Idén is több helyszínen rendezik meg a Cirkuszok éjszakáját

2017.07.13. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Programok, Hírek

A főváros mellett idén is több balatoni helyszínen várják változatos programokkal az érdeklődőket szombaton a Cirkuszok éjszakáján.

A Magyar Nemzeti Cirkusz, a Richter Flórián Cirkusz, az Exit Cirkusz, a Fővárosi Nagycirkusz és az Eötvös Cirkusz összefogásában megvalósuló esemény immár hagyományosan elefántfürdetéssel veszi kezdetét Balatonlellén. A Magyar Nemzeti Cirkusz öt afrikai elefántja - Mambo, Betty, Nanda, Tonga és Kimba - hűsítő fürdőt vesznek szombaton a tó partján - közölték a szervezők az MTI-vel.

A világ legnagyobb szárazföldi állatai 15 órakor indulnak a Cirkusz térről a 7-es főúton át a strandra. A vállalkozó kedvű látogatók fel is ülhetnek majd az állatok hátára.

Közvetlenül a Balaton parton a Sky Fighters repülő motorosok szórakoztatják a közönséget, míg a Cirkusz téren felállított nagysátorban a műsor kezdése előtt porondlátogatást tartanak a gyerekeknek, akik cirkuszi eszközöket is kipróbálhatnak. Az este folyamán lesz látható a Horror Cirkusz!, majd éjfélkor tűzijátékkal zárul a programsorozat.

A Fővárosi Nagycirkusz 19 órakor kezdődő előadása után megnyílik a manézs a nézők számára, akik belebújhatnak a világhírű Nikulin Cirkusz társulatának bőrébe és kipróbálhatják, milyen érzés korcsolyázni az Antarktisz gyermekei - Jégbe zárt cirkuszvilág című előadás jegén, valamint a különböző artistaeszközök segítségével próbára tehetik ügyességüket is.

Az Eötvös Cirkusz Révfülöpön, a Napfény kemping mellett bővített programot kínál a családoknak. Siófokon az Exit Cirkusz Cirkusz és Varázslat című műsora is extra produkciókkal várja az érdeklődőket: tűzzsonglőrökkel, gólyalábasokkal, hastáncosokkal és Nikoló bohóccal, aki lufihajtogatással szerez vidám perceket a gyerekeknek.

A Richter Flórián Cirkusz Zamárdiban szintén bővített, extra műsorral készül az eseményre. A Walkings fiatal akrobatái a falon futnak, míg Ott-Balogh Katalin látványos akrobatikai mutatványt ad elő a rúdon. A Cirkuszok éjszakáján Méhes Csaba pantomimművész előadásával és a New Level Empire elektronikus koncertjével is várják a közönséget, de lesz ingyenes arcfestés és lufihajtogatás is.

 

 

 

MTI 2017. július 13., csütörtök 16:29


Cikkajánló
- Jazz, bor, Balaton
- Felszállt a Tomorrowland „party-repülőgépe” Budapestről
- Hűsítő nyári programok szellemnek és a testnek egyaránt
- Jazz, bor, Balaton 6. Paloznaki Jazzpiknik 2017. augusztus 3-4-5.
- Egy fesztivál a Zamárdiban, ahol együtt bulizhat az egész család

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing