Hibák a testbeszédben

A testbeszéd még a szóbeli kommunikációnál is fontosabb, ez határozza meg ugyanis, milyen benyomást teszünk az emberekre.
Ha valakinek jó a testbeszéde, azt sugallja, hogy magabiztos, energikus, elkötelezett és őszinte – mondja Tony Reiman, a The Power of Body Language (A testbeszéd hatalma). Ellenkezo esetben ez arra utalhat, hogy az illetőnek kevés az önbecsülése, és nem érdeklődik a beszélgetés és a partner iránt.

Az üzleti életben különösen fontos, hogy ne kövessük el a leggyakoribb hibákat. Lássuk, melyek ezek:

Rossz testtartás

Ahhoz, hogy magabiztosnak tünjon, húzza ki magát, nyakát nyújtsa ki, a mellkast emelje meg, a lábait pedig enyhén terpessze szét, a súly egyenletesen oszoljon el a két lábán. Ez a testtartás a szakember szerint az illetőt erősebbnek, magabiztosabbnak mutatja, hitelességet, erőt és vitalitást sugároz.

Ha nincs szinkronban

Ha valakivel beszélget az ember, ösztönösen utánozza a hangját, hangszínét, ritmusát, testtartását és mozdulatait. Mintha táncolna. Ha valaki nem „táncol együtt” a beszélgetőpartnerével, azt a látszatot kelti, hogy nem érdekli, amit a másik mond, nem jó csapatjátékos, sőt, nem is mond igazat.

Széles kézmozdulatok

Az alfa személyiség sosem él széles gesztusokkal. A határozott üzletemberek sem gesztikulálnak, a tekintélyükre alapoznak inkább. Szintén helytelen a tollal, telefonnal vagy a hajjal babrálni, az ilyesmi önbizalomhiányra és gyengeségre utal.

Ha nem jelez vissza

Nagy hiba, ha az arcán nem látszik érdeklődés, nem kíséri a másik mondanivalóját fölhúzott szemöldökkel, mosollyal, bólintással, helyeslő félszavakkal.

Ha nem létesít szemkontaktust

A nem verbális kommunikáció egyik fő eleme a szemkontaktus. Ez tekintélyt, bizalmat, aktív jelenlétet sugall, hiánya igen zavaró, akár megtévesztést is jelenthet.

Ha nem jól fog kezet

Ideális esetben a kézfogás határozott, de nem túl erős. Fontos, hogy a két tenyér érintkezzen.

Ha eltérés van a verbális és nem verbális üzenetek között

Gyakori hiba, hogy olyan arcot vág, ami az ellenkező érzelmi reakciót sugallja, mint a szavai. Ilyen, ha például monoton, unott hangon közli, hogy „ez nagyszerű”. Ez az egyik legnagyobb melléfogás a kommunikációban. Van, aki szándékosan használja, passzív-agresszív módon, az üzenet eljuttatására.

Ha elmarad a mosoly

A mosolyt a pozitív érzelmekért felelős homloklebeny fokozott aktivitása kíséri. A mosoly önbizalmat, nyíltságot, melegséget és energiát közvetít, elmaradása nagy hiba. Van azonban ennél rosszabb is, az arcra rászáradt, örökös vigyor, ami őszintétlenséget és félrevezetést jelent.

Ha a szemét forgatja

Ez a megvetés, a frusztráltság, agresszió vagy a kétségbeesés jele egyaránt lehet, mindenképpen ajánlatos elkerülni.

Ha kiteszi a mobilt az asztalra

Ez a gesztus jelképesen azt jelenti, hogy ez a tárgy fontosabb nekünk, mint a beszélgetőpartnerünk.

Ha védekezőn összefonja a karját

Ha a beszélgetőpartnere nem látja a kezeit, arra gondolhat, vajon mit rejteget előle.

 

 

- informed -


Cikkajánló
- Hivatalosan is megnyitották a 21. Csabai Kolbászfesztivált
- Augusztus 20. - Idén is megnyitják a Magyar Ízek Utcáját
- Jön a Dream Theater és a Flogging Molly is
- VERSENYFILMEK A TITANICON
- Az üzleti élet illemkódexe és protokollja. II rész.

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing