Ismét kultúrával telik meg a New York Kávéház

„Kávéház nélkül nincs irodalom” (Márai Sándor)

Idén is jelentkezik kulturális programsorozatával a New York Kávéház. A szervezők New York Művész Páholy programnév alatt, március 11-től kéthetente, havonta két alkalommal látják vendégül a kortárs magyar kulturális, művészeti élet legmeghatározóbb alkotóit. 

Elsőként március 11-én 19 órától Bródy Sándor unokáját, a neves reklámszakembert, írót, üzletembert, Alexander Brody-t köszöntik 80. születésnapja alkalmából a világ legszebb kávéházában.
Mint minden első alkalomnál, most is fontos, hogy beszéljünk a kezdetekről: a New York Palotáról, szerepéről az egykori és közelmúltbeli irodalmi életben. Emlékezzünk a korabeli kávéházakra, a kávéházi életre és a Nyugatosok törzsasztalára, vagy Bródy Sándor íróra, aki a Pesti Napló törzsasztalánál volt mindennapos vendég. S ha Bródy Sándornál tartunk: az emlékezést kössük össze ünnepléssel: unokája, és Hunyady Sándor unokaöccse, Alexander Brody, a neves reklámszakember, író, üzletember 80 éves köszöntését is megtartjuk egyben.

Alexander Brody. HOL Magazin 2013.

Alexander Brody nagypolgári családban nőtt fel, családja számos "hírességgel" büszkélkedhetett: Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus, Bródy Imre, aki a kriptongázos izzót találta fel és Bródy Ernő országgyűlési képviselő is kiemelkedőt alkotott. Gyermekéveit a kor neves művészeivel töltötte. Villájukban gyakran megfordultak olyan híres színészek, mint Bajor Gizi, Csortos Gyula, magas pozíciójú politikusok, mint Dinnyés Lajos vagy Vas Zoltán. 1947-ben Svájcba került, majd onnan Amerikába: a Princetoni Egyetemre iratkozott be, ahol James Baker klubtársa lett. Neumann Jánoséknál Greta Garbo-val vagy épp Eisteinnel teázott. A diploma 34 évig dolgozott a Young & Rubicam világhírű reklámcégnél, ahol alelnök-vezérigazgató lett, majd 1981-ben a világ legnagyobb reklámügynökségével a Dentsuval közös vállalatot hoztak létre, mely egyesülés a New York-i DYR Worldwide cég elnök-vezérigazgatói székét hozza Brodynak. Volt a Reklám Világszövetség elnöke, majd az Ogilvy and Mather World Wide elnökeként dolgozott.

1993-as viszavonulása óta egyre több időt tölt hazájában, Magyarországon, s nagy energiával fordul az irodalom felé: könyveket ír, élet-dokumentumokat és folyóiratot szerkeszt, s mivel az irodalom a vérében van, nemcsak érző, hanem értő támogatója is az irodalmi életnek: megalapítja őse tiszteletére a Bródy Sándor-díjat elsőkötetes írók számára.

New York Kávéház. HOL Magazin 2013.

A különleges esten Brodyt köszönti, és a Kávéház múltjáról mesél Saly Noémi kávéház-és Budapest-történész, egy meglepetéssel érkezik Nyáry Krisztián irodalomtörténész, aki az elmúlt év egyik legsikeresebb szerzője lett Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyvével és a facebookon elindított, klasszikus magyar írók és költők szerelmi életét bemutató blogjával. A köszöntők és beszélgetők sorában lesz Csányi Vilmos etológus-író, aki jó barátként szól majd, és köszönt Bächer Iván író is, és érkezik egy meglepetés vendég is a sorba. Az esten közreműködik Bródy János zenész, énekes.  Háziasszony: Juhász Anna

A programokra belépőjegy 1500 Ft-os áron a helyszínen váltható, ami a műsorra vonatkozó részvételen túl egy kávé, pohár bor vagy pezsgő árát is tartalmazza.

Az estre való belépés regisztrációhoz kötött, melyet megtehetnek a newyorkprogram@cafeandevent.eu címen.

A New York Művész Páholy az eddigi Irodalmi Páholy és Színész Páholy egyesítésével, az eddigi vezérlőelveket megtartva, ám kibővített tartalommal jött létre. A szervezők köre is kibővült. A Világ Legszebb Kávéháza mellett megjelent a Libri Média, az események háziasszonya pedig Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser lesz.  

Eseményeinkről, programjainkról minden információt, érdekességet, adatot megtalálnak facebook oldalunkon: www.facebook.com/newyorkmuveszpaholy 

New York Kávéház. HOL Magazin 2013.


Cikkajánló
- Par Excellence díjas a badacsonyi Villa Sandahl pincészet
- Gasztroarcok fogtak össze egy szebb Karácsonyért
- Nyolcmilliárdos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón
- Korhű módon születik újjá romjaiból a Budavári Palotanegyed
- Restaurálták az ország legnagyobb római kori mozaikegyüttesét

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing