Március 14-én nyílhat újra a Pesti Vigadó

A tervek szerint március 14-én tartják meg a felújított Pesti Vigadó ünnepélyes megnyitóját, ezt követően az épület többek között egy Makovecz Imre- és egy Schrammel Imre-kiállítással várja a közönséget - mondta el az MTI-nek Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára.
Az Országgyűlés 2013 októberében döntött arról, hogy - a kultúráért felelős miniszter javaslatára - a Pesti Vigadó épülete 2014. március 1-jén a köztestület tulajdonába kerül.

Kucsera Tamás emlékeztetett: a 2004 óta tartó felújítás során a beruházó nem az MMA, a vagyonkezelőtől azonban azt a tájékoztatást kapták, hogy márciusban a hangversenyteremmel, a régi és új kiállítóterekkel együtt a teljes Vigadó megnyílhat a közönség előtt. Nem kizárt ugyanakkor, hogy lesznek olyan részek, mint például az étterem, amelyek funkcionálisan még nem fognak ekkor működni - fűzte hozzá.

A teljesen új, 5-6. emeleti kiállítóterek egy Makovecz Imre-kiállításnak adnak otthont, a Vigadó Galériában pedig Schrammel Imre munkáiból rendeznek tárlatot, ezek a tervek szerint fél éven át lesznek látogathatók - árulta el a főtitkár, hozzátéve: tárgyalásokat folytatnak arról is, hogy a Vigadó bekerüljön a Budapesti Tavaszi Fesztivál helyszínei közé is.

Kucsera Tamás beszámolója szerint a beruházásban az MMA társfinanszírozóként vesz részt: nem az épületen végzett felújításokhoz, hanem a Vigadó működtetéséhez, felszereléséhez rendeltek hozzá forrásokat. A köztestület által biztosított csaknem 400 millió forintból többek között fény- és hangtechnikai berendezéseket, bútorokat - például a koncerttermek széksorait -, a könyvtár berendezését és a galériák installációit szerezték be.

A főtitkár az MTI kérdésére kitért a Műcsarnok átvételére is. Mint emlékeztetett, a Hősök terén található épület átvétele még zajlik, de a Műcsarnok Nonprofit Kft. úgynevezett megbízási szerződésen keresztüli tulajdonosi átadása még a héten megtörténik.

A működtetésről az MMA a napokban egyeztet Kovácsné Medgyes Piroskával, a kft. ügyvezető igazgatójával és az Emberi Erőforrások Minisztériumával, amelynél az intézmény finanszírozásához rendelt idei források vannak - közölte.

Kucsera Tamás elmondása szerint a kortárs kiállítóhely 2014-es programtervezetét részben annak tartalma, részben finanszírozhatósága tekintetében is áttekintik; a tervek szerint a Műcsarnokban valósulna meg például a 2014-es Ybl bicentenáriumi emlékévhez kapcsolódó építészeti nemzeti szalon.

Az új igazgató kinevezése a tavasz folyamán történhet meg, döntés egyelőre nem született, erre februárban kerülhet sor. Ez nem feltétlenül csak személyi, hanem szervezeti kérdés is, előbb arról kell határozni, mi a leghelyesebb vezetési modell - jegyezte meg a főtitkár.

 

 

MTI 2014. január 8., szerda 7:01

 

 


Cikkajánló
- Nyolcmilliárdos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón
- Korhű módon születik újjá romjaiból a Budavári Palotanegyed
- Mádi Kúria, a kulcs Tokaj-Hegyalja varázsához
- Megnyitotta kapuit Miskolc legújabb és legfinomabb élményközpontja
- Megnyíltak a Hotel Memories Budapest **** konferencia termei

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing