Karbonsemleges az Event Expo

Évente több száz rendezvény valósul meg csak Magyarország területén. Az Event Expo, Közép-Európa legnagyobb rendezvényszervezési és rendezvénytechnikai szakkiállítása idén a zöld rendezvényekkel, zöld fesztiválokkal foglalkozik kiemelten. A kiállítás szervezői fontosnak tartották, hogy az ötletadáson, gondolatébresztésen felül a rendezvény maga is környezetbarát legyen, ezért csökkentették az Event Expo szén-dioxid kibocsátását, a maradékot pedig teljes egészében megváltják.

A csökkentés a 10:10 kampány keretein belül történt, amely a legsikeresebb nemzetközi klímavédelmi kampány. A világon 38 országban már több mint 90 000 magánember, 2 700 vállalat és 2 500 szervezet vesz részt benne. Lényege, hogy a csatlakozók megígérik, hogy egy év leforgása alatt 10%-kal csökkentik a CO2-kibocsátásukat.

Event Expo 2010.

A 10% csökkentés után fennmaradó károsanyag kibocsátást széndioxid kvóták megvásárlásával semlegesítetjük, azaz olyan projekteket támogatunk a CO2NTRA segítségével, amelyek ugyanennyi tonna széndioxidot kötnek meg.  Közös munkák eredményeként az idei Event Expo teljesen karbonsemleges rendezvény lesz! – nyilatkozta Rózsa Gábor főszervező.

Az Event Expo főszervezője a 10:10 kampány nyitórendezvényén azt is elmondta, fontosnak tartja, hogy az évente több millió tonna széndioxid kibocsátást produkáló rendezvények szervezői odafigyeljenek a környezettudatosabb szervezésre. Reméli, hogy az Event Expo a rendezvényes szakma mérvadó kiállításaként a kampányhoz való csatlakozással, a kibocsátás megváltásával és a zöld rendezvényszervezés fókuszba állításával is tesz egy lépést ebbe az irányba.

 

További információ:

Szili Renáta

Mobil: +36 70 495 9935

Tel/Fax: 06 1 788 0699

E-mail: renata.szili@shiftkommunikacio.hu


SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing