Hivatalosan is kezdetét vette az V. Magyar Világtalálkozó

2015.05.27. | Kategóriák: Rendezvények, teljes cikkgyűjtemény, Hírek

A budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott díszünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette kedd este az V. Magyar Világtalálkozó, amely konferenciákkal, kulturális és szórakozató programokkal is várja az érdeklődőket vasárnapig.  "A világtalálkozó a rohanó és globalizált világunkban jelzi, hogy az igazi értékek mentén szükséges és lehetséges az összefogás" - hangsúlyozta a díszünnepségén a világtalálkozó elnöke.

Tanka László emlékeztetett arra, hogy míg az első világtalálkozó négy napig tartott, addig az idei programok már 10 napon át zajlanak országszerte. A szervezésben főszerepet játszó Panoráma Világklub ma már öt kontinens csaknem 80 országában működik. Az eseménysorozat pedig több mint 100 ezer látogató vonz - mondta.

Az idei programok között társadalmi-és vallási párbeszédfórumok, tudományos tanácskozások és egészségkonferencia is szerepel, de a programot a Józsa Judit Galériába kínált látogatás és Mága Zoltán koncertje is színesíti.

Tanka László felhívta a figyelmet a Világfaluban szombaton és vasárnap zajló eseményekre is. A budapesti Syma Rendezvényközpontban egyebek mellett jurta sátrak, szabadtéri látványkonyha, egészségkonferencia, palóc lakodalom, magyar nóták közös éneklése, valamint Ázsia- és Afrika-fórum szórakoztatja a látogatókat, emellett bemutatkozik a világtalálkozó díszvendége, a Vajdaság is.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a rendezvény amellett, hogy "lehetőséget ad megmutatni magunkat, egybetereli a magyarságot, és segít közösen gondolkodni".

Hangsúlyozta: "A lényeg a közösség és az összetartozás kérdése, hogy mind ugyanannak a nemzetnek vagyunk a képviselői, akiknek feladata őrizni és ápolni az ősök örökségét."

A díszünnepségen felléptek a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei, valamint a Liszt Ferenc Általános Iskola kórusa. Az ünnepségen átadták a Világ Magyarságért közéleti és művészeti elismerést, a Tiszteletbeli Magyar címet és az Összefogás a Magyarságért Díjat. Valamennyi kitüntetett az elismerő dokumentum mellé Józsa Judit erdélyi keramikusművész Életfa-kereszt - Megmaradásunkért című alkotását kapta ajándékként.

A fesztivál célja, hogy határokon átívelve lehetőséget teremtsen az együttműködésre a magyar értékvilág bemutatásával.

 

 

MTI 2015. május 26., kedd 20:05


Cikkajánló
- Budapest Borfesztivál Limited - 2020 egy kivételes évjárat!
- Nyolcadik alkalommal szervez Sajtmustrát a Magyar Sajtkészítők Egyesülete
- 29. Farmer Expó: az akarat diadala
- Gyulán nyitja második franchise éttermét a Creppy
- Aranytíz 2020 szeptember

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing