Megnyílt a Párisi Galéria és Művészeti Szalon

A századelős szalonok világát idézi meg a csütörtök este megnyílt Párisi Galéria és Művészeti Szalon a Párizsi Nagyáruház felső emeletén. Az antik, kortárs műtárgyakat és a Zsolnay manufaktúra termékeit felvonultató szalonban kulturális programok is várják majd az érdeklődőket – mondta el Varga László üzletvezető.

Varga László felidézte: huszonnyolc éve foglalkozik műkereskedéssel, az ő nevéhez fűződik Pécsett a Kortárs Galéria és Kiállítóterem is. Az üzletvezető kiemelte: nem hagyományos galériát álmodtak meg a Párizsi Nagyáruház második emeletére, hanem egy szalont, amely nemcsak a művészeti tárgyaival, hanem programjaival is vonzó lehet. Példaként irodalmi esteket, valamint egy október 17-i divatbemutatót említett, de mint fogalmazott: a kulturális események folyamatosak lesznek. Kiemelte: együttműködnek az épületben található könyvesbolttal és kávézóval is.

A galéria három részre tagolódik, külön szekcióban láthatók a kortárs és az antik műtárgyak, köztük bútorok, szobrok. A több mint 200 négyzetméteres Zsolnay Szalon pedig a világhírű manufaktúra termékeit mutatja be a közönségnek. Ez utóbbit az üzletvezető pécsi kötődésével indokolta. Elhangzott: a pécsi gyárral hosszútávú együttműködést terveznek; itt fogják bemutatni az új termékeket, valamint szeretnék, ha egy mini manufaktúra is működne az üzlethelyiségben.

nagyközönségnek, mint Galambos Tamás, Deim Pál, Bernáth Aurél, Orbán Dezső, Szabó Vladimir, Klie Zoltán, Czóbel Béla, Kernstock Károly vagy Munkácsy Mihály. A Párisi Galéria tájékoztatása szerint a hölgyvásárlókat Zoób Kati ékszerei várják, a férfiaknak pedig például eozin mandzsettagombokat készítettek a tervezők.

 

MTI 2011. október 6., csütörtök 20:09
Fotó: MTI


Cikkajánló
- Krúzolj a Krúzerből indulva
- Új extrém szórakoztatóközpont várja a sport szerelmeseit Budapesten
- Elkészül a Párisi Udvar Hotel Budapest az év végére
- Megújul a bajnai Sándor-Metternich-kastély
- Átadták a felújított margitszigeti Casinót

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing