Idei első ülését tartotta a Rendezvényhelyszín Tagozat
Április 18.-án a SYMA Csarnok Róma konferenciaterme adott otthont a MaReSz Rendezvényhelyszín tagozata ülésének. A meghirdetett napirendi pontok között több is élénk érdeklődést keltett. A magas számban megjelent képviselők a sajnálatos diszkó baleset miatti jogszabálymódosítások megismerésével kezdték beszélgetésüket.
napirendi pontok között több is élénk érdeklődést keltett. A magas számban megjelent képviselők a sajnálatos diszkó baleset
miatti jogszabálymódosítások megismerésével kezdték beszélgetésüket.
A West Balkán tragédia miatt megszületett kormányrendelet alapos változásokat hozott a rendezvények szervezése terén.
Jelentősen módosultak, sok esetben a betarthatatlanságig szigorodtak a hatósági előírások. A megváltozott jogszabályi környezet
megismeréséhez hozzájárult a meghívott tűzoltó és építész szakértő előadása.
Az elhangzottak alapján joggal érezhették úgy a beszélgetés részt vevői, hogy a rendeletalkotók ezúttal mellécéloztak... Nem
elsősorban azokat a piaci szereplőket lehetetleníti el a rendelet jelenlegi formája, akik felelőtlenségükkel és hozzá nem
értésükkel előidézték a katasztrófát. A munkájukat becsülettel végző, képzett szakembereket alkalmazó, sok esetben évtizedek
óta tisztességesen szolgáltató rendezvényszervezők, konferenciaszervezők - és rendezvényhelyszínek kénytelenek a megoldások
után kutatni. A tűzoltóság előírásai például számos, klasszikus helyszín számára jelentik a biztos bezárást. A Szépművészeti
Múzeum Barokk Csarnoka, vagy a Nemzeti Galéria Kupolacsarnoka e szempontok szerint rendezvényhelyszínként a továbbiakban
értelmezhetetlen lenne. Ugyanígy a "húzott karú lépcsőn" - azaz a csigalépcsőn - megközelíthető rendezvénytermek maximum 50
főben kijelölt kapacitása is gondolkodóba ejthet helyszíngazdákat...
Bár a bezárás közvetlenül nem fenyegeti, de a drasztikus létszámkorlátozás sok esetben gazdaságilag ítéli halálra a hosszabb
útvonalon megközelíthető termeket. Ha a menekülési útvonal hossza úgy indokolja, a szakhatóság könnyen ítélheti a
befogadóképességet a valós méret töredékének.
A kormányrendelet előírásainak megváltoztatása, illetve hatályának módosítása miatt a MaReSz hetek óta végez élénk lobby
tevékenységet. Mint a tagozati ülésen Semsei Rudolt alelnök beszámolt róla, az illetékes minisztériumok és hatóságok
döntéshozóval kapcsolatba léptek. A rendezvényszakma érdekeinek védelmében bemutatták a konferenciák, üzleti rendezvények
sajátosságait, felhívva a figyelmet a diszkóktól való igen jelentős különbségekre. Bízunk benne, a munkacsoport érvei megértő
fülekre találnak. A fejleményekről beszámolunk.
(A rendelet mindenesetre szinte biztosan hatályba lép. A március 8.-i Közlönyben való kihirdetést, a 8.-ik napon történő
hatályba lépést és a 90 napos átmeneti időszakot figyelembe véve, június 16.-tól már a szigorúbb szabályok szerint szervezhetó
rendezvény, illetve üzemeltethető rendezvényhelyszín. A szakhatósági bírságok riasztóan magasak - legvégső esetben akár 3
millió forint összegűek is lehetnek. Érdemes a megváltozott szabályokra felkészülni! Tanácsokat, vagy megoldásokat a tagozati
ülésen is megjelent Flamella Kft is szívesen ad az érdeklődőknek)
A tagozati ülés következő napirendi pontja a Rendezvényhelyszínek Napja 2011 nevű rendezvényről szólt. Az előre láthatóan idén
már kétszer is megszervezett esemény - a tavalyihoz hasonlóan - egyfajta szakmai nyílt nap lesz, amikor a MaReSz-tag
rendezvényhelyszínek összahangolt kommunikációval lépnek az érdeklődők elé. Részletes információkkal és dátumokkal szolgálunk a
következő HOL Magazin számokban.
A tagozat, illetve a tagozati tagok kommunikációját is tárgyaló napirendi pontot követően etikai kérdésekről cseréltek eszmét
az egybegyűltek. Az ülést a szokott oldott légkörű, kötetlen eszmecsere zárta.
A vonatkozó kormányrendelet innen letölthető >>>
A Flamella Kft bemutatkozó anyaga innen ismerhető meg >>>
A Főváros Tűzoltóság 1. előadása letölthető innen >>>
A Fővárosi Tűzoltóság 2. előadása letölthető innen >>>
Idei első ülését tartotta a Rendezvényhelyszín Tagozat
Április 18.-án a SYMA Csarnok Róma konferenciaterme adott otthont a MaReSz Rendezvényhelyszín tagozata ülésének. A meghirdetett
napirendi pontok között több is élénk érdeklődést keltett. A magas számban megjelent képviselők a sajnálatos diszkó baleset miatti jogszabály módosítások megismerésével kezdték beszélgetésüket.
A West Balkán tragédia miatt megszületett kormányrendelet alapos változásokat hozott a rendezvények szervezése terén.
Jelentősen módosultak, sok esetben a betarthatatlanságig szigorodtak a hatósági előírások. A megváltozott jogszabályi környezet
megismeréséhez hozzájárult a meghívott tűzoltó és építész szakértő előadása.
Az elhangzottak alapján joggal érezhették úgy a beszélgetés részt vevői, hogy a rendeletalkotók ezúttal mellécéloztak... Nem
elsősorban azokat a piaci szereplőket lehetetleníti el a rendelet jelenlegi formája, akik felelőtlenségükkel és hozzá nem
értésükkel előidézték a katasztrófát. A munkájukat becsülettel végző, képzett szakembereket alkalmazó, sok esetben évtizedek
óta tisztességesen szolgáltató rendezvényszervezők, konferenciaszervezők - és rendezvényhelyszínek kénytelenek a megoldások
után kutatni. A tűzoltóság előírásai például számos, klasszikus helyszín számára jelentik a biztos bezárást. A Szépművészeti
Múzeum Barokk Csarnoka, vagy a Nemzeti Galéria Kupolacsarnoka e szempontok szerint rendezvényhelyszínként a továbbiakban
értelmezhetetlen lenne. Ugyanígy a "húzott karú lépcsőn" - azaz a csigalépcsőn - megközelíthető rendezvénytermek maximum 50
főben kijelölt kapacitása is gondolkodóba ejthet helyszíngazdákat...
Bár a bezárás közvetlenül nem fenyegeti, de a drasztikus létszámkorlátozás sok esetben gazdaságilag ítéli halálra a hosszabb
útvonalon megközelíthető termeket. Ha a menekülési útvonal hossza úgy indokolja, a szakhatóság könnyen ítélheti a
befogadóképességet a valós méret töredékének.
A kormányrendelet előírásainak megváltoztatása, illetve hatályának módosítása miatt a MaReSz hetek óta végez élénk lobby
tevékenységet. Mint a tagozati ülésen Semsei Rudolf alelnök beszámolt róla, az illetékes minisztériumok és hatóságok
döntéshozóval kapcsolatba léptek. A rendezvényszakma érdekeinek védelmében bemutatták a konferenciák, üzleti rendezvények
sajátosságait, felhívva a figyelmet a diszkóktól való igen jelentős különbségekre. Bízunk benne, a munkacsoport érvei megértő
fülekre találnak. A fejleményekről beszámolunk.
(A rendelet mindenesetre szinte biztosan hatályba lép. A március 8.-i Közlönyben való kihirdetést, a 8.-ik napon történő
hatályba lépést és a 90 napos átmeneti időszakot figyelembe véve, június 16.-tól már a szigorúbb szabályok szerint szervezhető
rendezvény, illetve üzemeltethető rendezvényhelyszín. A szakhatósági bírságok riasztóan magasak - legvégső esetben akár 3
millió forint összegűek is lehetnek. Érdemes a megváltozott szabályokra felkészülni! Tanácsokat, vagy megoldásokat a tagozati
ülésen is megjelent Flamella Kft is szívesen ad az érdeklődőknek)
A tagozati ülés következő napirendi pontja a Rendezvényhelyszínek Napja 2011 nevű rendezvényről szólt. Az előre láthatóan idén
már kétszer is megszervezett esemény - a tavalyihoz hasonlóan - egyfajta szakmai nyílt nap lesz, amikor a MaReSz-tag
rendezvényhelyszínek összehangolt kommunikációval lépnek az érdeklődők elé. Részletes információkkal és dátumokkal szolgálunk a
következő HOL Magazin számokban.
A tagozat, illetve a tagozati tagok kommunikációját is tárgyaló napirendi pontot követően etikai kérdésekről cseréltek eszmét
az egybegyűltek. Az ülést a szokott oldott légkörű, kötetlen eszmecsere zárta.
A vonatkozó kormányrendelet innen letölthető >>>
A Flamella Kft bemutatkozó anyaga innen ismerhető meg >>>
A Főváros Tűzoltóság 1. előadása letölthető innen >>>
A Fővárosi Tűzoltóság 2. előadása letölthető innen >>>
Idei első ülését tartotta a Rendezvényhelyszín Tagozat
Április 18.-án a SYMA Csarnok Róma konferenciaterme adott otthont a MaReSz Rendezvényhelyszín tagozata ülésének. A meghirdetett
napirendi pontok között több is élénk érdeklődést keltett. A magas számban megjelent képviselők a sajnálatos diszkó baleset
miatti jogszabálymódosítások megismerésével kezdték beszélgetésüket.
A West Balkán tragédia miatt megszületett kormányrendelet alapos változásokat hozott a rendezvények szervezése terén.
Jelentősen módosultak, sok esetben a betarthatatlanságig szigorodtak a hatósági előírások. A megváltozott jogszabályi környezet
megismeréséhez hozzájárult a meghívott tűzoltó és építész szakértő előadása.
Az elhangzottak alapján joggal érezhették úgy a beszélgetés részt vevői, hogy a rendeletalkotók ezúttal mellécéloztak... Nem
elsősorban azokat a piaci szereplőket lehetetleníti el a rendelet jelenlegi formája, akik felelőtlenségükkel és hozzá nem
értésükkel előidézték a katasztrófát. A munkájukat becsülettel végző, képzett szakembereket alkalmazó, sok esetben évtizedek
óta tisztességesen szolgáltató rendezvényszervezők, konferenciaszervezők - és rendezvényhelyszínek kénytelenek a megoldások
után kutatni. A tűzoltóság előírásai például számos, klasszikus helyszín számára jelentik a biztos bezárást. A Szépművészeti
Múzeum Barokk Csarnoka, vagy a Nemzeti Galéria Kupolacsarnoka e szempontok szerint rendezvényhelyszínként a továbbiakban
értelmezhetetlen lenne. Ugyanígy a "húzott karú lépcsőn" - azaz a csigalépcsőn - megközelíthető rendezvénytermek maximum 50
főben kijelölt kapacitása is gondolkodóba ejthet helyszíngazdákat...
Bár a bezárás közvetlenül nem fenyegeti, de a drasztikus létszámkorlátozás sok esetben gazdaságilag ítéli halálra a hosszabb
útvonalon megközelíthető termeket. Ha a menekülési útvonal hossza úgy indokolja, a szakhatóság könnyen ítélheti a
befogadóképességet a valós méret töredékének.
A kormányrendelet előírásainak megváltoztatása, illetve hatályának módosítása miatt a MaReSz hetek óta végez élénk lobby
tevékenységet. Mint a tagozati ülésen Semsei Rudolt alelnök beszámolt róla, az illetékes minisztériumok és hatóságok
döntéshozóval kapcsolatba léptek. A rendezvényszakma érdekeinek védelmében bemutatták a konferenciák, üzleti rendezvények
sajátosságait, felhívva a figyelmet a diszkóktól való igen jelentős különbségekre. Bízunk benne, a munkacsoport érvei megértő
fülekre találnak. A fejleményekről beszámolunk.
(A rendelet mindenesetre szinte biztosan hatályba lép. A március 8.-i Közlönyben való kihirdetést, a 8.-ik napon történő
hatályba lépést és a 90 napos átmeneti időszakot figyelembe véve, június 16.-tól már a szigorúbb szabályok szerint szervezhetó
rendezvény, illetve üzemeltethető rendezvényhelyszín. A szakhatósági bírságok riasztóan magasak - legvégső esetben akár 3
millió forint összegűek is lehetnek. Érdemes a megváltozott szabályokra felkészülni! Tanácsokat, vagy megoldásokat a tagozati
ülésen is megjelent Flamella Kft is szívesen ad az érdeklődőknek)
A tagozati ülés következő napirendi pontja a Rendezvényhelyszínek Napja 2011 nevű rendezvényről szólt. Az előre láthatóan idén
már kétszer is megszervezett esemény - a tavalyihoz hasonlóan - egyfajta szakmai nyílt nap lesz, amikor a MaReSz-tag
rendezvényhelyszínek összahangolt kommunikációval lépnek az érdeklődők elé. Részletes információkkal és dátumokkal szolgálunk a
következő HOL Magazin számokban.
A tagozat, illetve a tagozati tagok kommunikációját is tárgyaló napirendi pontot követően etikai kérdésekről cseréltek eszmét
az egybegyűltek. Az ülést a szokott oldott légkörű, kötetlen eszmecsere zárta.
A vonatkozó kormányrendelet innen letölthető >>>
A Flamella Kft bemutatkozó anyaga innen ismerhető meg >>>
A Főváros Tűzoltóság 1. előadása letölthető innen >>>
A Fővárosi Tűzoltóság 2. előadása letölthető innen >>>

A West Balkán tragédia miatt megszületett kormányrendelet alapos változásokat hozott a rendezvények szervezése terén. Jelentősen módosultak, sok esetben a betarthatatlanságig szigorodtak a hatósági előírások. A megváltozott jogszabályi környezet megismeréséhez hozzájárult a meghívott tűzoltó és építész szakértő előadása.
Az elhangzottak alapján joggal érezhették úgy a beszélgetés részt vevői, hogy a rendeletalkotók ezúttal mellécéloztak... Nem elsősorban azokat a piaci szereplőket lehetetleníti el a rendelet jelenlegi formája, akik felelőtlenségükkel és hozzá nem értésükkel előidézték a katasztrófát. A munkájukat becsülettel végző, képzett szakembereket alkalmazó, sok esetben évtizedek óta tisztességesen szolgáltató rendezvényszervezők, konferenciaszervezők - és rendezvényhelyszínek kénytelenek a megoldások után kutatni. A tűzoltóság előírásai például számos, klasszikus helyszín számára jelentenek megoldhatatlan feladatot. Jó néhány múzeum, kastély és palota e szempontok szerint rendezvényhelyszínként a továbbiakban nehezen lesz értelmezhető. Ugyanígy a "húzott karú lépcsőn" - azaz a csigalépcsőn - megközelíthető rendezvénytermek maximum 50 főben kijelölt kapacitása is gondolkodóba ejthet helyszíngazdákat.
Bár a bezárás közvetlenül nem fenyegeti, de a drasztikus létszámkorlátozás sok esetben gazdaságilag ítéli halálra a hosszabb útvonalon megközelíthető termeket. Ha a menekülési útvonal hossza úgy indokolja, a szakhatóság könnyen ítélheti a tényleges befogadóképességet a valós méret által megengedett létszám töredékének.
A kormányrendelet előírásainak megváltoztatása, illetve hatályának módosítása miatt a MaReSz hetek óta végez élénk lobby tevékenységet. Mint a tagozati ülésen Semsei Rudolf alelnök beszámolt róla, a vezetésével felállított munkacsoport az illetékes minisztériumok és hatóságok döntéshozóival kapcsolatba lépett. A rendezvényszakma érdekeinek védelmében bemutatták a konferenciák, üzleti rendezvények sajátosságait, felhívva a figyelmet a diszkóktól való igen jelentős különbségekre. Bízunk benne, a munkacsoport érvei megértő fülekre találnak. A fejleményekről beszámolunk.
(A rendelet mindenesetre szinte biztosan hatályba lép. A március 8.-i Közlönyben való kihirdetést, a 8.-ik napon történő hatályba lépést és a 90 napos átmeneti időszakot figyelembe véve, június 16.-tól már a szigorúbb szabályok szerint szervezhető rendezvény, illetve üzemeltethető rendezvényhelyszín. A szakhatósági bírságok riasztóan magasak - legvégső esetben akár 3 millió forint összegűek is lehetnek. Érdemes a megváltozott szabályokra felkészülni! Tanácsokat, vagy megoldásokat a tagozati ülésen is megjelent Flamella Kft is szívesen ad az érdeklődőknek)
A tagozati ülés következő napirendi pontja a Rendezvényhelyszínek Napja 2011 nevű rendezvényről szólt. Az előre láthatóan idén már kétszer is megszervezett esemény - a tavalyihoz hasonlóan - egyfajta szakmai nyílt nap lesz, amikor a MaReSz-tag rendezvényhelyszínek összahangolt kommunikációval lépnek az érdeklődők elé. Részletes információkkal és dátumokkal szolgálunk a következő HOL Magazin számokban.
A tagozat, illetve a tagozati tagok kommunikációját is tárgyaló napirendi pontot követően etikai kérdésekről cseréltek eszmét az egybegyűltek. Az ülést a szokott oldott légkörű, kötetlen eszmecsere zárta.
A Flamella Kft bemutatkozó anyaga >>>
A vonatkozó kormányrendelet letölthető innen >>>
A Főváros Tűzoltóság 1. előadása letölthető innen >>>
A Fővárosi Tűzoltóság 2. előadása letölthető innen >>>
Rendezvényhelyszínek
Esküvőhelyszínek
Konferenciahelyszínek
Rendezvényszolgáltatók















