Megvan a döntő mezőnye!

2014.04.01. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Programok, Hírek

5 versenyző küzd a fődíjért a New York Café Bárzongorista Verseny fináléjában

A negyedik fordulóban kiesett versenyzőt kárpótolta az élet
Mint mindig, most is az interneten derült ki, hogy ki jut tovább a következő fordulóba. Csakhogy ez a forduló már a döntő lesz, vagyis nem volt kicsi a tét. A New York Café Bárzongorista Verseny mostani továbbjutója Csipkés Sándor lett, de a kieső, Gazsi Norbert sem szomorkodik.

Pénteken éjfélkor zárult a múlt heti, negyedik forduló internetes szavazása. Az eredmények alapján Csipkés Sándor 1975, míg Gazsi Norbert 146 szavazatott kapott. Az idő alatt, míg a szavazás tartott, vált biztossá Gazsi Norbert külföldi munkaajánlata, így azt örömmel elfogadta. Bár most kiesett, vigasztalja, hogy amúgy sem tudta volna folytatni a versenyt, hiszen sürgősen el kell foglalnia új helyét Németországban. Részvételét nagyon köszönjük, tudása igazi fénypontja volt a New York Café Bárzongorista Verseny fordulóinak, munkájában pedig nagyon sok sikert kívánunk neki!

A negyedik forduló, valamint a szakmai zsűri és a szavazóközönség döntése alapján a 2013/14-es Bárzongorista Verseny döntőjének versenyzői:

Balogh Dezső, Banyák Gyula, Banyák József, Csipkés Sándor, és Pikács István.

A negyedik fordulóban a versenyzőknek elsőként egy darabot kellett előadniuk a klasszikus musical elképesztően széles palettájáról, a második és harmadik számukat pedig a nézők választották ki egy „zenei étlapról”. A program ismét telt házas volt, ide értve a New York Kávéház teljes területét.

A következő és mindent eldöntő forduló maga a döntő lesz, ezt május 9-én rendezzük a Boscolo Budapest Róma termében.

Regisztráció: Fetter Nóra - sales16@budapest.boscolo.com

Részletek: www.barzongorista.hu

http://www.facebook.com/barzongorista

 

Bárzongorista verseny 2014. HOL Magazin 2014.

Bárzongorista verseny 2014. HOL Magazin 2014.

 Bárzongorista verseny 2014. HOL Magazin 2014.

Bárzongorista verseny 2014. HOL Magazin 2014.

Bárzongorista verseny 2014. HOL Magazin 2014.

 Bárzongorista verseny 2014. HOL Magazin 2014.

Bárzongorista verseny 2014. HOL Magazin 2014.

Bárzongorista verseny 2014. HOL Magazin 2014.

 


Cikkajánló
- Par Excellence díjas a badacsonyi Villa Sandahl pincészet
- Gasztroarcok fogtak össze egy szebb Karácsonyért
- Nyolcmilliárdos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón
- Korhű módon születik újjá romjaiból a Budavári Palotanegyed
- Restaurálták az ország legnagyobb római kori mozaikegyüttesét

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing