Indul az MFB Kisfaludy turizmusfejlesztési hitelprogram

2017.10.10. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Hírek, Turizmus

Mintegy 50 milliárd forintos kerettel indul a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Kisfaludy turizmusfejlesztési hitelprogramja, amely maximum évi 2,87 százalékos ügyleti kamatot biztosít az ágazat kis-és középvállalkozóinak (kkv).

A közlemény emlékeztet arra, hogy a kormány kiemelten támogatja a turisztikai ágazat fejlődését és ehhez megfelelő forrásokat is biztosít. A hitelprogram a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) október 6-án indított Kisfaludy szálláshelyfejlesztési konstrukciójához kapcsolódik, keretét az MFB Vállalkozásfinanszírozási Program 2020 biztosítja.

A hitelprogram segíti a kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatásainak fejlesztését, kapacitások létrehozását, a kihasználtság, illetve az árbevétel növelését Magyarország egész területén. A hitel infrastruktúra-fejlesztéséhez, attrakciók létrehozásához, rendezvényszervezéshez szükséges beruházások megvalósításához is igénybe vehető.

A kölcsön minimálisan igényelhető összege 10 millió forint, a maximális hitelösszeg meglévő turisztikai kapacitáshoz kapcsolódó fejlesztésre 500 millió forint, új turisztikai kapacitás létrehozására maximum 3 milliárd forint. A hitelt minimum 10 százalékos önerővel vehetik fel az ügyfelek, futamideje 2-15 év között lehet - ismertette az MFB.

Hozzátették, hogy a hitelprogram szinte valamennyi magyarországi kereskedelmi banknál és szövetkezeti hitelintézetnél elérhető. Amennyiben a hitelösszeg meghaladja az 500 millió forintot, a hitelkérelem az MFB-ben is benyújtható.

Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója szerint a hitelprogram előnye, hogy kiegészítő forrásként igényelhető a vissza nem térítendő támogatásokhoz. Emellett önálló megoldást is jelenthet azoknak, akik fejleszteni szeretnének, de valamely okból nem részesülhetnek vissza nem térítendő támogatásban.

 

 

 

 

 

MTI 2017. október 9., hétfő 17:03


Cikkajánló
- New York a legkeresettebb külföldi úti cél karácsonykor
- Turisztikai ügynökség: idén elérheti a 30 milliót a vendégéjszakák száma
- Trivago.hu: a makói hotelek kapták a legjobb értékelést az utazóktól
- Átadták a Karcagi Parkerdő Lombkorona sétányát
- Miniszterelnöki megbízott: fellendült a természetjárás 2010 óta

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing