Hasznos tippek fogyáshoz
Az ember évente fél-egy kilót hízik. De ha naponta csupán 100 kalóriával kevesebbet fogyasztunk, mindezt megelőzhetjük. Aki úgy érzi, már elkésett a megelőzéssel, fogyni szeretne, akkor napi 500 kalóriával kell kevesebbet a szervezetébe juttatnia. Ez sem jelenti azonban, hogy annyival kevesebbet lehet csak enni. A felét, 250 kalóriát leadhatjuk napi 30-45 perces sétával is. Fontos, hogy ne várjunk azonnali és látványos eredményt, ám idővel kiderül, megérte a kis odafigyelés.

- Egy vizsgálat szerint a mai átlagos hamburgerek 23 százalékkal nagyobbak, mint 1977-ben voltak. Válasszunk helyette inkább tésztát vagy salátát, levest.
- Egy egyfogásos ebéd jobb, mint könyékig merülni egy nagy zacskó csipszben.
- Kezdjük az étkezést salátával, ha olaszos dresszing és egy kis mozzarella is van rajta, 10 százalékkal kevesebbet eszünk a nap folyamán.
- Többszáz kalóriát lehet azzal is megtakarítani, ha a dresszinget nem ráöntjük a salátára, hanem a zöldségdarabokat mártogatjuk bele.
- Óvatosan a kávéval! Ami manapság kávéként kapható az automatákban, gyakran több kalóriát tartalmaz, mint egy teljes ebéd.
- Ha megszólal a telefonunk, sétáljunk az iroda folyosóján vagy kint a kertben a beszélgetés alatt. Munkanaponként 10 perccel havonta 1000 kalóriát égethetünk el, ez évi másfél kiló súlycsökkenés.
- Vizsgálatok bizonyítják, hogy aki naponta megeszik egy marék diót vagy mogyorót, könnyebben lefogy, illetve tartja a súlyát, mint aki mást nassol
- Inkább álljunk, mint üljünk. Az üléssel óránként 100, míg az állással 140 kalóriát égtünk el.
- A kevés alvás hizlal, mert megnöveli az étvágyatbefolyásoló kortizon termelését.
- Fogyasszunk kétszer annyi fehérjét, így elkerülhetjük, hogy a zsír leadásával az izomtömegünkből is veszítsünk. Fogyasszunk több borjúhúst, tejterméket, szárnyast, halat és tojást.
- Vezessünk naplót ez edzésünkről, mely pozitív visszajelzést ad, és segít a célra összpontosítani.
- Naponta fogyasszunk tejterméket. Egy kis darab sajt vagy egy pohár tej vagy joghurt felpörgeti az anyagcserét.
- Együnk meg egy almát vacsora előtt. Egy átlagos almában 5 gramm rost van, aminek az elfogyasztása teltségérzetet ad.
- Tartózkodjunk a fehér ételektől, így a kiflitől, krumplitól, kenyértől, rizstől, kukoricától és hasonlóktól.
- Igyunk vizet. Szervezetünk gyakran éhségként jelzi a szomjúságot, tehát ha eleget iszunk, nem kívánunk annyira enni.
- Az is fogyaszt, ha a kisgyerekkel „sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk”… Húszpercenként 120 kalória égethető el így.
- Ha már rágcsálni akarunk, együnk meg egy marék M&M’s drazsét, még mindig kevesebb kalóriát tartalmaz, mint más édesség.
- Kenyérből a teljes kiőrlésűt válasszuk, amely szeletenként legalább 2 gramm rostot is tartalmaz.
- Reggelizzünk. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a rendszeres reggelizéssel mind az elhízás, mind a diabétesz kockázata 35-50 százalékkal csökkenthető.
- Mossunk fogat minden étkezés után, ez nemcsak a szuvasodás ellen jó, hanem az evés végét jelzi szervezetünknek.
- informed -
Rendezvényhelyszínek
Esküvőhelyszínek
Konferenciahelyszínek
Rendezvényszolgáltatók











