Különleges közösségi boros kóstoló a Dunán

2019.08.28. | Kategóriák: Bor, teljes cikkgyűjtemény, Programok, Hírek

Három régiós bormárka találkozásának lehetnek szemtanúi az érdeklődők a Budapest Hajón, ahol a legvagányabb olaszrizlingek, rajnai rizlingek és a portugieser alapú házasítások mellett közel 20 fiatalos borász társaságában búcsúztatjuk a nyarat. Mindezt kétórás sétahajózással a Duna legszebb budapesti szakaszán a Winelovers River Night vol.3. keretében augusztus 29-én.

„5-6 éve kezdődött minden. Akkor kristályosodott ki, hogy össze kell fogni és foglalni a régió borait. Hamarosan megalakult a szervezet, majd 2016-ban elkészültek az első BalatonBorok” – mesél a kezdetekről Pintér Zsolt, a Balatoni Kör boros „tagozatának” projektmenedzsere. Az idei évben már 19 pincészet mintegy 60 ezer palack, a szabályzatnak megfelelő BalatonBor forgalomba hozására kapott engedélyt. Bármi is legyen a kifutása, a BalatonBor sok másik borvidék számára etalon lett.

2018-ban jött létre ehhez hasonlóan a PH-Érték, vagyis a borvidéki alapbor. „Lezajlott egy csendes forradalom sok borvidéki borászatnál is, hatalmas fejlődés történt az ültetvények korszerűsítésétől kezdve a pincetechnológián át a generációváltásig mindenhol. Eljött az a pont, hogy borvidékként kommunikáljuk magunkat a közösség erejét bevetve, egységben” – mondja Illés Tamás, a Pannonhalmi Főapátság pincészetének kereskedelmi és marketingvezetője.

WineLovers boros kóstoló a Budapest Hajón. HOL Magazin 2019.

Kicsit más történet a 2018-ban debütált villányi REDy márka, ott tulajdonképpen házon belül volt már egy előkép, jelesül a Villányi Franc. „Ennek a nagy formátumú, prémium bornak a fiatalos, bulizós, könnyed ellenpólusát, egy igazi, nyárestén akár lehűtve is kiváló bisztróbort szerettük volna létrehozni” – mondja Kovács Boglárka Dóra, a márkát gondozó Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. marketing vezetője. A célok és az eszközök közösek: az adott borvidékek (új) arcának megtalálása és kommunikálása.

Ennek egyik állomása az augusztus 29-i Winelovers River Night vol.3., ami több okból is különleges: így együtt hárman Budapesten ritkán „lépnek fel”, a Dunán meg pláne nem. A vendégeknek most egyetlen belépő áráért közel 50 bor kóstolására van lehetőségük, emellett beszélgethetnek a három közösségi bormárka közel 20 nagykövetével is. A kóstolót választható vacsorafalatok mellé a Kreinbacher Prestige Brut pezsgő kíséri. Limitált mennyiségben rendelkezésre állnak még helyek a VIP részlegen, ahol elkülönített helyen kóstolhatnak a vendégek extra tételeket (Kreinbacher pezsgőt és Szepsy bort). Mindeközben a hajó 19 órakor kifut, hogy két teljes órán át ringatózzon a lemenő napban Budapest csodás kulisszái között (útvonal: Vigadó tér – Margitsziget – MÜPA – Vigadó tér). 

WineLovers boros kóstoló a Budapest Hajón. HOL Magazin 2019.

Időpont: 2019. augusztus 29., 18:00-22:00

Helyszín: Budapest Hajó, Vigadó tér

https://www.youtube.com/watch?time_continue=24&v=8xrpLogbwm4

A rendezvénnyel kapcsolatban még több részletet talál annak weboldalán, és Facebook oldalán.


Cikkajánló
- Aranytíz 2019 december
- Hamarosan érkezik a Mikulás az Avalon Parkba
- Zöldülnek a vállalatok!?
- Glass of Jazz vol. 7. Special Edition
- Cabernet franc és terroir Villányban

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing