Kedvezőtlenül hathat a kafetéria terhek növelése

2014.11.13. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Hírek, Turizmus

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) szerint a kafetériát és azon belül a Széchenyi Pihenőkártyát (SZÉP-kártya) érintő, tervezett köztehernövekedés negatívan érintheti a belföldi turizmust és vendéglátást - közölte a szövetség az állásfoglalásában.

A kormány még október 21-én nyújtotta be az Országgyűlésnek az adótörvények módosításáról szóló tervezetét, mely a béren kívüli juttatások után a munkáltató által fizetendő egészségügyi hozzájárulás mértékét 14 százalékról 27 százalékra kívánja felemelni, ami azt jelenti, hogy a kafeteriát érintő közterhek összesen 31,7 százalékról 51,17 százalékra emelkednek.

A VIMOSZ a Szép-kártyára vonatkozó szabályozás változatlanul hagyását javasolja, mert úgy véli, hogy a közterhek növelése "elveszi a munkaadók kedvét" a SZÉP-kártya alkalmazásától.

A szövetség azt is sérelmezi, hogy a "kis- és középvállalkozásokra gyakorolt kedvezőtlen hatások és a várható foglalkozatási visszaesés vizsgálata nélkül született a tervezet". A VIMOSZ szerint az adóemelés nem segíti a belföldi turisztikai kereslet országhatáron belül tartását és az iparág kifehérítését sem.

A második Orbán-kormány hatékony eszköze volt a turizmus támogatására a SZÉP-kártya, amely a belföldi szállásbevételek 25 százalékát adta és számottevő volt a vendéglátóiparra gyakorolt hatása is - hívta fel a figyelmet a szövetség, valamint kiemelte, hogy az egyes vidéki, jellemzően magyar tulajdonú, kisvállalati formában üzemelő szállodák számára a SZÉP-kártyával fizetett bevételek a teljes forgalom 50-80 százalékát is elérték.

 

MTI 2014. november 12., szerda 15:56


Cikkajánló
- New York a legkeresettebb külföldi úti cél karácsonykor
- Több lépcsőben 30 milliárd forinttal növeli saját tőkéjét a Konzum
- A karácsonyi zabálás veszélyei
- Turisztikai ügynökség: idén elérheti a 30 milliót a vendégéjszakák száma
- Kürtőskalács polgárháború

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing