Ga-Liba Fesztivál Szombathelyen

Ga-Liba Fesztivál címmel rendeznek háromnapos gasztrofesztivált szeptember 9-11 között Szombathelyen - közölték sajtótájékoztatójukon kedden a szervezők

Parais István, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója elmondta: a vasi ízekre specializálódott kulináris eseménysorozat apropóját az adja, hogy immár hetedik alkalommal ünneplik meg Szombathelyen szeptember első vasárnapján a Magyar dal napját, amelyhez csatlakozik egy a külhoni magyar borászatokat bemutató borfesztivál és a magyar verbunk tánc hagyományit ápoló verbunk nap is.

A gasztronómiai fesztivál nulladik napján, szeptember 8-án az Őrvidék Házban Kárpát-medencei borkonferenciát rendeznek, neves előadók és jeles külhoni borászok részvételével - közölte a sajtótájékoztatón Farkas Csaba, az intézmény igazgatója.

Prieger Szabolcs, az AGORA igazgatóhelyettese részletezte: csütörtök este a Savaria Szimfonikus Zenekar ad ingyenes koncertet a főtéri színpadon, pénteken délután pedig előbb a helyiek által jól ismert Spektrum Trió és a Holdosi Attila-Újvári Tímea duó szórakoztatja a közönséget.

A gasztrofesztivál ünnepélyes megnyitója pénteken este hét órakor kezdődik, majd nagyszabású nótakaraoke veszi kezdetét.

Szombaton a verbunk kerül a fesztivál középpontjába, délután két órától a csornai, a kapuvári, a vitnyédi, a gencsapáti, valamint szombathelyi táncosok és zenészek lépnek egymást váltva a színpadra, este nyolc órától pedig a Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar műsorát láthatják az érdeklődők.

Vasárnap, a Magyar dal napján a B the Firts, Danics Dóra, a Lóci játszik, Török Ádám és a Mini, az Ocho Macho, a Sky Fanatic, az Újvilág utca, a Soulwave és a Mokka Tribute ad koncertet a főtéren felállított két színpadon.

 

 

 

 

MTI 2016. augusztus 30., kedd 14:40


Cikkajánló
- II. Országos Képzőművészeti Filmnapok
- VINO Bor és Zene Ünnep 2020.
- Budapest Borfesztivál Limited - 2020 egy kivételes évjárat!
- Aranytíz 2020 szeptember
- Farmer Expó: állatbemutatókkal fűszerezve

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing