MNG Extra: középpontban Benczúr Gyula

Benczúr Gyula 19. századi magyar festőóriás munkássága áll a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) december 7-i MNG Extra programjának középpontjában; a rendezvény vendége ezúttal a villányi Jackfall Bormanufaktúra és a Szamos Marcipán lesz.

A decemberi MNG Extra látogatói Bellák Gábor művészettörténész előadásában ismerkedhetnek meg Benczúr Gyula művészetével, és hosszított nyitva tartás keretében utolsó alkalommal láthatják a magyar történelem képeit felsorakoztató Hősök, királyok, szentek című kiállítást, melyhez Gimesy Péter művészettörténész tárlatvezetést is tart.

Földi Eszter kurátor az Így éltek Ti - Faragó József művészete című századfordulós karikatúrákat bemutató grafikai kiállításon vezeti végig az érdeklődőket, Gimesy Péter pedig a késő-gótikus szárnyasoltárok között is tart tárlatvezetést.

December 7-én a Nemzeti Galéria kupolacsarnokában mutatja be a magyar borvidékeket soha nem tapasztalt részletességgel tárgyaló Nagy Magyar Boratlaszt a kötet egyik szerzője, Kőrizs Imre.

Az év utolsó MNG Extráján az Ars Nova Sacra Kórus karácsonyi koncertjét, valamint Váczi Eszter és a Quartet fellépését hallgathatják meg az érdeklődök, a Medic'all Art Dance Társulat improvizációs táncelőadása pedig ezúttal a 20. század alkotásaihoz vezet. Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményének útjáról az Országházból a Budavári Palotába Juhász István főrestaurátor készített filmet, amelyet Gipper László restaurátorral együtt mutat be a közönségnek.

A Kreatív műhelyben bárki készíthet ajtókopogtatót és karácsonyi díszeket, az MNG hamarosan nyíló shopjának kínálatából pedig a Nemzeti Galéria gyűjteményéhez kapcsolódó noteszeket, naptárakat és képeslapokat lehet vásárolni.

A borokról ezen az estén a villányi Jackfall Bormanufaktúra gondoskodik, karácsonyi ízeket pedig a Szamos Marcipán kínálatából választhatunk.

MTI 2012. december 1., szombat 9:05


Cikkajánló
- II. Országos Képzőművészeti Filmnapok
- VINO Bor és Zene Ünnep 2020.
- Budapest Borfesztivál Limited - 2020 egy kivételes évjárat!
- Aranytíz 2020 szeptember
- Farmer Expó: állatbemutatókkal fűszerezve

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing