Fogyókúrás túlzások

Az elhízás világjelenség, legalábbis a fejlett országokban. Nagyon sokan próbálják leadni a felesleges kilókat. Előfordul azonban, hogy egyesek az egészséges étkezést és a súlycsökkentést túlzásba viszik, ami ronthat a testi és lelki állapoton, végső soron az életminőségen.
Jobb, ha csak általánosságban támaszkodunk a mért testsúlyra, hogy eligazítson, a jó irányba haladunk-e, és fontos az is, hogy helyesen értelmezzük a mért eredményt. 

A testsúly ingadozhat egyik napról a másikra, sőt, óráról órára is, ez teljesen normális, függhet az emésztés gyorsaságától, és a vízvisszatartástól is.
Ezért nem helyes csak a mérleget figyelni. Ráadásul, ha valaki azon kapja magát, hogy naponta többször is rááll, az annak a jele, hogy hangulatát súlyosan befolyásolja a számok bűvölte. Ne ragaszkodjunk a mérleghez.

Titkolózás

Ha egészségesen étkezünk, semmi szükség arra, hogy étrendünk részleteit megosszuk bárkivel is. Ha azonban azért titkolózunk, mert attól tartunk, hogy elítélnek, amiért túl szigorúak vagyunk magunkhoz, már veszélyes területre tévedtünk. Ügyeljünk a kiegyensúlyozott étkezésre, és figyeljük hangulatunk változásait is.

Ha az önbecsülésünk az étkezési szokásoktól függ

Sokan gyakran még a dietetikusnak vagy az orvosnak sem merik elmondani, hogy miit ettek, mert csak akkor érzik jól magukat, ha „jól” viselkedtek, azaz betartották a diétát. Ha túl szigorú a diéta, eljön a stressz és a szorongás miatti evés ideje.

Ha a gondolatokat teljesen lefoglalja a diéta és a testsúly

Ha különböző kalóriatáblázatoktól és az étrendet regisztráló alkalmazásoktól kezdünk függővé válni, ha folyton arra gondolunk, mit ettünk, vagy mit fogunk enni, az teljesen elvonja a figyelmünket más tevékenységtől.

A diéta és a család, és barátok

Vannak, akiknek a gondolatait annyira lefoglalja az étkezés és a fogyókúra, hogy nincs kedvük társaságba járni. Ez még érthető is, hiszen jobb kerülni ilyenkor a nagy lakomákat, de ha észrevesszük, hogy elszigetelődtünk a családtól és a barátoktól, kerüljük azokat, akik egyébként fontosak nekünk, túl messzire mentünk.

 

- informed -


Cikkajánló
- Biztonságos nyaralás
- Bringázz a munkába! kampány zárása és eredményei
- Gördülő dűlők a Villányi borvidéken
- Cukorcsökkentési vállalásokat tettek a hazai üdítőital-gyártók
- Utazási tanácsok

Fogyókúrás túlzások

Az elhízás világjelenség, legalábbis a fejlett országokban. Nagyon sokan próbálják leadni a felesleges kilókat. Előfordul azonban, hogy egyesek az egészséges étkezést és a súlycsökkentést túlzásba viszik, ami ronthat a testi és lelki állapoton, végső soron az életminőségen.

Lássuk, milyen jelek utalhatnak arra, hogy a fogyókúra már egészségtelen.

A mérleg megszállott figyelése

Jobb, ha csak általánosságban támaszkodunk a mért testsúlyra, hogy eligazítson, a jó irányba haladunk-e, és fontos az is, hogy helyesen értelmezzük a mért eredményt. A testsúly ingadozhat egyik napról a másikra, sőt, óráról órára is, ez teljesen normális, függhet az emésztés gyorsaságától, és a vízvisszatartástól is.

Ezért nem helyes csak a mérleget figyelni. Ráadásul, ha valaki azon kapja magát, hogy naponta többször is rááll, az annak a jele, hogy hangulatát súlyosan befolyásolja a számok bűvölte. Ne ragaszkodjunk a mérleghez.

Titkolózás

Ha egészségesen étkezünk, semmi szükség arra, hogy étrendünk részleteit megosszuk bárkivel is. Ha azonban azért titkolózunk, mert attól tartunk, hogy elítélnek, amiért túl szigorúak vagyunk magunkhoz, már veszélyes területre tévedtünk. Ügyeljünk a kiegyensúlyozott étkezésre, és figyeljük hangulatunk változásait is.

Ha az önbecsülésünk az étkezési szokásoktól függ

Sokan gyakran még a dietetikusnak vagy az orvosnak sem merik elmondani, hogy miit ettek, mert csak akkor érzik jól magukat, ha „jól” viselkedtek, azaz betartották a diétát. Ha túl szigorú a diéta, eljön a stressz és a szorongás miatti evés ideje.

Ha a gondolatokat teljesen lefoglalja a diéta és a testsúly

Ha különböző kalóriatáblázatoktól és az étrendet regisztráló alkalmazásoktól kezdünk függővé válni, ha folyton arra gondolunk, mit ettünk, vagy mit fogunk enni, az teljesen elvonja a figyelmünket más tevékenységtől.

A diéta és a család, és barátok

Vannak, akiknek a gondolatait annyira lefoglalja az étkezés és a fogyókúra, hogy nincs kedvük társaságba járni. Ez még érthető is, hiszen jobb kerülni ilyenkor a nagy lakomákat, de ha észrevesszük, hogy elszigetelődtünk a családtól és a barátoktól, kerüljük azokat, akik egyébként fontosak nekünk, túl messzire mentünk.

 

- informed -


Cikkajánló
- Biztonságos nyaralás
- Bringázz a munkába! kampány zárása és eredményei
- Gördülő dűlők a Villányi borvidéken
- Cukorcsökkentési vállalásokat tettek a hazai üdítőital-gyártók
- Utazási tanácsok

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing