Föld és ég egybeér

Luca napi KönyvTÁRlat december 13-án az Országos Széchényi Könyvtárban

Izgalmas előadásokkal és zenei világgal – prédikátorokkal, eretnekekkel, boszorkányokkal, kelta zenével és tánccal – várjuk fényhozó Luca napján a közönséget. 
E misztikus napon két szegedi történész, Galamb György és Brandl Gergely boszorkányüldözéssel kapcsolatos kutatásait ismerhetjük meg, a Greenfields együttes zenéjének segítségével bepillanthatunk a kelta mítoszok világába, és kizárólag e délutánon a KönyvtÁRlat közönsége megtekintheti a nagy szegedi boszorkányper néhány eredeti iratát.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően a teljes program ingyenes. Az egyes programrészek külön-külön is látogathatók. Kérjük, részvételi szándékukat 2012. december 12-ig szíveskedjenek jelezni a pr@oszk.hu címen, vagy a 06 1 224-3745-ös telefonszámon. Telt ház esetén a programokon való részvételt az igények beérkezésének sorrendjében tudjuk biztosítani.

A Luca név a lux, azaz a „fényesség” szóból származik. A Gergely-naptár elterjedése előtt december 13. volt az év legrövidebb napja, ugyanakkor a világosság születésének kezdete. Számos babona, varázslás kapcsolódik ehhez a naphoz, a legismertebb talán, hogy ekkor kell elkezdeni Luca székének faragását, aminek segítségével aztán karácsonyeste meg lehet lelni a boszorkányokat.

Program:

16.30-17.10 Galamb György történész, SZTE BTK: Ferences prédikátorok, eretnekek, boszorkányok a 15. században

A boszorkánysághoz, a boszorkányokhoz kapcsolódó hiedelmek a ma ismert formájukban a 14. századtól kezdve álltak össze más, korábban ismert mítoszokból és képzetekből. Galamb György történész előadása ezt a kora újkori európai boszorkányüldözésekhez vezető összetett folyamatot vizsgálja, különös tekintettel a szerepre, amelyet a ferences és domonkosrendi inkvizítorok és prédikátorok játszottak benne. Szó lesz arról, hogy a boszorkányhit mely elemeit hangsúlyozták, és arról, hogy körükben nem csupán a boszorkányoknak tulajdonított praktikák valóságosként történő felfogása uralkodott, hanem bizonyos szerzők kételkedtek a boszorkányok létezésében.

17.10-17.50 Brandl Gergely, SZTE BTK Történeti Intézet: Megvesztegetés, vagyon, kivégzés. Megjegyzések a nagy szegedi boszorkányhisztéria történetéhez

Brandl Gergely előadásában a szegedi nagy boszorkányhisztéria (1728-1729) elevenedik meg, amelynek forrásai a magyar tudományos irodalomban sokáig töltöttek be meghatározó szerepet. Ez annak köszönhető, hogy alapvető forrásainak kiadása már a 19. század végével megszületett Reizner János jóvoltából. Azonban az utóbbi idők tudományos diskurzusai rámutattak arra, hogy érdemes átértékelni azt a szerteágazó képet, amely körbelengi a szegedi boszorkányok misztériumát, amelyet a számos tudományos és irodalmi értelmezés állított fel. Annál is inkább igaz ez, mivel a legutóbbi kutatások merőben új forrásokat tártak fel, amelyek mentén érdemes a perek eseményeit nem csak a helyi viszonyok tükrében újra megvizsgálni. Példának okáért a teljes peranyag feltárásával lehetőség nyílt arra, hogy egy sajátos perfogalmat alkossunk vagy pontosabban meghatározzunk, vagy feltárjuk azokat a jogi kútfőket, amelyek befolyásolták a perek lefolyását.

 

18.00 Greenfields együttes hagyományos kelta-ír koncertje és táncház

A Luca nap fényét a Greenfields együttes – Magyarország egyik legrégebb óta fennálló, ír és skót hagyományból merítő zenét játszó formációjának – fergeteges hangulatú koncertje, valamint tánctanítás emeli. A zenekar sajátossága, hogy kiválóan ötvözi a kelta valamint a magyar, elsősorban erdélyi népzenét. Remek hangulatú koncertjeink fontos részét képezi az ír és skót táncok tanítása is. Így egy izgalmas zenei világ keletkezik, mely az ír-skót tradicionális zenét részben a magyar népzene stílusában szólaltatja meg több más zenei világ hatása mellett.

Kamarakiállítás: a nagy szegedi boszorkányper eredeti dokumentumaiból


Cikkajánló
- II. Országos Képzőművészeti Filmnapok
- VINO Bor és Zene Ünnep 2020.
- Budapest Borfesztivál Limited - 2020 egy kivételes évjárat!
- Aranytíz 2020 szeptember
- Farmer Expó: állatbemutatókkal fűszerezve

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing