Március 15. - Ünnepi programmal nyit a megújult Pesti Vigadó

Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Balassa Sándor műveivel, valamint Makovecz Imre művészetét bemutató kiállítással nyílik meg teken a megújult Pesti Vigadó épülete.
Az ünnepi műsorban elsőként Balassa Sándor, az MMA rendes tagja két trombitára és két kürtre komponált Kapunyitó zenéjének IV. és V. tétele hangzik el Winkler Balázs, Komlóssy Gábor, Berczeli Krisztina és Tóth Balázs, a Zuglói Filharmónia rézfúvós kvartettjének előadásában.

Erkel Ferenc Ünnepi nyitányát a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenyét Bogányi Gergely adja elő Medveczky Ádám vezényletével.

A zenei programot úgy állították össze, hogy az a Vigadó gazdag zenei hagyományait kövesse - hangsúlyozta Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szóvivője az MTI-nek. Hozzátette: szeretnék megidézni az akkori hangulatot, valamint Liszt és Erkel személyiségét műveik segítségével, hiszen e két zeneszerző mélyen kötődött a Pesti Vigadó épületéhez.

Liszt Ferenc 1873-ban e falak között vezényelte a Szózatból és a Himnuszból komponált zenekari fantáziájának ősbemutatóját - hívta fel a figyelmet Juhász Judit. Liszt és Wagner közös hangversenye, ifjabb Johann Strauss, Mascagni, Dvroák, Debussy és Rubinstein éppen úgy emlékezetes sikereket aratott, mint például Dohnányi Ernő, aki itt adta első önálló koncertjét. Bartók Béla, Fischer Annie, Richard Strauss, Ferencsik János, Herbert von Karajan és sokan mások művészetükkel hagyományt teremtettek, amely minket is kötelez a jövőben - hangsúlyozta a szóvivő.

Újra nyit a Pesti Vigadó épülete. HOL Magazin 2014.

Az ünnepség részként nyílik Makovecz Imre építész, az MMA alapítója, örökös tiszteleti elnöke művészetét, munkásságát bemutató kiállítás az eddig bebetonozott és a felújításkor kibontott V-VI. emeleten. A tárlatot Dávid Katalin művészettörténész, az MMA rendes tagja nyitja meg - közölte az MMA szóvivője. Mint mondta: "ez a pillanat megkoronázása az elmúlt évtizedeknek. A Vigadó a művészetek háza lett, otthona az igényes művészetnek és az MMA-nak".

A rendezvényen beszédet mond Fekete György, az MMA elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Tarlós István főpolgármester.

 

 

MTI 2014. március 12., szerda 9:01


Cikkajánló
- Veszélyes üzem a városi kerékpározás!
- Tudta, hogy az aquafitness az egyik legjótékonyabb sport?
- E-ügyintézés az Integrált Jogalkotási Rendszer által!
- 27. Budapest Borfesztivál - Európa egyik legszebb borfesztiválja
- Randi Gasztrohős módra

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing