Felújítják a Károlyi-Csekonics Palotaegyüttest

Több mint 14 milliárd forintot fordítanak a Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes felújítására. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

A határozat szerint a kormány döntött a Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes felsőoktatási célokra történő, Károli Gáspár Református Egyetem általi használatának előkészítése keretében átfogó, állagmegóvó felújításának kivitelezési munkálataira, valamint a felújításhoz kapcsolódó egyéb feladatokra szolgáló forrás biztosításáról és annak ütemezéséről.

E szerint az idei költségvetésben csaknem 1 milliárd forintot biztosítanak a felújítási munkálatokra. Jövőre további 8,7 milliárd, 2019-ben pedig több mint 4,5 milliárd forintos keretet kell biztosítani a kivitelezésre.

A kormány még 2015 végén döntött arról, hogy a felújítást követően a Magyarországi Református Egyház tulajdonába adja a főváros VIII. kerületében található Károlyi-Csekonics Palotegyüttest. A Múzeum utca 17. és a Reviczky utca 6. szám alatti épületegyüttest a jövőben a szomszédos épületben működő Károli Gáspár Református Egyetem használja majd.

 

 

 

 

MTI 2017. október 31., kedd 17:06


Cikkajánló
- Par Excellence díjas a badacsonyi Villa Sandahl pincészet
- Gasztroarcok fogtak össze egy szebb Karácsonyért
- Nyolcmilliárdos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón
- Korhű módon születik újjá romjaiból a Budavári Palotanegyed
- Restaurálták az ország legnagyobb római kori mozaikegyüttesét

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing