Friss hírek a New York Caféból

Idén ünnepli 130. születésnapját Erzsébetváros, ahol maga a New York palota is található, pont szemben a Polgármesteri Hivatallal. Február 16-án, 9 órai kezdettel a kávéház Fehér Szalonjában sajtóreggelivel egybekötött sajtótájékoztatót tart a kerület polgármestere, Vattamány Zsolt, a jubileumi év eseményeiről, pályázatairól.

Vasárnap, február 12-én teltház előtt került sor a Bárzongorista verseny 4. fordulójára. Gallyas Lakatos Róbert betegsége miatt már csak 8 versenyző vágott neki a megmérettetésnek. Szabadon választott darabként filmzenével kellett készülni a zongoristáknak, míg a kötelező produkció 12 ismert magyar dal egyike volt. A közönség asztalainál a bárzongorista és zenész szakma több kiválósága is helyet foglalt. Nyári Károly zsűri elnök ki is emelte köszöntőjében, hogy nagy elismerés ez, hiszen a szakma jelenléte is bizonyítja ennek a versenynek a létjogosultságát. Az este legvidámabb része volt, amikor a versenyzők a műsorvezetőt, Király L. Norbit, felköszöntötték közeli születésnapja miatt egy közös, zenés produkcióval. Norbi nagy meglepetésében nem várt dolgot cselekedett. Szentpéteri Csilla művésznő ölébe huppant és ott hallgatta végig a produkciót.

A forduló végén Banyák Józsefet juttatta párbaj nélkül tovább a zsűri. Csikós József vagy Szűcs Gyula továbbjutásáról pedig az internetes szavazatok döntenek. Szavazni a www.barzongorista.hu oldalon szerda éjfélig lehet.

A Bárzongorista Verseny döntője március 31-én – a nagy érdeklődésre való tekintettel –, a Boscolo Budapest Hotel Róma termében kerül megrendezésre. Amennyiben kíváncsi ki lesz a versenysorozat győztese, vagy csak egy felejthetetlen zenei élménnyel szeretne gazdagodni, úgy jegyét a www.jegymester.hu oldalon tudja megrendelni. Az este folyamán a versenyprodukciókban közreműködnek a Nyári lányok, Edit és Alíz.


Cikkajánló
- Dining Guide - Volkswagen TOP100 Étteremkalauz
- Elindult a JótÉtel, a kommunikációs és vállalati szektor jótékony célú kezdeményezése
- MobilaDalin - régi új szereplő a bútortérképen
- Meddőség ellen a természet erejével
- Ismét jön a Re:Verzió a 16. Verzió legsikeresebb filmjeivel!

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing