Húsvéti programmal pénteken nyit a Sóstói Múzeumfalu

2016.03.23. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Hírek, Turizmus

Húsvéti programmal pénteken nyitja meg kapuit a látogatók előtt a Sóstói Múzeumfalu.

Szabó Sarolta, a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő intézmény igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: az ünnepi készülődés szokásait elevenítik fel a skanzenben, húsvéthétfőn pedig a hagyományos locsolkodást rendezik meg, valamint az ünnep terített asztalainak ételeit mutatják be. Emellett tojáskeresésre, futásra és más régi ügyességi játékokra is várják az érdeklődőket.

Ulrich Attila, a múzeumfalut fenntartó nyíregyházi önkormányzat Fidesz-KDNP-s alpolgármestere a tájékoztatón megerősítette: a skanzen 1,5 milliárd forintos fejlesztésének előkészítése a kormány Modern városok programja részeként már tart, az idegenforgalmi attrakcióbővítés zömében 2017-ben indul, amelytől a látogatók számának jelentős növekedését várják majd.

A helyhatósági vezető kiemelte azt is, hogy a tavalyi 60 ezer látogatónál már az idén is többre számítanak, s ezt szolgálja a skanzenbe tervezett tizenöt nagyrendezvény, illetve az új Pálinkaház programja, amely 16 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főzde és három térségi pálinka lovagrend tevékenységét mutatja majd be.

Szabó Sarolta közölte: az ünnepi előkészületek, a közös tojásfestés és a húsvéti ételek készítése után március 28-án, húsvéthétfőn, 10.00 órától egész napos programmal várják a Sóstói Múzeumfaluban a látogatókat.

A régi húsvéti locsolkodást a Nyírség Táncegyüttes tagjai elevenítik fel, majd szekérre ülve, a skanzen nővendégeit is meglocsolják.

A húsvéti terített asztalok református és katolikus felekezeti ételeit Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató mutatja be a múzeumfalu jánkmajtisi és kállósemjéni lakóházában.

A skanzen templomában 14.00 órától református istentiszteletet tartanak, délben, valamint 15.30 órától ügyességi vetélkedőt rendeznek kicsiknek és nagyoknak húsvéttal kapcsolatos feladatokból.

A legkisebbeknek délután bábelőadás is lesz, akik Fekete Dávid Törökvész vitéz című bábjátékán szórakozhatnak.

Az egész napos programban szerepet kap a beregi tájegység húsvéti hagyományainak bemutatása a vásárosnaményi múzeum munkatársainak részvételével, a Pálinkaházban pedig Bereg híres gyümölcspárlataiból rendeznek kóstolót.

Az Árpád-kori falurészben a kora keresztény életformával ismerkedhetnek meg a múzeumfaluba betérők, a Keleti Szövetség hagyományőrzőinek közreműködésével.

 

 

MTI 2016. március 21., hétfő 13:00


Cikkajánló
- Hajrá immunerősítés!
- 4 millió eurós fejlesztés a Thermia Palace Spa szállodában
- Cabernet franc és terroir Villányban
- Eddig nem érvényesül a papírforma – Félidőben jár Az Év Fürdője szavazás
- Megújult Etyeken Magyar-kút

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing