Most hétvégén jógafesztivál lesz a Citadellán

2019.08.08. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Programok, Hírek, Életmód

Egyedülálló, ingyenes sporteseményre várják az érdeklődőket a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évad keretében. Augusztus 10-én és 11-én a jógázók vehetik birtokba a Citadellát és ismerkedhet meg mélyebben ennek a mozgásformának pozitív fizikai, illetve mentális hatásaival.

A Jógázz a Citadellán alkonyattól pirkadatig rendezvény szombat délután 5 órakor veszi kezdetét, és óránkénti váltásban, 50 perces órák keretében, egyszerre nyolcvanan jógázhatnak együtt a helyszínen.  Így 23 óráig Sivananda, Iyengar , Vrindávan Gangótri, Himalájai, a Kundalini, illetve Forrójóga foglalkozásokon vehetnek részt az előre beregisztrált érdeklődők. Másnap, vasárnap reggel pedig a korán kelők Napüdvözlő és Astánga Vinyásza jógával indíthatják a hétvége második felét hajnal 4:30 és 6 óra között. Az órákat olyan neves hazai oktatók tartják, mint Beöthy Árpád, Répássy Erika, Képes Andrea, N. Szabó Kata, Kormos Éva, Kováts Dea, illetve Fehér Eszter.

Azoknak is érdemes lesz kilátogatniuk augusztus 10-én az eseményre, akik a jóga hagyományaira, múltjára, jelenére és elméleti hátterére kíváncsiak. Őket a Gellérthegyen közvetlenül a Citadella alatt elhelyezkedő parkosított területen várják a Jóga-pikniken, ahol bemutatkoznak a különböző jógaiskolák, jógairányzatok, valamint szakmai előadások, beszélgetések, közös zenélés, illetve gyermekjóga színesíti a programot.

 


Cikkajánló
- Tűzijáték páholyból
- Most hétvégén jógafesztivál lesz a Citadellán
- Az első magyar borról szóló mozifilm, a Folyékony arany a CineFesten debütál és versenyez!
- Augusztus 20. - Tizedik alkalommal nyílik meg a Magyar Ízek Utcája
- Prémium párlatok kétnapos ünnepe

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing