Kedvező változások a zenés-táncos összejövetelek szabályozásában?

Információink szerint egy sor, a rendezvényszakma számára kedvező változtatásra kerülhet sor a 23/2011. (III. 8.) kormányrendelet szövegében. Mint közismert, ez az úgynevezett zenés-táncos összejöveteleket szabályozó jogszabály, amit a West Balkán-tragédia miatt hozott a jogalkotó. Az eredeti szöveg jószerével ellehetetlenítette volna a rendezvényszervezőket. A rendezvényszakma egyöntetű kérésének eredményeképpen, a jogszabályban az alábbi korrekciók várhatóak:

1. Az 1. § (1) bekezdés b) pontja az alábbiak szerint módosul:
„b) az a) pontban foglaltak kivételével a szabadban tartanak és egy időpontban a résztvevők létszáma várhatóan az 1000 főt meghaladja (a továbbiakban: szabadtéri rendezvény)”.

2. A 2. § 2. pontja az alábbiak szerint módosul:
„2. zenés, táncos rendezvény: rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, nyilvánosan meghirdetett, nem zártkörű, válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott – de nem kifejezetten népzenei, vagy népzenei feldolgozásra épülő – zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtó rendezvény, amelyen a közönség kifejezetten táncolás céljából vesz részt, és a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezzen.”.

3. Hatályát veszti a Rendelet 3. § (4) bekezdés c) pontja és a 10. § (1) bekezdése.


Cikkajánló
- A zene mindenkié – avagy minden, ami zene
- Párizs meglepő titkai a bölcsek kövétől az Operaház fantomjáig!
- Újra hódít a palacsinta őrület Magyarországon
- Új hangversenysorozatot indít el a Nemzeti Énekkar
- 5 éves a Bubbles Club!

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing