Nagyszabású bállal ünnepelt a 120 éves New York Palota


Születésnapi Bállal ünnepelte fennállásának 120. születésnapját a New York Palota. A New York Kávéház és a Boscolo Hotel vezetősége a november 21-i rendezvénnyel tisztelegett a nagy múltú épületegyüttes történelme előtt.

Elegáns és fényűző eseménnyel tették emlékezetessé a New York Palota 120 éves születésnapját a New York Kávéházban és a Boscolo Budapest Hotel Lobbyjában. A hagyomány teremtő szándékkal megrendezett estélyen beszédet mondott a bál fővédnöke, Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Alap főigazgatója, illetve André Goodfriend az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A szervezők a vendégek között köszönthették Ilan Mor izraeli nagykövet urat – valamint a magyar gazdasági és üzleti élet számos jeles képviselőjét.

Az eseményen – Wolf András chef kitűnő négyfogásos menüjének élvezete mellett – több színvonalas program is szórakoztatta a bál részvevőit. Az est folyamán Berki Artúr, a 2012-13-as New York Café Bárzongorista Verseny győztesének zongorajátéka alapozta meg a hangulatot, a Virtuózok 20 perces műsorral készült a színvonalas rendezvényre Nagy Ervin színész közreműködésével. Fellépett Magyar Valentin, a Virtuózok című műsor egyik 14 éves szereplője, valamint Tóth Vera és zenekara.

Emellett a Nyugat Bárban 4 Pálinkaház kitűnő termékeit is megkóstolhatták a résztvevők, a Fehér Szalonban pedig ékszer, porcelán és hungaricum kiállítás emelte az est fényét.

Születésnapi bál a New York palotában. HOL Magazin 2014.

Az est folyamán a tombolán a vendégeink  között nagy értékű ajándékokat (többek között ékszert, arckezelést, hétvégére egy jaguár vezetését, és 4 fős utat) sorsoltak ki. A tombola jótékonysági célt szolgál, a 10 éves Vanessza, a Virtuózok egyik kis hősének gyógyulását.

A 120 éves épületben működő New York Kávéház a „Világ Legszebb Kávéháza” címmel büszkélkedhet, és emellett a modern budapesti vendéglátás egyik vezető alkotóműhelye. Nemcsak a magyar gasztronómia megújításán, az „Esszenciális Magyar Gasztronómia” megalkotásán, de a nemzetközi gasztronómiai trendek követésében is az élen jár.

A vezetőség célja, hogy az igényes kultúrát kedvelő nagyközönség számára olyan irodalmi, zenei és más művészeteket érintő programokat hozzanak létre, mely méltó a New York Kávéház múltjához, és tovább viszi a „Newyork örökséget”. Legújabb kezdeményezéseik közül ilyen a New York Bál, a hosszabb ideje futó események közül pedig a New York Művész Páholy, amely kiemelkedő programjaival immáron Magyarország egyik legsikeresebb művészeti-kulturális rendezvényévé nőtte ki magát.

A kávéházat eleinte a tehetősebb közönség látogatta, de jártak ide művészek és értelmiségiek is; a New Yorkban szerkesztőségek, művészasztalok működtek évtizedekig. A kávéházban megfordult az előző századforduló és az azt követő évtizedek budapesti művészeinek színe-java. A New York Palota nagy részében ma 5 csillagos szálloda működik, ahol számos prominens vendég megfordult már világhírű színészektől, a sportolókon keresztül egészen a Dalai Lámáig.

www.newyorkcafe.hu


Cikkajánló
- A rántott csirkemell az elsőszámú frissensült
- Tojásból lesz a csoda!
- A fogyasztók szavaztak: ilyen lett Az Ország Salátája
- Zöldséges sült hal lett a tökéletes családi vacsora
- II. Országos Képzőművészeti Filmnapok

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing