Indulhat a hangok csatája

Összeállt a New York Café Bárzongorista Verseny mezőnye

Megvan az a kilenc versenyző, akik indulhatnak az idei „Év Bárzongorisája” címért. A megmérettetés első fordulója a Világ Legszebb Kávéházában lesz 2014. január 20-án, 19 órától. A nyertes egy Roland zongorát kap.

Két fordulóban választotta ki a zsűri azokat a versenyzőket, akik a január 20-dikai elődöntőben indulhatnak. Innen öten jutnak a döntőbe, a fináléban pedig hárman párbajoznak majd. Az első megmérettetés január 20-án lesz. A versenyt az érdeklődők online is nyomon követhetik a www.barzongorista.hu oldalon, és a megmérettetés pontos leírása is itt található meg.

Természetesen, mint a tavalyi versenysorozatban, most is számítunk a nézők véleményére, olyannyira, hogy a közönség maga is befolyásolhatja a verseny alakulását. Egyrészt a helyszínen jelenlévő vendégek szavazhatnak a továbbjutók személyére, másrészt az interneten is hozzá lehet járulni a végeredményhez világhálós voks alapján.

Minden egyes forduló alkalmával három lehetséges kieső kerül a zsűri elé. Közülük egyet visszaküldenek a szakemberek, a másik két lehetséges kieső közül a közönség mentheti meg a számára meggyőzőbb produkciót bemutató versenyzőt.

Mindenre odafigyelnek az ítészek. Nyári Károly, a New York Café Bárzongorista Verseny zsűrijének elnöke azt mondta: több féle szempontot vesznek figyelembe, amikor arról döntenek, hogy a jelentkezők közül kiket engednek a mezőnybe. Az alapfeltétel, hogy a versenyzők megfelelő szintű technikai felkészültséggel rendelkezzenek. Ez az előadásuk egyik elengedhetetlen része. Az adott művet a jelentkezőknek a saját elképzeléseik alapján kell tudniuk megoldani. Nagyon fontos szempont a különböző tematikák alapján összeállított versenyprogramban a stílusok helyes értelmezése, de lényeges a versenyre kiírt művek pontos és tökéletes ismerete.

A zsűri azt is figyeli, hogy az adott vagy választott mű zenei kivitelezése milyen igényesen történik. A legfontosabb szempont mégis talán a kisugárzás, vagyis, hogy az adott művet, az előadó hogyan tudja átadni a közönségnek. Nagyon fontos a tökéletes zongorázás, de elengedhetetlen, hogy a játék megszólítsa, elérje a hallgatókat.

A verseny első helyezettje egy Roland zongorát nyer, a második-harmadik helyezett pedig nagyértékű hangszercsomaggal lesz gazdagabb. A verseny végén természetesen lesz közönségdíjas, a szerencsés a New York Palota Salon Éttermének meghívását kapja.

Részletek: www.barzongorista.hu; www.facebook.com/barzongorista

Bella Gabriella – New York Café sajtókapcsolat

+3620 3308856

bella.gabriella@prenews.hu


Cikkajánló
- II. Országos Képzőművészeti Filmnapok
- VINO Bor és Zene Ünnep 2020.
- Budapest Borfesztivál Limited - 2020 egy kivételes évjárat!
- Aranytíz 2020 szeptember
- Farmer Expó: állatbemutatókkal fűszerezve

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing