Idén 50 éves a debreceni virágkarnevál

2016.06.30. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Programok, Hírek, Turizmus

Idén 50 éves Debrecen legismertebb nyári nagyrendezvénye, a virágkarnevál, az évfordulót kilencnapos fiesztával ünneplik - közölték a szervezők a karnevál beharangozó sajtótájékoztatóján kedden a Nagyerdei Stadionban.

Papp László (Fidesz-KDNP), a város polgármestere felidézte, hogy 1966 óta néhány év kivételével mindig megrendezték augusztus 20-án a karnevált, az idei lesz a 47. alkalom. Az eddigi felvonulásokon 550 virágkocsi vonult végig a Nagyállomástól a Nagytemplom érintésével a debreceni Nagyerdőbe, a kompozíciókhoz a fél évszázad alatt több mint 100 millió szál élő és száraz virágot használtak fel.

Az idén Esztergom lesz Debrecen karneváli partnervárosa, augusztus 14-én érkezik meg a városba a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentel meg - tette hozzá a polgármester.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója megemlékezett Béres Andrásról, a Debreceni Népi Együttes néhai vezetőjéről, aki annak idején megálmodta a virágkarnevált. Kitartó meggyőző és szervező munkája eredményeként 1966-ban végigvonultak a városon az első virágkocsik, köztük a budapesti Erzsébet-hidat, a miskolci tévétornyot és a debreceni Református Nagytemplomot ábrázoló szimbolizáló kompozíciók - tette hozzá.

Az ötvenedik évfordulóra számos különlegességgel készülnek a szervezők.

Most elsőször halad majd a menetben elektromos meghajtású virágkocsi - jelezte Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja. Elmondása szerint az elektromos hajtásláncot a DE műszaki karán készítették, az elektromos virágkocsi 20 kilométer óránkénti sebességgel 50 kilométer megtételére képes.

Papp László polgármester kilátásba helyezte, hogy a környezettudatosság érvényesítése érdekében néhány év múlva már valamennyi virágkocsi elektromos meghajtású lesz.

Új helyszíne lesz a karneváli rendezvényeknek az Egyetem tér: a 108 méteres központi egyetemi épület homlokzatát 3D-s vetítéssel keltik életre.

Az augusztus 20-i debreceni programsorozat esti fénypontja a Karneváléj nevű örömünnep lesz a nagyerdei Stadionban. Az 50 éves virágkarnevál előtt tisztelgő produkció Böhm György rendezésében a klasszikus magyar dallamoktól az egykori táncdalfesztivál örökzöld slágerein át a Játékkészítő sikerszámaiig kínál szórakozást a résztvevőknek.

Bódor Edit tájékoztatása szerint az idei karneválon 16 feldíszített virágkocsi között számos hazai és külföldi művészeti csoport halad majd a karneváli menetben, amelyet augusztus 18-án az idén is megelőz a Galiba gyermekfesztivál.

Az 50 éves debreceni virágkarneváli felvonulást augusztus 20-én élőben közvetíti a Duna televízió - fűzte hozzá az igazgató.

 

MTI 2016. június 28., kedd 14:05

Fotó programturizmus.hu


Cikkajánló
- Még több zenei élmény a Nemzeti Filharmonikusoktól
- 2020/21 az újramuzsikálás évada a Nemzeti Filharmonikusoknál
- Az online térbe költözik a Zöldülők Vására
- Beethovennel a szabadban a mester születésének 250. évfordulóján
- Tokaji Tavasz Tállyán

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing