Megnyitotta kapuit a Hotel Eger - Park Konferenciaközpontja
330 milliós beruházással bővült a Hotel Eger-Park konferenciaközpontja. A kormányzati és Európai uniós támogatással megvalósult fejlesztéssel hazánk harmadik legnagyobb, illetve az észak-magyarországi régió legnagyobb rendezvényhelyszín együttese jött létre. Míg korábban 700 vendéget látott el a helyszín, a frissen átadott rendezvényterem további mintegy 1000 főt képes kiszolgálni.

A bővítési munkálatok az elmúlt év végén indultak. A Hotel Eger és a Hotel Park épületei közé építették fel az 1200 négyzetméteres konferenciatermet, valamint hasonló nagyságú kiállítási területet is kialakítottak. A szálloda vezetői szerint a bővítés szükséges volt, hiszen mind több konferencia szerveződik 1000 főt meghaladó vendégszámmal. Reményeik szerint a beruházásnak köszönhetően évente több nagy létszámú konferencia kerülhet megrendezésre Egerben.
Növekszik az itt eltöltött vendégéjszakák száma, így az egri szálláshelyek kihasználtsága és a város idegenforgalmi adóból származó bevétele is. Előzetes számítások alapján a rendezvényeknek köszönhetően évente 200-250 MFt közvetlen többlet-árbevétel realizálódik. A megnövekedett konferencia turizmus közvetett formában további 100-150 MFt–ot generál más idegenforgalmi szolgáltatóknál.
Konferenciakapacitás összesen:
Konferenciaterem alapterület 1.260 m2
Férőhelyek száma:
- színházszerű elrendezéssel 1.700 fő
- körasztalos elrendezéssel 930 fő
Kiállítói alapterület 1.160 m2
A szálloda és konferenciahelyszín weblapja elérhető itt >>>
Rendezvényhelyszínek
Esküvőhelyszínek
Konferenciahelyszínek
Rendezvényszolgáltatók











