Frank Sinatra: A hang - bemutató a RaM Colosseumban

Frank Sinatra: A hang - egy életmű hangban és táncban címmel mutat be közös előadást az ExperiDance és a Békéscsabai Jókai Színház. A produkciót pénteken láthatja először a közönség a fővárosi RaM Colosseumban.

A musical show-t Szomor György rendezésében és főszereplésével, a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek közreműködésével tűzik műsorra, az előadásban Gubik Petra és Vastag Tamás is színpadra lép - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az ExperiDance Produkció táncosai és a békéscsabai színészek nem először dolgoznak együtt, a Monte Cristo grófja című musicalt közösen készítették 2011-ben, a darabot a RaM Colosseum azóta is műsorán tartja.

Frank Sinatra: A Hang. HOL Magazin 2013.

A Frank Sinatra: A hang - egy életmű hangban és táncban című produkció az egyik legsikeresebb és legtöbb lemezt eladó énekes-legendának az életéből elevenít fel részleteket, visszaemlékezés a legjelentősebb pillanatokra, sikereire, barátaira, munkatársaira és szerelmeire. "A musical show megmutatja, kik is vagyunk, és mivé válhatunk valójában életünk útján" - áll az előadás ismertetőjében.

A produkció koreográfusa Román Sándor, a játéktér Fekete Péter munkája, a jelmeztervező Papp Janó. A fiatal Sinatrát Vastag Tamás, a művészt idősebb korában Szomor György alakítja, Ava Gardner szerepében pedig Gubik Petra látható, emellett Palla Szabina, Kara Tünde, Gulyás Attila, Katkó Ferenc, Vadász Gábor, Patonai Zsolt, Görög Zoltán, Lázár Anna Dóra, André Rolland, Benkő Dávid és Kapitány Dorottya játszik még a darabban.

Frank Sinatra: A Hang. HOL Magazin 2013.

Frank Sinatra: A Hang. HOL Magazin 2013.

MTI 2013. január 15., kedd 18:46


Cikkajánló
- II. Országos Képzőművészeti Filmnapok
- VINO Bor és Zene Ünnep 2020.
- Budapest Borfesztivál Limited - 2020 egy kivételes évjárat!
- Aranytíz 2020 szeptember
- Farmer Expó: állatbemutatókkal fűszerezve

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing