Múzeumok Õszi Éjszakája a Budai Várban - kicsiben

Bár a NEFMI idén nem szervezi meg a tavaly nagy sikert aratott Múzeumok Õszi Éjszakája programsorozatot, a Budai Vár több múzeuma úgy döntött, az eredeti időpontban, 2010. november 13-án mégis éjszakába nyúló programokkal, előadásokkal és tárlatvezetéssel várja a látogatókat. A Múzeumok Éjszakája programok népszerűsége évek óta töretlen, ezért a programszervezők bíznak abban, hogy a központi szervezés hiányában is sokan lesznek, akik felkeresik ezeket az intézményeket.

A múzeumok célja továbbra is a történelem, a népművészet és a képzőművészet kincseinek megelevenítése, interaktívvá tétele. A Magyar Országos Levéltárban például érdekes előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, találkozhatnak többek között Farkas Bertalannal is, részt vehetnek nosztalgiafotózásokon, a gyermekeket pedig kézműves foglalkozásokra invitálják, de lesz kávéház, tánc és raktárlátogatás is.

A Sziklakórház Múzeumban felejthetetlen időutazáson vehetnek részt, ahol a korhű jelmezbe öltözött tárlatvezetők mutatják be a lenyűgöző föld alatti létesítményt, sőt, kézbe lehet venni és felpróbálni az eredeti eszközöket: gázálarcokat, vegyvédelmi, polgári védelmi és katonai ruhákat. A nosztalgiázni vágyókat a bunker shop-ban retro édességek, üdítők és ajándéktárgyak is várják.

kIrályi Borház és Pincemúzeum. HOL Magazin 2010.

A Királyi Borház és Pincemúzeum reneszánsz kori királyi és polgári pincéiben megelevenedik a magyar bor-, és italkultúra, valamint a kézműves hagyomány. Bemutatják Magyarország hat borrégiójának jelentősebb borászatait, borfajtáit, pezsgőit, valamint lehetőség nyílik bor-, pálinka- és pezsgőkóstolóra is.

Az egyes múzeumok részletes programját, nyitvatartási idejét, kedvezményes belépőjegy árait megtalálják weboldalainkon: www.mol.gov.hu; www.kiralyiborok.com; www.sziklakorhaz.hu.

Műsorismertető letölthető innen >>>


SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing