Ízek, színek és érzések a Zsolnay Kávéházban

2017.01.11. | Kategóriák: Gasztronómia, teljes cikkgyűjtemény, Hírek

A Radisson Blu Béke Hotel****superior-ban működő Zsolnay Kávéház minden évben előrukkol egy újabb desszertsorral. A sütemények 2017-ben is hódítanak. Három különböző íz és formavilág várja a vendégeket és minden édesség rajongót. A tradíció és megújulás továbbra is alapköve a cukrászati koncepciónak, az idei kulcsszó: felelősség és szenvedély.

A január 6-án megrendezett sajtóeseményen az új süticsodákat ismerhették és ízlelhették, sőt készíthették el a sajtó képviselői. A Zsolnaytól megszokott otthonos, baráti légkörben fogadták a vendégeket, amely egy nagy kerekasztal beszélgetéssé alakult, minitortákról, alapanyagokról, a mai cukrász szakma kihívásairól, ízekről, színekről és érzésekről beszélgettek Bechmann György cukrászmesterrel egy kávé/ tea és a helyben sütött péksütemények társaságában. A meghívottak nem várt meglepetéssel fogadták a kihívást, hogy együtt készítsék el a megújult Béke desszert utolsó lépését, a csokoládéköpenyt. A program itt még korántsem ért véget, hiszen a szálloda első emeletén működő Kupola-Galériában Péter Adrienn Színek és érzések című fotókiállítását tekinthették meg a művész egyedi tárlevezetésével.

Ízek, szíbek és érzések a Zsolnay Kávéházban. HOL Magazin 2017.

A szálloda Zsolnay Art Szalon koncepciója nem titkoltan szeretné összefogni a ház legendás művészeti értékeit, a Zsolnay porcelán történetét, a kortárs művészetnek helyet adó Galériát, és a hetente kétszer átélhető klasszikus élőzene élményét.

Bechmann György abban hisz, hogy munkáját csak teljes odaadással, szívvel-lélekkel lehet végezni, mert csupán így jöhet létre a varázslat, amellyel a különleges édességek születnek. Elkötelezett, állhatatos, a trendeket követő, ám a tradíciókat is megtartó szakember. Folyamatosan gyűjti az inspirációkat, ezért a szálloda és a Zsolnay Kávéház búzaliszt- és laktózmentes, hozzáadott cukor nélkül készült cukrászati termékei Budapest legjobbjai között szerepelnek. A három új sütemény mindegyike más-más történetet rejt magában: a varázslatos Cassiopeia, a megújult Béke desszert és a legújabb tortaszelet a Zsolnay – Lúdláb.

Bechmann György és a Cassiopeia. HOL Magazin 2017.

A Cassiopeia egy kifinomult, elegánsan légies sütemény, amelyet már a neve is jelez. Arról a  tündöklő csillagképről kapta a nevét, amely minden derült éjszakán látható. A csillagos égbolt legfényesebb pontját a sütemény tetején található izomalt gyűrűkarika ihlette. A Cassiopeia egy bodzás tejszínkrémbe burkolt, pisztáciás, málnás tölteléket rejtő, gesztenyeliszt és gyömbérőrlemény keverékéből készült ropogós és omlós tésztaalapon nyugvó különlegesség. Hozzáadott cukor nélkül készült és búzaliszt mentes sütemény.

A Béke szelet régi zászlóshajója volt a Zsolnay Kávéház kínálatának. De miről is kapta a nevét a Béke szelet? A Radisson Blu Béke Hotelt a háborús éveket átvészelt idők után beszédesen Béke Szállónak hívták. Mágnesként vonzotta a szórakozni induló és gasztronómiai élvezetekre vágyó budapestieket. E legendás időkre emlékezett a szálloda a klasszikus, valóban békebeli Béke szelettel. Bechmann György gondolt egy nagyot és megőrizve a fő alapanyagokat, szemtelenül egyedi tehetségével kifordította magából a süteményt, így született meg a Béke desszert. A régi sütemény alapja a fahéjas piskóta, a marcipán, a csokoládés krém és a csokis bevonat. Az új édesség kekszes-morzsás tésztaalapon nyugvó, tejcsokoládé hengerrel borított diós piskóta, amely alatt étcsokis marcipánkrém lapul kirobbanóan roppanós pralinéval - az egészet manduladarabokkal megszórt étcsokoládés glasszázs teszi csillogóvá.

 Béke desszert. HOL Magazin 2017.

Nincs olyan magyar ember, aki ne ismerné a klasszikus Lúdláb tortát. A Zsolnay kínálatától megszokhatta a közönség, hogy szeret gondolni a nagy klasszikusokra, a tradícióra, ezért is található meg pultjukban az Eszterházy, Dobos torta vagy épp az előbb említett Béke szelet. A Zsolnay-Lúdláb viszont egy új, Bechmann György-féle csavarral kerül ki január 9-től a kínálatba. György a hagyományos beágyazott alapanyagok helyett, jó minőségű mandulaliszttel elkevert piskótát, étcsokoládét, és rum helyett Panyolai cseresznyepálinkát használt. Ropogós tésztaréteg, mandulaliszttel és csokoládéval készült piskóta, majd a kéttextúrájú gyümölcsbetét – kardamomos meggykrém és meggypüré – teszi teljessé mindez laktózmentes változatban.

Az újragondolt Lúdláb torta. HOL Magazin 2017.

A 2017-et igazán különleges tárlattal indítja január 6-án a Radisson Blu Béke Hotel Kupola- Galériája. Az év első kiállításán Péter Adrienn, emberi erőforrások igazgató szerethető fotóiban gyönyörködhet a nagyérdemű, melyek nem akarnak mást, mint kellemes élményt nyújtani, ismerős vagy új gondolatokat és emlékeket ébreszteni. Adrienn az Ír Köztársaság Cork nevű városában lett igazán a fényképezőgép szerelmese. „Akkor történt valami megmagyarázhatatlan. A táj egyszerűen csodálatos volt. A színek beleégtek a retinámba. Elkezdtem kattogtatni. Itt szereztem meg az első tapasztalatokat a fényképek készítésében. Pörögtek a képkockák. A képi világomon keresztül felébresztettem a barátaim kíváncsiságát a smaragd sziget iránt.” – emlékszik vissza Adrienn az első pillanatokra.
A Színek és érzések címet viselő tárlat látogatói igazán felemelő pillanatoknak és élethelyzeteknek lehetnek majd tanúi Ausztriától egészen Thaiföldig. A kiállított képek Izlandon, Máltán, Marokkóban, Costa Ricán, Mexikóban, Kubában és Indonéziában készültek.

Színek és érzések. Péter Adrienn tárlata. HOL Magazin 2017.

Színek és érzések. Péter Adrienn tárlata. HOL Magazin 2017.

Színek és érzések. Péter Adrienn tárlata. HOL Magazin 2017.


Cikkajánló
- Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség idei díjazottait
- Edinaturally - Partner a megújulásban!
- Új magyar gin a Bestillótól
- Omega-3 tojást tojó tyúkokat nevelnek a Szent István Egyetemen
- Feljövőben a minőségi, prémium szaloncukrok 2020-ban

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing