Idén átlagosan 52 ezer forintot költünk karácsonyi ajándékokra

2017.12.20. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Hírek

A Budapest Bank által végzett reprezentatív felmérés rámutatott: a legtöbben partnerüknek, gyermeküknek és szüleiknek – többnyire hat-nyolc embernek – szánnak ünnepi ajándékot, amelyek kiválasztása átlagosan hat napot vesz igénybe. A válaszadók 60 százaléka tervez karácsonyfát venni, amire megközelítőleg 6 ezer forintot szánnak.

A megkérdezettek több mint 93 százaléka vallja, hogy nem az ajándék értéke a fontos karácsonykor, és kétharmadukat már az is jó érzéssel tölti el, hogy a karácsony előtti hetekben az üzletekben is minden az ünnepről szól. A fővárosban élők, az idősebbek és a nők akár már két-három hónappal korábban is szívesen elkezdenek készülődni. Ennek ellenére az ajándékvásárlás minden ötödik ember szerint nagyon stresszes, amiért a többség (6%) a zsúfolt üzleteket okolja, de akad, aki egész egyszerűen nem szeret vásárolni (23%).

A legtöbben (85%) nagy figyelmet fordítanak az ajándékok kiválasztására: minden második ajándékozó fejében már nagyjából körvonalazódik a terv, mielőtt célba veszi az üzleteket, sőt, minden ötödik konkrét elképzeléssel vág neki a beszerzésnek. Akad persze olyan is, aki a teljes spontaneitásra szavaz a válogatás során, és olyan is, aki csak az utolsó héten kezd el készülődni – mindkét magatartás inkább a férfiakra jellemző. A felmérésből az is kitűnik, hogy a hölgyek több, átlagosan majdnem nyolc személyt ajándékoznak meg, a férfiak viszont alig hat embernek adnak ajándékot. Meglepő eredménye a felmérésnek, hogy az elsöprő többség az ajándékot meglepetésnek szánja: alig három százalék kérdezi meg szeretteit, hogy mit szeretnének kapni.

 

Hol vásárolunk?

A legtöbben a webáruházakban (63%) és a bevásárlóközpontokban, plázákban (62%) szerzik be a kiszemelt meglepetést, miközben a tavalyi 25-ről 18 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik karácsonyi vásárban, utcai árusoknál terveznek ajándékot venni. A webáruházak népszerűsége nem meglepő, hiszen tízből nyolcan vásároltak már interneten, négyen pedig rendszeres online vásárlók.

 

Nincs új a fa alatt

A legnépszerűbb ajándékok továbbra is a ruhanemű, a könyv és az illatszer, valamint gyermekek és unokák számára a játék. A csemetéknek gyakran adunk készpénzt is. A távolabbi ismerősök – rokonok, barátok, munkatársak – esetében az édességet is a top három között említették a válaszadók, és ebben a körben gyakori a saját kezűleg készített ajándék is, amelyre az ajándékozók egyötödének esik a választása.

 

Megfontoltan, tudatosan költünk

A magyarok 2017-ben átlagosan 52.590 forintot szánnak karácsonyi ajándékokra. Ez szinte teljesen megegyezik a tavalyi „ünnepi keretösszeggel″ (52.672 forint). Egy személynek átlagosan 9.525 forintot szánunk. Tízből négyen már az ünnepek előtt félretesznek a karácsonyi vásárlásra, hárman az aktuális fizetésükből, egy kicsit kevesebben pedig (29%) általános tartalékaikból finanszírozzák az ajándékokat.

 

A neten vásárlók több mint fele (53%) még utánvéttel fizet, ám saját bevallásuk szerint leginkább megszokásból. Idén a korábbi 25 százalék helyett már a válaszadók 33 százaléka adja meg bankkártya adatait az interneten azért, mert az adott webáruház megfelelő tanúsítványokkal rendelkezik, ami azt is mutathatja, hogy egyre tudatosabbak a fogyasztók. Érdekesség továbbá, hogy a válaszadók kétharmada karácsonyra csak hazai webáruházból vásárol, külföldiből nem.

 

Az ajándékvásárlók kétharmada még készpénzzel fizet online és személyes vásárlás esetén is, ám növekszik az érintésmentes funkcióval ellátott bankkártyát használók aránya (2017: 25%, 2016: 20%). A hitelkártya használata inkább a férfiakra jellemző, és a többségük úgy látja, a felhasznált összeget határidőre vissza tudja majd fizetni. Aki ily módon fizet, jellemzően 74 ezer forintnyi összeget használ a hitelkeretéből, amely jelentősen több mint a tavalyi közel 50 ezer forint.

 

„A hitelkártyák használatát és áruhitelek igénylését tekintve hagyományosan a november és december a legerősebb hónapok, ekkor folyósítjuk az éves fogyasztási hitelforgalom közel 40 százalékát” – mondta Somogyi Péter, a Budapest Bank termékfejlesztési vezetője. „Az áruhitel tekintetében az ügyfeleink egyre tudatosabb döntést hoznak a hitelfelvételnél, igyekeznek az akciós konstrukciók igénybevételével megvalósítani a vásárlásaikat. A hitelkártya használata során is megfigyelhető a tudatosabb ügyfélviselkedés, egyre többen élnek a kártyák által szezontól függetlenül is nyújtott kedvezményekkel, és a vásárlás összegéből való pénzvisszatérítési lehetőségekkel.”

 

Négy-nyolcezer forintot szánunk karácsonyfára

A felmérésben résztvevők közül tízből hatan terveznek idén karácsonyfát vásárolni, amire a válaszadók nagyjából fele négy-nyolcezer forint közötti összeget szán. Vágott vagy gyökeres igazi fát kilencszer annyian (55%) választanak, mint műfenyőt (6%), azonban a lakosság közel egyharmada (27%) már meglévő műfenyőjét fogja feldíszíteni az ünnepekre.

 

A műfenyő választásának hátterében egyfelől környezetvédelmi megfontolások állnak, amelyek a válaszok megoszlása alapján a kor előre haladtával egyre fontosabbnak tűnnek. Szerepet játszanak az anyagi szempontok is – a műfenyő olcsóbb az igazinál, és csak egyszer kell megvenni –, méghozzá elsősorban a fiataloknál. A karácsonyfa-vásárlás nem csupán a férfiak privilégiuma: bár a megkérdezett családok 46 százalékában a család férfi tagja vásárolja meg a fát, szinte ugyanennyien (43%) közösen veszik meg. Legyen akár igazi, akár plasztik a fenyő, rendíthetetlenül ott a helye a hazai otthonokban: a megkérdezettek alig öt százaléka válaszolta, hogy nem állít idén karácsonyfát.


Cikkajánló
- Veszélyes üzem a városi kerékpározás!
- Tudta, hogy az aquafitness az egyik legjótékonyabb sport?
- E-ügyintézés az Integrált Jogalkotási Rendszer által!
- 27. Budapest Borfesztivál - Európa egyik legszebb borfesztiválja
- Randi Gasztrohős módra

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing