Forró ritmusok bűvöletében

2014.02.05. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Programok, Hírek, Kultúra

 

Február 10-én folytatódik a New York Café Bárzongorista Verseny. A második fordulóra latin és jazz standard-ekkel készülnek a mezőny tagjai, ezen kívül egy szabadon választott darabbal is le kell nyűgözniük a zsűrit valamint a helyszínen lévő vendégeket a Világ Legszebb Kávéházában.

Versenyzőink két darabot adnak elő az esten, az első egy szabadon választott latin szám, ez lehet bossa nova, tangó vagy szamba. A második számhoz a zsűri megadott egy listát. Ebből kell minden versenyzőnek három jazz standard számot kiválasztani és megtanulni, melyből tetszés szerint a zsűri választ majd a helyszínen. Fontos szempont a választásnál, hogy a választott darabok egyikének mindenképpen tempósnak kell lennie. A műveket pedig kotta nélkül kell tudni játszani.

A New York Café Bárzongorista Verseny első fordulóját január 20-án rendeztük a Világ Legszebb Kávéházának „Mélyvíz” termében. Már az első megmérettetés is teltházas volt, a mezőnyben pedig 9 fiatal tehetség csillogtatta meg tudását. Az est végére, a zsűri pontjainak és a helyszínen lévő vendégeink szavazatainak összeszámlálása után hárman kerültek kieső pozícióba: Pintér Ferenc, Pintér Péter és Burai László. A zsűri a három előadó közül Pintér Pétert mentette meg, így Pintér Ferenc és Burai László párbajozni kényszerült.

A két kieső pozícióba került versenyző közül az internetes szavazók döntése alapján Burai Lászlótól búcsúztunk a New York Café Bárzongorista Versenyének első fordulója után. Bár a megmérettetés hétfőn volt, a közönség az interneten, a www.barzongorista.hu oldalon csütörtök éjfélig szavazhatott a két kieső pozícióba került előadóra, Burai Lászlóra vagy Pintér Ferencre. Az eredmény egyértelmű volt: utóbbi versenyzőnk több mint kétszer annyi szavazatott kapott, mint párbajtársa.

Ezek alapján a 2013/14-es Bárzongorista Verseny második fordulójának versenyzői:

Balogh Dezső, Banyák Gyula, Banyák József, Csipkés Sándor, Gazsi Norbert, Pikács István, Pintér Ferenc és Pintér Péter.

Az idén 120 éves New York Palota számtalan kulturális programot kínál az érdeklődőknek. A részletes leírás megtalálható a www.newyokcafe.hu oldalon.

A New York Café Bárzongorista Versenyéről részleteket az alábbi oldalakon találnak:

Részletek: www.barzongorista.hu

http://www.facebook.com/barzongorista


Cikkajánló
- A nomád séf két estén át Budapest vendége
- Jan Vogler a MÜPA-ban
- Itt a tavasz, de nem muszáj megújulni!
- Feltámadás a Nemzeti Hangversenyteremben
- Tavaszi programok Egerben

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing