedő, vagy a helyszín eleganciájának tükrében exkluzív fogásokat tartalmazó menüsort.

Engedjen teret fantáziájának, és lássa vendégül partnereit, kollégáit egy kulturális fellegvárban, Magyarország egyik legimpozánsabb rendezvényhelyszínén! Kérje Chefünk egyedi menüajánlatát az alábbi linken keresztül……


Cikkajánló
- Nyolcmilliárdos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón
- Konferencia, sikerre ítélve!
- Egy igazán „Egyedi” palota egyedi története, mely sötét múltról és büszke jelenről mesél
- Újranyit az Európa Kongresszusi Központ
- NGM-államtitkár: egyre erősebb a magyar turizmus teljesítménye

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing