Látogatóközpont nyílt a tolcsvai kastélyban

Látogatóközpontot adtak át Tolcsván a felújított Szirmay-Waldbott kastélyban szombaton, szakemberek a Tokaj-hegyaljai térség idegenforgalmi vonzerejének erősödését várják a több mint 526 millió forintba került, uniós forrásból megvalósult beruházástól.

A kastély turisztikai vonzerejének növelése érdekében egy helytörténeti kiállítást hoztak létre, amely az épület történetét, valamint lakóinak életmódját, életük különböző helyszíneit mutatja be.

Újjáépítették a főúri szalont, a könyvtárat, valamint a kápolnát, a megújult létesítmény különböző rendezvények megtartását is lehetővé teszi. Úgyszintén megújult a kastélypark is, ahol szabadtéri rendezvényeket lehet szervezni.

Csoma Ernő (Fidesz-KDNP), a település polgármester az avatáson az MTI-nek elmondta: céljuk, hogy Tolcsva visszakerüljön Tokaj-Hegyalja turisztikai térképére.

Hozzátette: a múlt század eleji útikönyvek a kastélyok városaként emlegették az akkor mezővárosi címmel rendelkező települést, ezekre a történelmi épületekre szeretnének alapozni ma is, a tokai borok mellett. Céljuk a kastély felújításának folytatása, amely során a másik szárny kaphatna új funkciókat.

Az épületet Héjj Dávid, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke adta át, aki arról beszélt, hogy Tokaj-Hegyalját nem kell kitalálni, hiszen "azt már megtették őseink." Szólt arról is, hogy a fejlesztések akkor lehetnek sikeresek, ha az itt élők elhiszik magukról, hogy ők is sokkal értékesebb részei Magyarországnak, mint ahogyan azt magukról gondolják.

Hörcsik Richárd (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a magyar kormány az utóbbi két évben több mint hárommilliárd forintot fordított Tokaj-Hegyaljára, amelynek már most, a turisztikai szezon kezdetén látszanak az első jelei. A borvidéket érintő fejlesztési program során szinte minden településen épült valamilyen turisztikai attrakció. Ezek a fejlesztések pedig munkahelyeket teremtenek, turistákat vonzanak és Tokaj-Hegyalja fejlődését szolgálják - tette hozzá.

 

 

 

MTI 2016. április 9., szombat 19:10


Cikkajánló
- Tojásból lesz a csoda!
- A fogyasztók szavaztak: ilyen lett Az Ország Salátája
- Zöldséges sült hal lett a tökéletes családi vacsora
- II. Országos Képzőművészeti Filmnapok
- Egy hét múlva rajtol a magyar Bocuse d'Or-csapat Tallinnban

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing