Medical wellness szálloda épül Mórahalmon

Medical wellness szálloda épül Mórahalmon; a háromcsillagos szállóban 28 szoba és 57 férőhely lesz - mondta el a beruházás helyszínén tartott sajtótájékoztatón a projektcég, a Móra-Art Kft. ügyvezetője.
Berta Zsolt kifejtette: a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában épülő Elixír Medical Wellness Hotel az egészségturisztikai szolgáltatásokra fókuszál majd, félúton a gyógy- és a wellness szállodák között. Jelenleg a térségben egyedülálló szolgáltatás valósul meg.

A projekt összköltsége 709 millió 700 ezer forint, melynek 70 százaléka uniós támogatás. A fennmaradó összeget a projektcég biztosítja önerőként. A beruházás a mai napon megkezdődött és a tervek szerint 2015 januárjában megnyitja kapuit az új hotel. A fejlesztés a gyógyfürdő és a Colosseum Hotel közé ékelődött régi polgármesteri hivatal épületének felújításával, rekonstrukciójával kezdődik. Emellett az ehhez kapcsolódó kezelő- és kiszolgálóhelyiségek, valamint egészségügyi szolgáltatások helyszíneinek kialakítása is megvalósul.

A hotel az akadálymentes szobák mellett saját orvosi rendelőkkel, kezelőhelyiségekkel és terápiás medencével rendelkezik majd. Kínálatukba a szomszédos gyógyfürdő szolgáltatásait szeretnék beépíteni, de a kezeléseket nem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott formában lehet majd igénybe venni.

A mozgásterápiás szolgáltatások közül kiemelkedő jelentőségű a Dévény-módszer. Segítségével nem csak az idős betegek kezelését célozzák, hanem a gyermekek fejlesztésében is hatékony programot tudnak kínálni - tette hozzá. A projekt keretében megépülő szálloda képes versenyképes áron magas minőségi szolgáltatások mellett egészségügyi terápiás szolgáltatásokat nyújtani, ami biztosítja a 4-5 napos vagy az azt meghaladó tartózkodási időt.

Nógrádi Zoltán (Fidesz), a város polgármestere a beruházás kapcsán az MTI-nek elmondta: jelenleg mintegy 1000 szálláshellyel rendelkezik a település, melynek kihasználtsága a nyári időszakban szinte folyamatos. A helyi magánszállásoktól kezdve a négycsillagos Colosseum Hotel szolgáltatásáig a teljes árspektrumot lefedi a kínálat. Az átlagos tartózkodási idő a városban 2-3 éjszaka, amit 5-6-ra szeretnének bővíteni. A település éves turisztikai bevétele megközelíti az 1 milliárd forintot.

 

 

MTI 2014. április 8., kedd 14:30


Cikkajánló
- Par Excellence díjas a badacsonyi Villa Sandahl pincészet
- Gasztroarcok fogtak össze egy szebb Karácsonyért
- Nyolcmilliárdos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón
- Korhű módon születik újjá romjaiból a Budavári Palotanegyed
- Restaurálták az ország legnagyobb római kori mozaikegyüttesét

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing