Első helyen Budapest fürdői

2013.01.16. | Kategóriák: teljes cikkgyűjtemény, Hírek

Első helyen mutatja be a budapesti fürdőket a német Spiegel Online abban az összeállításban, amelyet Európa legjobb fürdőiről készített - hívta fel a figyelmet a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. szerdán.
A közlemény szerint az évi 141 millió látogatót és 809 millió oldallehívást számláló Spiegel Online bemutatja a szecessziós stílusban épült Gellért fürdőt, kiemelve a különleges, nyitható tetőszerkezetet is. Megemlíti továbbá a Széchenyi és a Rudas fürdő sokszínűségét, színes programjait.

A BGYH stratégiai partnere a Magyar Turizmus Zrt., így tanulmányútjaik programjába gyakran beépítik a fürdők meglátogatását és szolgáltatásaik kipróbálását. A tanulmányutak nyomán születő megjelenéseknek is köszönhető, hogy a külföldi turisták száma is évről-évre emelkedik a történelmi fürdőkben - közölte a fővárosi fürdőket üzemeltető társaság.

Az adatok szerint tavaly mintegy 5 százalékkal nőtt a fürdők vendégforgalma. Ezen belül a Széchenyiben 6,6, a Gellértben 7,7, a Rudas fürdőben pedig 5,8 százalékkal több vendéget fogadtak tavaly az előző évhez képest.

Széchenyi fürdő - a kabrió medence. HOL Magazin 2013.

A BGYH szerint a megjelenés a Spiegelben azért is kiemelkedő jelentőségű, mert a népszerű online magazin olvasóközönsége jó célcsoport. Az olvasók 66 százaléka 22-49 év közötti, 55 százaléka felsőfokú végzettségű, 33 százaléka vezető beosztású, és 39 százaléka havi nettó 2000 eurónál többet keres.

 

MTI 2013. január 16., szerda 12:39
Fotók: http://www.budapestgyogyfurdoi.hu 


Cikkajánló
- Par Excellence díjas a badacsonyi Villa Sandahl pincészet
- Gasztroarcok fogtak össze egy szebb Karácsonyért
- Nyolcmilliárdos turisztikai fejlesztés kezdődik Hajdúszoboszlón
- Korhű módon születik újjá romjaiból a Budavári Palotanegyed
- Restaurálták az ország legnagyobb római kori mozaikegyüttesét

SPECIA Kommunikációs Ügynökség 1134 Budapest Botond utca 12. +3630 9994299 info@specia.hu online kommunikáció webmarketing