Hogy nézne ki 2019-ben egy art deco plakát?

2019.07.25. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Hírek

Grafikusokat, képzőművészeket és hobbi alkotókat kér fel a 165 éves Dreher Sörgyárak, hogy álmodják újra a márka ikonikus plakátjait a XX. század első feléből. A nyitott pályázaton bárki indulhat, akinek van ötlete arra, hogyan lenne érdemes megragadni 2019-ben az art deco és konstruktivista-modernista ábrázolások lényegét.

A kőbányai sörgyártás, és azon belül a Dreher hirdetései végigkísérték a XX. századot, alapjaiban meghatározva Budapest és az ország utcáinak képét. Többségüket 100 éves távlatból nézve is elismerésre méltó alkotásnak tekinti a szakma.

A pályázat célja, hogy egyszerre állítson emléket a jelentős hagyományokra épülő magyar poszter tervezésnek, egyben új eszközökkel mutassa be a kőbányai sörgyártás tradícióját és jelenét.

A leadási határidő augusztus 4.

Az amatőr és hivatásos grafikusok, designerek és képzőművészek pályázatai közül egy, a márka marketing szakemberei mellett Herbszt László, tervezőgrafikus, illusztrátor, az Aranyrajzszög Társaság tagja és Bicsérdi Ádám, a Kreatív Szaklap szerkesztője által alkotott zsűri választja majd ki a 300 ezer forintos fődíj nyertesét.

A legjobb darabokat ősszel először egy nyílt tárlaton, a sörgyárban állítja majd ki a Dreher. Az augusztus 5-én induló online szavazáson kiválasztott közönség kedvenc pályázatnak szintén jár majd a fődíjnak megfelelő összeg és elismerés.

 

###

 

Dreher Sörgyárakról

A Dreher Sörgyárak 1854-es alapítása óta, hagyományainak és nemzetközi hátterének köszönhetően vált napjainkra Magyarország vezető sörgyártó vállalatává*. Évente 460 millió korsó sörrel veszi ki a részét a magyarok sörfogyasztásából, miközben közvetve és közvetlenül olyan szektorokban biztosítja több mint 11 000 család megélhetését, mint a magyar mezőgazdaság, a vendéglátás, a logisztika és a marketing. Beszállítóinak 95 százaléka hazai kis- és középvállalkozás. Évi több mint 29 milliárd forinttal járul hozzá az államháztartáshoz jövedéki adó, ÁFA, termékdíj és egyéb járulékok formájában. 2017 óta a Japán legnagyobb sörgyártójaként számon tartott Asahi leányvállalata. A hagyományosan magyar márkák - a Dreher, az Arany Ászok és a Kőbányai - mellett olyan világszerte közkedvelt söröket is forgalmaz, mint az Asahi Super Dry, a Kozel Premium, a Pilsner Urquell, a HB, a Peroni, valamint a Kingswood cider.

 

 


Cikkajánló
- Naptárba beírni: Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás!
- Bormesterek találkozója üzemavatóval és díjátadóval a Somlón
- Határtalan Kárpát-medencei borünnep a Festetics Palotában december 7-én
- A XIXO téli jegesteájával fehér lesz a karácsony
- Elindult a nevezés a Central European Beer Awards Nemzetközi Sörversenyre

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing