MAPACS 2010.
Idén is megrendezésre került a hazai party service vállalkozások családi napja, a MAPACS. A hagyományosan megrendezett sport- és gasztronómiai vetélkedő 2010-ben is remek hangulatban telt. A szikrázó napsütésben 5 csapat mérte össze ügyességét és szaktudását.


A Római parti Vízmű sporttelep szolgált a rendezvény helyszíneként. Futballpályája egész nap körmérkőzéseknek adott otthont, a rendezvénysátor pedig a főzőversenyek résztvevőit látta el lehetőségekkel.

Ezen a napon megtalálta programját kicsi és nagy. A remek idő a vizisportok kedvelőit is elcsábította. A sporttelep úszómedencéje lubickoló gasztronómusoktól pezsgett, míg a szomszédos kismedence egész nap gyerekkacagástól volt hangos. A futballversenyek és a délutáni ügyességi játékok összesített győztese a Party Caesar volt. Gratulálunk a cég minden dolgozójának!

A családi nap csúcspontja minden évben a főzőverseny - nem volt ez másként idén sem. A megmérettetés témája ezúttal a "Kakas szabadon" volt. Valamennyi csapat kitett magáért. Egyöntetűen kitűnő, de egymástól egészen különböző ételek születtek. A zsűri nem volt könnyű helyzteben. Hosszas értékelés után végül a Budapest Party Service ételének ítélte az I. díjat. Másodikként a Comp-Let Party Service, míg harmadikként a Waldorf Catering végzett. A rendezvényért elsősorban Semsei Rudolfot, a MaReSz rendezvénygasztronómiai tagozatának vezetőjét illeti elismerés. Évek óta ő a MAPACS motorja. Köszönjük a programot. Jövőre is szívesen jövünk!


Rendezvényhelyszínek
Esküvőhelyszínek
Konferenciahelyszínek
Rendezvényszolgáltatók











